Lula, zombi apokalipszis (Befejezett)

19.rész

- Hogy érted ezt?

- Már előtted is volt itt valaki aki vigyázott rá, legalábbis az elején ezt tette. Nadyanak hívták és olyan idős lehetett, mint te. Befogadtam, megbíztam benne s hagytam, hogy gondoskodjon Celestiaról amíg távol vagyok. S így is történt. Azonban néha küldetésre kellett küldenem. Az volt a feladata, hogy szivárogjon be az egyes táborokba s pusztítsa el az egészet.

- Ugyanúgy, mint Devon. - bólintottam.

- Azonban nem gondoltam volna, hogy az egyik táborban megismerkedik valakivel és szerelembe esik. Ezután egyre kevesebbszer jelentette a helyzetet, alig vigyázott Celestiara, s egy idő után már nem is járt be a házba, pedig eközben azt mondta, hogy vigyázni fog rá. Keményen dolgoztam, volt, hogy egész napokat ott töltöttem a dolgomat végezve, Celestia pedig otthon maradt. Nadya azt mondta, hogy ott van, hogy vigyáz rá, közben meg kiszökött a táborba, hogy azzal az emberrel találkozgasson. Későn jöttem rá a dologra, s addigra Celestia teljesen magába fordult. Napokat töltött egyedül otthon arra várva, hogy valaki végre haza jöjjön hozzá, hogy vele legyen, hogy törődjön vele. Amikor rájöttem az egészre akkor már magába fordult, félt a sötétben, félt egyedül lenni minden percben. Nadya tagadott mindent, s ezzel csak nagyobb bajba került, mert hazudni, mert a főnökének.

- Mit tettél vele?

- Könyörgött, hogy hagyjam elmenni. Azzal az emberrel akart élni, én pedig rábólintottam. Másnap beültünk a kocsikba s elvittük őt abba a bizonyos táborba, ahol megismerkedett Alfonsoval. Amikor odaértünk, kiszálltunk és a tábor kapujához érkeztünk. Már minden porrá égett. Semmi sem maradt, senki sem volt ott, csupán egyetlen egy ember. Ott volt felkötve egy oszlopra, s halott tekintettel figyelte a bejáratot. Az embereim remek munkát végeztek el kell ismernem. - s elégedett mosolyt villantott.

Kirázott a hideg, s alig kaptam levegőt. Ez az ördögi tekintet, ez a viselkedés már inkább illett hozzá, mint az a kedves oldal, amit eddig láttam tőle Celestia miatt.

- Hol van most Nadya? - s találkozott a tekintetünk.

- Az egyik cellában fekszik, bár már nem igazán lehet ráismerni. Olyan akár egy hulla. Bárcsak láttad volna azt a kétségbeesett tekintetet amikor visszatuszkoltam a kocsiba és visszahoztam ide. A kis butus azt hitte, hogy továbbra is dolgozni fog számomra, milyen nevetséges! - nevetni kezdett, bár erőltetett volt.

- Miért tetted ezt? Miért ölted meg Alfonsot és ha már megölted őt, akkor miért hagytad életben Nadyat?

- Hogy mindenki megtudja én nem viccelek! Ezt a világot a legerősebb uralja, és az én leszek. S, hogy Nadyat miért hagytam életben? Hogy ugyanúgy szenvedjen, sőt még jobban, mint Celestia az idő alatt amíg magára hagyta őt. Szenvedni fog, de nem hagyom, hogy meghaljon, örök időkre szenvedni fog amíg el nem viszi a kora, vagy lehet, hogy még akkor is újjáélesztem és továbbra is szenvedni fog. - elégedetten dőlt hanyat a székben.

- Hol vannak a többiek Rajan? Nem találkozhatok velük igaz? - fordultam a kerítés felé.

- Mindannyian végzik a munkájukat amit kiszabtam számukra. Jobb lenne, ha inkább te is a munkád végeznéd, különben még te is az egyik cellában fogod végezni. - s felállt.

Lassan sétált a fa felé, majd megemelte Celestiát és az egyik közelebbi ágra helyezte, majd hihetetlen gyorsasággal felmászott a fának a tetejére. Elégedett mosollyal arcán fordult felém, s tudtam ez egy üzenet: Nem menekülhetsz, mert egy pillanat alatt utolérlek.

Ezután nem próbálkoztam semmivel, nem is tudtam volna mit tenni. Napokig Celetiara vigyáztam, s egy idő után úgy éreztem kezdem megszokni ezt a házat és a környezetet. Mégis mihelyt megjelent Rajan, egyszerűen megfagyott a levegő, s veszélyben éreztem magam. 

Még mindig odakint aludtam a fa tetején, s árgus szemekkel figyeltem az ajtót, azonban nem jött.

Ugyanúgy, mint minden reggel elsétált a ház előtt és elindult dolgozni. Celestia még aludt, a fa tetejéről rálátásom volt a szobájának ablakaira. Éppen a dolgozókat figyeltem amikor egyszerűen egy hideg áramlatot éreztem végigszáguldani, s megfordultam a ház felé. Azonnal Celestia szobája felé fordultam, s megláttam ahogy egy sötét alak ott áll a szoba közepén.Azonnal leugrottam a fáról, majd teljes sebességgel száguldottam befelé. Felkaptam egy kést az asztalról, majd felrohantam a lépcsőn s megálltam Celestia szobájának ajtaja előtt. 

Ott állt, némán figyelte a kislányt s láttam, hogy gondolkodik. Ez az idő éppen elég volt számomra ahhoz, hogy meglássam amint a kezében megforgatja a kést és döntésre jut. Elindult felé, azonban rárontottam, befogtam a száját, majd hátba döftem és a földre zuhant. Azonnal felkaptam Celestiat és rohanni kezdtem kifelé a házból.

- Mi történt? - kérdezte álmosan Celestia.

- Semmi baj, csupán elmegyünk meglátogatni apát, rendben? - mondtam remegő hangon s futottam az utcán minden erőmmel, nem tudtam mégis hova tartok, egyedül az irányt jegyeztem meg amerre Rajan indult reggel.

- Lula, mégis hova mész? - hallottam Devon hangját mögülem.

Megfordultam, ránéztem s látta tekintetemben, hogy baj van. Azonnal beszaladt a mellette lévő épületbe, majd egy perccel később Rajan jelent meg a nyomában.

- Mégis hova készültök? - kapta ki Celestiat a kezemből.

Eddig tartott, térdre borultam és teljes testemben remegni kezdtem. Az emberek ijesztőek, gyilkolnak, félrevezetnek mindenkit, még egy ártatlan gyerekkel is képesek lennének ilyet tenni. Minden erőm elhagyott, próbáltam mély levegőt venni, próbáltam odafigyelni mindarra amit Rajan magyarázott nekem, de nem tudtam...