Lula, zombi apokalipszis (Befejezett)

14.rész

- Hát ennyi lenne a történetem. Így öltem meg Devon apját és Abrahamat is. - suttogta, s tekintete még mindig elködösült volt.

- Ugye tudod, hogy ezek közül egyik sem a te hibád? Devon apja már átváltozott jóval előtte, ugyanis idő kell míg az ember teste és bőre rothadni kezdene. Abraham pedig nem figyelt, te pedig már csak annyit hallottál amikor elkapták, nem tudtad volna megmenteni őt. - jelentettem ki, s Devonra néztem.

Láttam, hogy megtört, az apja már régóta nem volt önmaga, rossz dolgokat tett, meg akart ölni mindenkit s most pedig szörnyetegként él tovább valahol az erdőben.

- Devon, sajnálom. Ha tudtam volna, hogy az apád veszélyben van akkor nem hagytuk volna odabent. - szorította meg a vállát Kemeron.

- Az fáj a legjobban, hogy még csak nem is találkozhattam vele azután a szörnyűség után amit tett. Nem látogathattam, még csak nem is láthattam és most már végérvényesen elveszítettem őt. Köszönöm barátaim. - nyomta meg az utolsó szót. - De akkor most én jövök. - állt fel és az ablakhoz sétált.

Óvatos léptekkel mozgott, majd felénk fordult s széles mosollyal figyelt minket. Nem úgy tűnt, mint akinek fájna az apja elvesztése.

- Attól a pillanattól kezdve, hogy a táborba kerültem a célom egy dolog volt, hogy minél több szolgát összegyűjtsek a táborba, hogy mikor eljön az idő akkor Rajan elégedett legyen velem és a csatlósai közé vehessen.

- Rajan? Az a RAJAN? - pattant fel a fotelből Kemeron.

- Igen, a vad farkasok vezetője Rajan Rah. A kezdetektől fogva neki dolgoztunk, én is, az anyám is, az apám is. A feladatunk: minél több ember összegyűjtése, majd az elegendő létszám meglétekor a főnök értesítése, hogy beszedhesse a szolgáit. Már majdnem megvoltunk, de ti keresztbe tettetek nekem! Ha jobban odafigyeltetek volna, hogy ne változzon át az apám akkor az emberek nem menekültek volna el a táborból! - morogta indulatosan.

- Te rabszolgát akartál csinálni belőlünk?! Mégis miért?! Mit ártottunk mi neked? - kiabált Jeremy.

- Semmit, egyszerűen ezt a feladatot kaptam és kész. Nekem nem számít, hogy mi a küldetésem, véghez viszem. Most pedig jobb lesz ha összeszeditek a holmitokat ugyanis nemsokára indulunk. - pillantott az ablak felé.

- Hogy érted? - de addigra már mi is jól hallotuk.

Három hatalmas autó parkolt le a házzal szemben s mindegyik autóból három-három és kettő férfi szállt ki fegyverekkel kezeikben.

A középső autóból kiszállt egy 185 cm magas nagy izomzatú férfi aki harmincas évei közepén járhatott. Egész ruházata bőrből állt, fegyver egyáltalán nem volt a kezében. Elégedett mosollyal pásztázta az előtte roskadozó épületet, majd mikor testőrei köré gyűltek füttyentett két hatalmasat és Devon félrerántotta a sötétítőt.

Testőrei ugyanúgy nagy darabok voltak, verték a száznyolcvan centimétert, kopaszok és kigyúrtak voltak. Némelyikük fekete napszemüveget viselt, míg valaki inkább csak simán eltakarta a szemét egyik kezével a napfényt takarva. Fekete trikót viseltek és terepmintás nadrágokat bakanccsal kiegészítve. Jól látszottak a sebhelyek mindegyikük karján, nyakán, de még az arcán is. Kemény ellenfélnek bizonyultak, látszott rajtuk, hogy nem érdekli őket semmi. Olyanok voltak akárcsak a jó katonák, ha kell meghalnak a főnökükért.

- Üdvözöllek drága barátaim. Kedves Devon! Jó barátom, cimborám, hát csak szereztél néhány embert magad köré. Bár ez nem a beígért harminc fő, de hát a kevéssel is beérjük. Gyertek kifelé de gyorsan és haladjunk, vacsorára szeretnék hazaérni. - hívogató kézmozdulatot tett felénk.

Akárhogy is próbáltunk gondolkodni mit is tehetnénk két óriási problémával álltunk szemben. A bent lévő Devonnal aki már fegyverét is előrántotta és ránk szegezte, valamint a kint sorakozó izomemberekkel akik szintén tüzelésre készen álltak odakint.

Egyesével sétáltunk kifelé az ajtón, Kemeron elől én pedig hátul mögöttem Devonnal. Sorban felsorakoztunk a monstrum méretű emberek előtt, majd vigyázban állva vártuk most mi következik.

- Lám-lám, kit látnak szemeim? Csak nem a tábor vezetőjének pici fia? Mégis, hogy váltatok ennyire külön apucitól? - megpaskolta az arcát.

Kemeron szikrákat szórt szemeivel, láttam, hogy legszívesebben beverne egyet most rögtön a férfinak amiért ilyen lekezelően bánik vele, azonban tudta, hogy nem ez a megfelelő pillanat erre. Most nem csak róla volt szó. Itt voltak a többiek is, ártatlanok akikért felelősséget vállalt, s most elbukott.

Jeremyn, Joshon és Matthewon hamar túljárt a szeme, szinte engem is kikerült, azonban szeme egy pillanattal később visszavándorolt hozzám és széles mosolyra húzta a száját.

- Üdvözlöm kishölgy, még be sem mutatkoztam. Az én nevem Arnold Stern a vad farkasok egyik csatlósa. Önben kit tisztelhetek? - simított végig a bal karomon.

- Lula. - fogtam rövidre válaszom.

- Értem, nos remélem jól ki fogunk egymással jönni még kisasszony. - bólogatott magának elégedetten. - Devon te Rockkal mész, magaddal viszed apuci pici fiát. A másik három beül a középsőbe, Row te átszállsz a mi kocsinkba és a kis hölgy is veled tart.

Devon kételkedve nézte Arnoldot, láttam, hogy szeretne visszaszólni valamivel kapcsolatban, azonban tudta, hogyha ellenszegül a parancsnak akkor soha sem lesz falkatag, bocsánat, csatlós.

Mindenkit betuszkoltak az autókba, egyedül én voltam az akit előreengedtek és megvárták amíg behuppanok a hatalmas járműbe. Arnold közvetlenül a másik oldalamra ült, majd a két izomagy elől foglalt helyet. A mi autónk indult el elsőként s néma csendben utaztunk egy ideig. Arnold néha-néha rám pillantott, majd egy elégedett mosollyal tovább folytatta belső monológját az ablak felé fordulva.

Nem tudtam hova is tartunk, de azt igen, hogy akárhova jutunk, ott van a biztos halál számunkra. Munkásokat csinálnak belőlünk, rabszolgát aki teljesíti a főnök parancsát. Anyának igaza volt, ezen a helyen csupán azok maradtak emberek akiknek a szíve sötét akár az éjszaka. Akik csupán magukra gondolnak, ha kell megölnek bárkit bármikor, hezitálás nélkül.

Tudtam, hogy a fiúk mindannyian titkoltak valamit amiért nem voltak képesek őszinték lenni mindenben, de soha sem gondoltam volna, hogy pont Devon lesz az aki nem csupán magában tart egy régi, sötét titkot, hanem aki hátbaszúrja a barátait és engem is.

Nem tudtam egyszerűen rájönni, hogy mi lehetett az az indok amiért erre vetemedett, de talán jobb is, hogy nem tudjuk, talán jobb ebben a tudatban maradni, hogy ő az ellenségünkké vált és így könnyebb lesz tőle búcsút venni amikor eljön az idő, ugyanis én egy napnál nem maradok tovább ezekkel az emberekkel egy helyen.

Ha kell akkor a teremtmények erejével fogok kiszabadulni, utána pedig folytatom az utamat és beteljesítem azt amit a könyvben találok. Ha kell akkor ölni fogok...