Lula, zombi apokalipszis (Befejezett)

20.rész

- Lula, vegyél mély levegőt, majd próbálj lenyugodni. Mégis mi történt ami ennyire felzaklatott? - simogatta Devon a hátamat.

Megnyugtató volt ez az érzés. Neki dőltem, behunytam a szemem és próbáltam megnyugodni.

- Mi történt? - s kinyitottam a szemeim.

Teljes mértékben próbáltam összpontosítani arra amit elmondok. Rajanra néztem, Celestia még álomittasan feküdt karjaiban, csupán rá tudtam gondolni, hogy mégis mi történhetett volna ha akkor nem lépek gyorsan közbe.

- Kint voltam a kertben, Celestia még aludt. Pontosan ráláttam a szobájára, így nyugodtan voltam odakint. Aztán rossz érzésem támadt. Ahogy a szobája felé fordultam beláttam az ablakon, megláttam egy sötét alakot amint ott áll a szobája közepén. Azonnal rohanni kezdtem, felkaptam egy kést a konyhából majd felrohantam a szobájába. Egy férfi volt, kést tartott a kezében és Celestia felé indult. Elkaptam hátulról, majd leszúrtam és felkaptam Celestiat. Azonnal kirohantam a házból és elindultam erre, hogy megtaláljalak titeket. Ennyi. - nagyot sóhajtottam.

Felálltam, farkasszemet néztem Rajannal egy ideig, majd bólintott és Devont azonnal a házhoz küldte, hogy takarítsa el onnan a testet.

- Köszönöm. - hallottam miközben Rajan megfordult, s belépett az irodájába.

Követtem őt egészen az egyik szobáig ahol előbb szétnéztem az ajtóban, majd megnyugodva, hogy nincs ott rajtunk kívül senki, beléptem. Egy egyszerű irodának berendezett helyiség volt, az asztalon és a földön szétszóródva sok-sok papír, térkép és könyv. A sötétítő teljesen széthúzva volt az ablakon ami apró résnyire volt kinyitva, hogy bejöjjön a friss levegő. Rajan a szoba egyik legtávolabb eső sarkába vitte Celestiat egy kanapéhoz, lefektette, betakarta s leült mellé a földre. Simogatni kezdte a haját, az arcát és közben végig halkan susogtak egymásnak. Celestia arcán megkönnyebbült mosoly terült szét és lassan behunyta szemeit. Halkan szuszogott miközben Rajan villámokat szórt tekintetével. Felállt a földről, majd elindult felém és azt hittem bántani akar. Behunytam a szemeim és magam elé emeltem karjaim védekezésként, azonban elsétált mellettem és kilépett az épületből. Résnyire nyitva maradt a bejárati ajtó így hallhattam mégis mi történik odakint.

- Ki volt az? Melyik állat merészelt ellenem fordulni?! Melyik merte volna bántani a gyerekemet?! - morogta mérgesen Rajan.

- Alastor volt az. Ahogy szétnéztem láttam, hogy a bejárati ajtó zárjait letörték, azonban valami nem stimmelt. A zárakat nem úgy törték le mintha be lett volna zárva az ajtó. Az már nyitva volt, csupán leverték őket belülről, hogy úgy tűnjön, mintha betöréssel jutott volna be a házba.

- Rajtam kívül ahoz a házhoz nincsen senkinek sem kulcsa. A kulcsaim pedig mindig nálam vannak. Szóval vagy beengedte őt valaki bentről vagy... Vagy semmi! Egyszerűen semmi több. És egyetlen egy személy tartózkodott abban a házban Celestian kívül. - néma csend lett.

Éreztem, hogy bajban vagyok. A vér a fülemben lüktetett, szinte remegtem teljes bensőmből. El kellett innen tűnnöm de nagyon gyorsan, különben végem van. Rohanni kezdtem a hátsó ajtóhoz, azonban zárva volt. Az ablakok berácsozva voltak egytől-egyig, így gyorsan gondolkodnom kellett.

Celestia! Rohanni kezdtem visszafelé a szobába, majd beérve becsuktam az ajtót belülről s az ablakhoz rohantam. Tágra nyitottam és éppen a párkányra helyeztem a lábam amikor megláttam, hogy Celestia résnyire nyitotta a szemeit és engem figyelt.

- Lula, mit csinálsz? - felült a kanapéról.

- Celestia, te megbízol bennem igaz? Tudod, hogy én sohase ártanék neked, ugye? - suttogtam neki.

- Hát persze. Én szeretlek téged és te is engem! Te nem olyan vagy, mint Nadya. Ő magamra hagyott... - s odasétált hozzám.

Lemásztam a párkányról, majd átöleltem a kislányt és elmosolyodtam. Soha sem gondoltam volna, hogy lesz valaki akiért úgy döntök, hogy feláldozok valamit, hogy mellette maradhassak. Mégis ez a kislány számomra többet jelent, mint egy idegen, olyan akárcsak a kishúgom, olyan, mintha magamat látnám.

Kinyitottam az ajtót és kisétáltam a folyosóra. Hallottam ahogy Rajan és Devon vitatkoznak odakint a történteken s tudtam, hogy be kell ezt fejeznem. Kisétáltam a bejáraton, majd egyenesen Rajan szemébe néztem és odasétáltam hozzá.

- Nem én tettem, az életemre megesküszöm, hogy semmi közöm nem volt ehez. Nem lennék képes őt bántani Rajan, jól tudod, hogy nem én vagyok a felelős érte. Ne vakítson el a múlt, én nem Nadya vagyok! - láttam ahogy kavarognak a gondolatok a fejében.

- Igaza van főnök. Biztos vagyok benne, hogy nem ő áll emögött az egész mögött. - lépett mellém Devon.

- Valaki ártani akar neked, hogy megremegjen a várfalad kapuja. Nem ismersz valakit aki ártani akar neked, mert ő akarja a te vezér posztodat? Valaki aki elég közel áll hozzád, hogy hátba támadhasson. Valaki aki képes bármit megtenni, hogy elérje a célját. - csedben maradtunk.

Rajan és Devon némán pörgették végig az embereket az emlékeikben akikre illene ez a leírás. Azonban nem is gondoltuk volna, hogy az a személy aki mindezt kitalálta már megtette a következő lépését előre.