Lula, zombi apokalipszis (Befejezett)

30.rész

- Hát ez meg? - toppant be Rajan a bejárati ajtón megijesztve minket.

A fiúk azonnal előkapták fegyvereiket mikor meghallották, hogy nyílik az ajtó, majd meglátva Rajant visszahelyezték a tokba és visszafordultak a film felé.

- Apa! - ugrott fel Tia s megölelte Rajant.

- Szia hercegnőm. - pörgette meg a kislányt, majd puszit nyomott a fejére és letette.

- Egy kis pihenést tartunk, gondoltuk együtt jobb filmet nézni, mint egyedül. - fordultam a férfi felé.

- Értem. - majd körbenézett a fiúkon.

- Devon nincs itt. - jelentettem ki előre tudva kit is keres annyira.

- Értem. - bólintott, majd elindult a dolgozószobája felé.

- Beszélhetnénk? - álltam fel a kanapéról.

- Persze. - majd bementünk a dolgozóba és becsuktam magam után az ajtót.

- Gyors leszek. Csak szerettem volna elmondani, hogy Devont is értesítettem a dolgokról, s a válasza az, hogy itt marad. - leültem a székre.

- Hogyan? - ült le velem szemben.

Láttam arcán, hogy tényleg meglepettnek tűnik, mint aki nem erre a válaszra számított.

- Egyszerűen nem. Ennyit dadogott és csendben maradt. Szóval ez azt jelenti, hogy valaki itt marad melletted és segít leverni az ellenséget. - alig bírtam kinyögni a szavakat.

- És te ebbe egyszerűen belenyugodtál? - tárta szét a kezeit.

- Mégis mit kellett volna tennem?! - keltem ki magamból. - Egyik pillanatban még elmondja, hogy mennyire szeret és megcsókol, a másikban meg mikor arra kérem, hogy jöjjön velünk egyszerűen kijelenti, hogy a falkában marad, mert hűséges hozzád! Mégis mit tehetnék? Könyörögjek neki, hogy hagyjon itt mindent, mert én akit annyira szeret állítása szerint ezt kérem tőle? Nem az lenne az alap, hogy velünk tart? A barátaival, a szerelmével? - éreztem, hogy előtörni készülnek könnyeim.

- Nyugodj meg, kérlek. Bevallom, hogy egyetlen egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy nemet mondana neked, ha arra kérnéd, hogy menjen el veled erről a helyről, ha beüt a ménkű. - hátradőlt székében és megmaszírozta homlokát.

- Hogy érted? Te tudtad, hogy mi...

- Hát persze, hiszen mi másért lennék én a főnök, ha nem venném észre az apró részleteket. Már akkor tudtam mikor sorba álltatok előttem. Láttam, hogy mennyire közel húzódik hozzád és a tekintete, mégha csak egy pillanatra is fordította feléd, mindent ki lehetett belőle olvasni. Kiskora óta nekem dolgozik az a kis srác, minden mozdulatát ismerem s ki tudom olvasni a tekintetéből, hogyan is érez. Persze az is egyértelművé tette, hogy megfogta a kezedet, de az a gyilkos tekintet amit Arnold felé küldött amiért meg akart téged magának tartani, na azt a tekintetet még soha sem láttam tőle. A birtoklásivágy, a harciasság ami belőle áradt, mert végre volt valaki akit mindennél jobban magának akart megtartani. Csupán ezért hoztalak ide magammal, mert a szívemhez nőtt ezalatt a sok év alatt, szinte olyan, mintha a fiam lenne. Azt akarom, hogy boldog legyen s ő is élhesse végre az életét úgy ahogy kell, nem egy sémát követve érzések és önálló gondolatok nélkül. Már azt hittem, hogy sikerült megtörnöd, de úgy tűnik valami még mindig visszatartja.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire törődnél vele. Nem ilyen embernek ismertelek meg téged, s még soha sem mutattad meg ezt az oldaladat. Tudod Rajan te... - üvegcsörömpölés hangzott fel a nappaliból, majd Tia sikítása törte meg a csendet.