Lula, zombi apokalipszis (Befejezett)

12.rész

Nem éreztem semmit, mintha lebegtem volna a levegőben. Óvatosan kinyitottam a szemeim s egyedül a kéklő eget láttam magam felett elterülni. A halk nyöszörgések ébresztettek fel s azonnal talpra ugrottam. Alattam majdnem húsz teremtmény feküdt s miután felálltam ők is lassú, fájdalmas mozdulatokkal álltak talpra.

- Köszönöm a segítséget. - mondtam nekik ők pedig megfordultak és útnak indultak.

Lassan megfordultam s felnéztem a tetőre ahonnan Matthew riadt és érthetetlen tekintettel figyelt engem.

- Jobban teszed ha meggondolod, hogy kit is fenyegetsz Matthew, mert mi túlerőben vagyunk. - morogtam, s a zombik hatalmas hörgéssel viszonozták érzéseimet.

Megdermedt, kissé remegett a keze, azonban a fegyvert szorosan fogta s közben mérlegelte mit is tegyen. Újra felemelte, rám célzott vele s a ravaszon tartotta az ujját.

- Jobban tennéd, ha letennéd a fegyvert, különben le kell, hogy lőjelek Matthew. - jelent meg Kemeron.

Szorosan fogta a fegyverét s Matthew fejére célzott vele. Láttam a tekintetében a hitetlenkedést, a haragot és szomorúságot, ha le kellene lőnie őt akkor megváltozna benne valami, tönkre menne.

- Te nem láttad, hogy mire is képes?! Ő egy szörnyeteg! - hadonászott felém szabad kezével. - Befolyásol minket, egymás ellen fordít mindannyiunkat és ti hagyjátok neki! Kedvesek vagytok vele, vigyáztok rá és akár egymás torkának is esnétek, hogy itt maradhasson! El kell innen tűnnie Kemeron, tönkretesz minket!

- Te teszel tönkre mindent Matthew. Mégis mit gondoltál mikor fegyvert fogtál egyikünkre? Sőt mi több még el is sütötted a fegyvered. Te leszel itt a szörnyeteg ha megölöd őt. Mégis mi történt veled? Miért viselkedsz így?! - förmedt rá.

- Nem az én hibám... NEM AZ ÉN KIBASZOTT HIBÁM! - ordította s ekkor elegem lett.

Mindenki hazudik, mindenki titkol valamit a másik elől, mégis milyen csapatról van itt szó, miközben mindenki megjátsza magát és hazudik?

- Elég volt! Mindannyian hazudtok! Mindannyian tönkreteszitek a másikat, én csupán kifogás vagyok, nehogy véletlenül is kiderüljön az igazság rólatok. - kiabáltam s a többeik kisiettek a házból.

- Lula, jól vagy? - simította meg a karomat Devon.

- Elég volt. - löktem el magamtól.

- Mi történt? - vizsgált Jeremy összehúzott szemöldökkel.

- Ebben a szent pillanatban mindenki betakarodik a házba, leül a nappaliban oda ahova tud és nincs vita. Aki nem lesz ott az arra sem érdemes, hogy egyáltalán a csapat tagjának mondhassa magát.

Mindenki dermedten állt s szinte fel sem fogták mit is mondtam az előbb. Én kezdtem a sort, dühömben becsaptam magam mögött az ajtót s elszámoltam háromig.

Sohasem érdekelt igazán a megmaradt emberek élete, tudtam, hogy mindannyian sötétek és hazugok, mégis ők öten különböznek a többi embertől. Úgy érzem, hogy azok a dolgok amiket próbáltak velem elhitetni talán mégsem igazak. Talán vannak a megmaradt emberek között is olyanok akik segítségre szorulnak, akik meg tudnának változni, jobban lehetnének, ha segítene rajtuk valaki.

Halk nyikorgást halottam magam mögött, majd a három fiú helyett foglalt a kanapén nekem háttal. Halk léptek ütötték meg a fülemet s a lépcső felé fordulva Kemeron sietett le, majd egyenesen beleugrott a fotelba és várta a fejmosást. Egyedül Matthew nem mozdult fentről, hiába telt el fél perc, majd kettő, végül öt is.

- Nem fog ide jönni. Szentül állítja, hogy amíg te itt vagy addig minden rosszra fog fordulni. - nézett a szemeimbe Kemeron.

- Már azelőtt is minden rossz volt mielőtt megérkeztem, csupán remekül titkolta mindenki a dolgait a másik előtt. Akik itt vannak ebben a házban azoknak egytől-egyig óriási titkaik vannak, sötét gondolatok és emlékek amik mindenkire vonatkoznak. Matthewra is, akár akarja akár nem. - s felsiettem az emeletre.

- Ugye tudod, hogy attól, hogy idefent duzzogsz magadnak, attól még semmi sem fog helyreállni. - ültem le mellé a tetőre.

- Minden a te hibád, ha te nem lennél... - suttogta magába roskadva.

- Akkor nem derülne ki az igazság. De tényleg azt hiszed, hogy egyedül neked vannak titkaid amiket jobb elrejteni? - felé fordultam.

- Nem kellett volna ott hagynom aznap Devon apját, de megijedtem. Már kezdett átváltozni és ránk támadt. Becsuktam az ajtót és elmentem. - vallotta be.

- Szerinted igazságos az Devonnal szemben, hogy tévhitben kell élnie az apjával kapcsolatban? Hogy emészti magát?

- Nem kellene, nem az ő hibája. - nézett a szemeimbe.

Teljesen megtört. Könnyes szemekkel nézett, szája széle lekonyult s kissé megremegett. Félt a fiúkkal találkozni, félt elmondani az igazat. Ahogy mindenki más is.

- Mégis úgy érzi, hogy ő tehet arról, hogy az apja átváltozott. Nem vigyázott rá, nem látta, hogy kezd átalakulni. Még mindig azt hiszed, hogy nem kellene tudnia az igazat? - felálltam.

- Neked is van titkolni valód? - fordult felém.

- Mindenkinek vannak Matthew, s most kiderítjük őket. - átmásztam az ablakon.

Vártam, ennyit tehettem. Elszámoltam tízig, majd negyvenig. Nem hallottam semmi mást a halk neszelésen kívül, majd átlendült az ablakon s felém sem pillantva lesietett a lépcsőn a többiek felé.

Leérve már mind az öten helyet foglaltak a nappaliban s egyszerre pillantottak felém. Helyet foglaltam az egyetlen üres fotelben ami pontosan tiszta rálátást adott mindegyikükre, s egy nagyot sóhajtva belekezdtem a történetembe.

- Anyukám nagyon beteg volt, a halálán volt s nem tudott rajta segíteni semmi és senki. Azokban a napokban sokat mesélt nekem az apokalipszisről ami bekövetkezett, s elárulta, hogy minden amit tennem kell csupán az, hogy segítsek a teremtményeken, ők azok az elveszett, testükbe ragadt lelkek akik nem tudnak tovább lépni, nem tudják azonban irányítani önmagukat sem. Azt is elmondta, hogy azok az emberek akik tudatuknál maradva maradnak itt a Földön azoknak a lelke sötét, nem hisznek semmiben és a túlélés a céljuk, ha kell megölnek mindenkit akit csak kell.

- De mi mind itt vagyunk.

- Tele sötét titkokkal amik valójában rossz tettekkel vannak összeköttetésben. Nos, azért vagyok itt, hogy segítsek a teremtményeken, méghozzá úgy, hogy képes vagyok irányítani őket. Van egy dal amit, ha eléneklek vagy csupán elmondok egy fontos mondatot akkor hallgatnak rám s nem bántanak engem. Ellenben veletek akik normális emberként maradtatok itt a Földön.

- Tehát azt mondod, hogy el kellene hinnünk neked azt, hogy képes vagy irányítani a zombikat odakint? - próbálta értelmezni a hallottakat Kemeron.

- Igen, s ezt bizonyítani tudják a fiúk is. Ők látták mindezt.

Jeremy bólintott egyet, majd Matthew is végül pedig Josh zárta a sort. Először láttam, hogy Kemeron és Devon arra várnak, hogy valamelyikünk kijelentse ez az egész csak vicc volt, hogy oldjuk a hangulatot, azonban komoly tekintettel néztünk rájuk, s kikerekedett szemek voltak a válaszok minderre.