Egy Másért

15. Lebukás

Észak Korea mondhatni boldogan lép ezen a hétfőn be az iskolába. Ezen a héten már Németország is jön iskolába. Alig várja, hogy láthassa. Hiányzik már neki NDK, hiába tudja, ő már lényegében, nincs. Ma látta, az egyik szünetben. Nagyon örült, megdobbant a szíve. Eszébe jutott a sok együtt töltött nap. Egy boldog mosoly csúszott az arcára. Észre sem vette, amíg Német el nem tűnt a szeme elől.

A héten nem szólította meg. Hagyja, had szokja meg az új környezetet. Nem tudja mire számítson tőle. Vajon emlékszik egyáltalán rá? Ma minden kiderül. Elkéredzkedett szüleitől, eme pénteki napon, hogy régi otthonát felkeresve, meglátogassa Németországot. Kicsit feszengve lép az ajtóhoz. Régi emlékek százai rohamozzák meg. Oh, ez a drága veranda. Amikor először rálépett, még a nagy háború után.

"""

Hirtelen teremtek a hóval terített sztyeppés pusztán. A hideg csontig hatoló és olyan hirtelen jött, Észak szíve majdnem leállt. Most már csak azért is püföli a férfi hátát, hogy ne fázzon. Aztán elfáradt, fázik, éhes. Nincs kedve, talán fel is adta. Ilyen elbaszott életet. Láthatja valaha testvérét? Apját? Ő még életben lesz akkor? Reménykedik.

- Elfáradtál végre? - Kérdezi a férfi, mély öblös hangjával. Észak Korea nem válaszol. Hülye lesz megszólalni. Tüntet. - Ezek szerint tüntetős fajta vagy. - Egy hideg szélfuvallat miatt a vállán fekvő fiú reszketni kezd. - Még fázós is.

- Egy szál dzsekibe vagyok, rövidnadrágban! - Morogja a fogai között, épp, hogy hallja új nevelőapja. Na nehogy már lenézzék az első pillanatban! Az évek során tapasztalatot is szerzet mit tűrnek el ezek a felsőbbrendű férfiak a beszédben.

- Majd, ha csupasz felsőtesttel és egy szál rövid gatyában hasogatsz fát beszélhetünk az öltözékről, meg a fázásról .- Evvel együtt lerakja a fiút saját két lábára. Nincs hová szöknie, elfutni meg hülye lesz. Ezért vacogva követi a férfit.

- Hipotermiám lesz! - Kiált fájdalmasan Észak, két perc gyaloglás után a fél méteres hóban. Átázott a cipője a lábszárát nem érzi.

- Ott az erdő szélén már a ház. - Mutat Szovjet egy cirka 500 méter távolra lévő erdőhatárra. Tényleg ott van egy hatalmas ház. A fiú, nagy erőlködésében észre sem vette. - Odáig bírd ki. Ellenkező esetben kint maradsz és megtalál egy medve.

Észak sírva lépdel fel a verandára. Teljesen átfagyott, a könnyei arcára fagytak, cipője tocsog a víztől. USSR leveteti vele a cipőjét és betessékeli a házba, ahol rögtön kap egy takarót és egy meleg vízzel teli labort, a tűz mellett. Alig tudta levenni a cipőit. Nem érzi lábát, ujjait. Ahogy szép lassan felmelegednek végtagjai megkönnyebbülnek. Közben felfigyel a sok gyerekre és egy-két felnőttre, akik keringenem a lakásban, különböző Szovjet jelképekkel az arcukon.

"""

Saját, volt, szenvedésén mosolyog? Az idő minden emléket megszépít, nem? Talán tényleg nem teljesen százas. Kopog. Ki nyit neki ajtót? Hát a fasiszta! Észak nyel egyet. A fasisztáknál, csak a kapitalistákat utálja jobban. Hogy ezek mennyi szenvedést okoztak neki!

- Jó napot! - Köszön illedelmesen. Nagyon meglepődik, amikor a náci németországon is észreveszi a félelem apró jeleit. - Németországot keresem. Szeretnék vele beszélni.

- Hát...öm.... - Gondolkodik el. Majd bekiabál a lakásba. - Szovjet! Bejöhet Észak Korea?

- Jöjjön! - Kiabál vissza a ház gazdája. Északot beengedik. Gondosan leveszi a cipőjét.

- Az emeleten van az A 1-es szobába. - Mondja Reich, majd megy a dolgára. Észak bizonytalanul lép az emeletre vezető lépcsőhöz. Mintha már ezer éve lett volna itt utoljára. Megannyi emlék, kellemes és kevésbé az.