Egy Másért

41. Epizód (Észak) 3

Két éve az ikrek szétválasztásának. Észak Korea és Japán épp fizikai edzést folytatnak. Nagy puffanás hallatszik, ahogy a fiú feje a falnak csapódik. Eszméletlenül fáj neki. Vérét is megérzi, ahogy lecsordogál a fején. Japán Birodalmi Hadsereg minden nap harcoltatja őket, mint a gladiátorokat, ő pedig a császár. Az vesztes büntetése, igen változó, ha pedig valaki zsinórban többször is veszt a büntetés mértéke nő. Evvel annyi a baj, hogy már a második hete veszt zsinórban. Kis Japán meg csak megvetően néz le rá. Síp fülsüketítő hangja szeli át a levegőt. Japán elengedi Koreát, aki a földre esik. Nem mer felnézni. Pontosan tudja, hogy nevelő apja előtte áll és megvetően néz rá. A sírást kerülgeti. Nem akar kikapni.

- Kis szaros! - A hajánál fogva rángatja fel a földről. Korea sírni kezd. Eszméletlenül fáj a sebe. - Azt hittem többre viheted, mint az apád. Erre itt szégyenbe hozol. Legyőz egy lány. - Feljebb emeli a fiút, aki már csak lábujjhegyen tud állni. Fájdalmasan felkiált, ahogy a nevelő apja a hajánál fogva tartja a súlyát.

Mikor először volt ebbe a helyzetben megpróbált szabadulni. Rúgott, kapált, harapott. Ekkor még engedetlen volt nevelő apjával. Azon a napon verte el először a Hadsereg. Az emlékezetébe égett minden ütés. Mai napig fel tudja idézni hová kapta az ütéseket, mennyit és milyen erővel kapta azokat. Ma már nem mer semmiben sem ellentmondani a férfinak és feleségének. Japán Birodalom ugyan még nem bántotta, de bármikor megteheti.

Megint eljut a tudatáig, hogy ő egy senki. Nem képes megvédeni magát, legyőzte egy lány - akit ugyan születésétől kezdve Japán B.H. tanított - , szégyent hoz a felettesére. Lassan már csak azt várja mikor adhatja fel. Szégyenszemre, akár mindenki előtt, de nem teheti. Ikrét és apját nem hagyhatja cserben. Sosem volt benne teljesítési vágy, vagy az, hogy megfeleljen a világnak. Nem akar megfelelni, csak megbecsülésre vágyik, amit megfelelés nélkül nem kap meg. Ezek a fránya ördögi körök.

- Ma nem találkozhatsz az ikertestvéreddel. Legyengít a jelenléte. - Nevelő apja hangja rideg. Megrémíti a fiút. - Ha holnap is vesztesz, Harmadik Birodalom egyik táborában kötsz ki. - Korea lélegzete eláll. Nem fog tudni holnap nyerni. Ebben az állapotban biztos nem. Apja elengedi a haját és a földre rogyik. Keservesen sírni kezd. - Elég legyen ebből! - Kap egy nagy pofont és a föld adja neki a másikat. - A sírás a gyengéknek való! Te gyenge vagy?!

- Igen! - Feleli megtörten a fiú. Nevelő apja még egy pofont oszt le neki.

- Hogy mered? - Még egy pofont kap nevelt fia. Aztán még egyet. Egészen addig, amíg abba nem hagyja a sírást. Némán, könnyek nélkül zokog tovább. Hogy lehet ennyire gyenge?

A két japán elhagyja a termet. Egy orvos jön be, aki ellátja a fiatal ország sebeit. Némán jött némán ment. Korea nehezen feltápászkodik a földről, álló helyzetbe. Közben megpillantja a kezeit. A kicsi lila pontok foltokká nőttek. Kicsit szédül a vérveszteség miatt. Az ajtóhoz somfordál, onnan meg a szobájába menne, de két őr egy másik szobába vezeti. Bedől az ágyába, ott pihen. Már most hiányzik neki testvére. Vacsorázni nem mehetett a családhoz. Szobában étkezik meg. Lefürdik, ami fájdalmasnak bizonyul a sok sebe miatt. Ezután újra leápolják. Fáj a feje, a teste sajog. Csak nagyon nehezen tud elaludni.

Másnap délután már át öltözött a harchoz. Egy fehér trikó, egy rövid, fekete gatyával. Mezítelen lába alatt a homokszemcsék furcsán bizsergető érzést váltanak ki. Ez nem új érzés számára. Rengeteg sebe van, ami minden mozdulatánál fáj.

- Korea! - Hallja nevelő apja megszólítását. A katonai egyenruháját átváltotta. Fehér trikóba van és fekete rövidgatyába. Ugyan abba az öltözetbe, mint Korea. Most vele kéne harcolnia? Azt nem fogja túlélni. - Ide, most! - Ad parancsot. Korea kérdés nélkül megy oda. Felkészült a végre. - Mik a harc alapszabályai? - Teszi fel a költői kérdést, aztán maga kezd választ adni rá.