Egy Másért

16. Bűntudatkeltés

Sokat gondolkodott Észak Korea ajánlatán, de nem jutott semmire. Kíváncsivá tette. Annyira érdekeli mi lehetett NDK-val. Milyen volt a kapcsolatuk. A nagy és hatalmas Észak Koreai Köztársaság, szinte könyörgött a szemével, hogy megint barátok lehessenek. Voltak barátai? Nem gondolta volna. Annyira, annyira szeretne emlékezni. NDK, azonban nem adja könnyen emlékeit.

- Németország! Mindjárt indulunk! - Kiabál fel Szovjet. A szólított kiköpi a fogkrémet. Kiöblíti a száját, elpakol és lemegy. Magára kapja a cipőt.

Hétfőn általában mindenki fáradt, de nem az oroszok. Szovjet mögött legalább egy rendőrkocsinak mindig kéne menni, ahogy hajt. Még akár az épp pirosra váltó lámpán is áthajt. A reggeli dugó számára ismeretlen fogalom. Elől ülni megtiszteltetés? Inkább halál. Az iskolánál Német kimenekül a kocsiból. Már nem retteg annyira az iskolatársaitól. A szláv család és Ausztria is kiszáll. A kocsi tovább hajt, majdnem elcsapva egy embert.

- Hogy tud apátok így vezetni? - Kérdezi mostohatestvéreit Német. Legtöbben nem is figyelnek rá.

- Hogy nem tudnak mások így vezetni? - Érkezik a kérdés Orosztól.

- Sok érvet fel tudnék sorolni. Érdekel? - Indulnak meg az iskola felé. Orosz nagyot sóhajt.

- Kímélj meg! - Beérnek az épületbe. Az idősebb csatlakozik USA és Mexikó társaságába. Német meg egyszerűen megindul az osztály felé. Az ajtónál egy ismerős ország várja.

- Szia! - Köszönti őt Észak Korea.

- Szia. - Viszonozza a gesztust a szemüveges. - Gondolom érdekel miként döntöttem. - Egy bólintást kap válaszul. - Nem tudom. Talán. Nem ismerlek annyira.

- Meg akarsz ismerni, vagy hagyjalak békén? - A legfurább, hogy ilyen helyzetben sem tud túl sok érzelmet magára erőltetni. Németet pont ez bizonytalanítja el.

- Túlságosan rideg vagy. Sajnálom, van már elég ilyen ország a közelemben. - Nagyon szomorú, amiért el kell utasítsa a fiút. Reméli nem lesz emiatt az ellensége. Van elég abból is. Mielőtt beléphetne az osztályba, egy kéz fogja meg. Nem erősen, inkább finoman.

- Volt valaki, aki át tudott látni a ridegségemen és meg tudott érteni, mert hasonlítottunk. - Arcára most szomorúság ül ki. Fáj, amiért elvesztette a barátját, de Németet nem kényszerítheti semmire. Az túl önző lenne. - Ő már nincs. Te, azonban itt vagy. Nem érzed magad egyedül?

- Nem vagyok egyedül, körbevesz a családom. - Ellenkezik a német nyelvű. Nem érti mit szeretne a másik.

- Tényleg? Egész nap a szobádba vagy. - Kezd kialakulni a vita. Az európai ország, egyre kényelmetlenebbül érzi magát.

- Útban vagytok testvéreim! - Jelenik meg Magyar, Lengyel társaságában. - Máshol homokozzatok, vagy verekedjetek, elálljátok az ajtót. - A két fiú arrébb áll.

- Köszönjük. - Mondja barátja helyett is Lengyel. Eltűnnek az osztályban.

- Mire szeretnél kilyukadni? - Kezd feszült lenni a szemüveges.

- Ha nem érzed egyedül magad, mindegy. - Elengedi a németet. Zsebre vágja a kezét. - Én egyedül érzem magam, hiába van ott a családom. Ha netán egyszer te is hirtelen egyedül kezdenéd magad érezni, most vésd az eszedbe: nem vagy egyedül. - Otthagyja a fiatalabbat és visszamegy saját, ázsiai osztályába.

Német is bemegy az osztályterembe. Leül az asztalához. Ma, furcsa mód több figyelmet szentel az osztály lány tagjainak, mint a tanulásnak. Egy kerek tompor, ízlésesen tálalt kosarak. Hirtelen megnő a vérnyomása. Elszakítja tekintetét az osztályról és inkább az ablakon kezd el kifelé bámulni. Nem kéne ennyire szégyellnie, hogy közösülésre gondol. Sok más korabeli fiú hetente, vagy többször is csinál ilyeneket. Nincs ideje gondolkodni Észak Koreán és a hülyeségein. Forr a vére, és nem igazán tudja mihez kezdjen.