Egy Másért

13. Fekete bárány

[NSZK címerén megeshet, hogy nem volt sas, de a kevés ábrázolásban van, úgyhogy most lesz...]

Egy újabb lassan telő kontroll. Mindent ellenőriztek és lefuttattak Németországon. Kimondták, hogy gyógyul. A fiú szomorúságára az orvos megengedte az iskolába járását. Nem akar a SUN-ba járni. Bármit csak ezt az iskolát ne! Mondjuk a fiatalabb USA már egyetemista. Sok vizet nem zavarhat. Nem is érti miért piszkálta az idősebb annyit, amikor haverok voltak NSZK-val. Ettől függetlenül az európai osztályba fog járni. Ez pedig nem önti el bizalommal. Ausztria nem segít neki semmiben. Mintha számára hirtelen tabu téma lenne az iskola.

A pótlások jól mennek. Összeszedte magát a tananyagból, még valamennyire a kimaradtakat is sikerült átvennie. Mit tegyen? Nincsenek barátai és egész nap otthon van. Lassan egy három hete. A buli ezelőtti hétvégén volt. Apja nem tudott meg semmit, ennek örülni kell. A buli óta meg szinte ki sem tette a lábát. Nincs rá indítéka, nincs ami kivezényelné.

Ez a három hét alatt többször bement az iskolába szintfelmérőket írni. Bármennyire nem akarta izgatni a dolog, hisz ha jól sikerül, jól sikerül, de ha rosszul talán nem veszik fel... A teljesítési kényszere azonban felül kerekedet a nem akaráson. Így megírta az összes szintfelmérőt, amit leraktak elé. Méghozzá mindent beleadva.

Pénteken voltak beiratkozni. A felmérők jól sikerültek, ezért gond nélkül mondtak igent a jelentkezésükre. Az orvos jóvoltából kapott egy felmentést szóbeli felelésből, diszlexiára és felmentést testnevelésből. UN egészen kedves volt. Még vér szerinti és mostohaapjával is. Ezt bizakodó jelnek vette. A beiratkozás órák után zajlott ezért nem találkozott senkivel. Ma még megúszta, ahogy a könyvek cipelését is. Szovjet elhozta neki. Azonban a forró kását nem kerülgetheti örökké.

Eljött a nagy nap. Hétfő. A mindenki által imádott, nagybetűs Hétfő. Ébresztő zengi be a szobát. Nehezen kikászálódik az ágyból, aztán felöltözik. Sikerült valahogy összehoznia a két ruhatárból egy mindenkinek megfelelőt. Mai napra egy fehér inget, fekete dzsekit és egy sima világoskék farmernadrágot húzott. Összedob magának egy szendvicset és megreggelizik. Utána még gyorsan fogat mos.

Beszállnak a régi, katonai furgonba. Az idő vas foga már utolérte, de küzd tulajdonosáért. Szovjet a vezetőülésben, mellette Reich és Orosz. Hátul, az első ülésekkel merőlegesen nyolc ülőhelyen foglalnak helyet a többiek. A motor nagy küzdelmek által beindul és megindulnak az iskola felé. Német legszívesebben kiugrana a kocsiból.

Túl kellene lépnie félelmén. Ráadásul NSZK ide járt. Talán pont ezért fél. Ki tudja hogyan viselkedett a többiekkel. Idő közben megérkeznek az iskola parkolójába. A furgon hátulját kinyitják és mindenki kiszáll. Német remegő lábakkal lép ki a furgonból. Orosz rakja a vállára a kezét.

- Hajrá. - Veregeti meg a vállát. - Hidd el ők jobban félnek tőled, mint te tőlük.

- Biztos vagy te ebben, és ha így is lenne, ez jó? - Kételkedik Németország. Az idősebb meg se hallva a kérdést indul el az iskola felé. A szemüveges meg nem szeretne lemaradni.

- A lényeg - Folytatja a jó tanácsok osztogatását Orosz. - ne lássák, hogy félsz! Ez bátorságot ad nekik.

- Végül is csak kétszázzal ver a szívem. - Von vállát, kínosan nevezte.

- Keményítsd már meg a szíved! - Ver a vállába a magas szláv. - Kis magabiztosságot!

Beértek az iskolába. Sok szem Németre tapad. A folyosókon sokan utánuk fordulnak. Két folyosó múlva az osztályhoz érnek. Európa tanárnő éppen az ajtó előtt beszélget EU-val, úgyhogy lehorgonyozik melléjük, amíg mostohatestvére bemegy a terembe.