Egy Másért

28. Váratlan látogatások

- Németország! - Jelenik meg egy orvos a tetőfeljáró ajtajában.

- Ja? [Németül igen] - Fordul orvosa felé az épp bagozó fiatal.

- Tudom, hogy függő vagy, de felelősseggel tartozom feléd. - Lép a férfi a szemüveges mellé.

- Hagytam cetlit. - Szív egy nagyot a szálból.

- Az nem elég.

- Akkor én is felelősséget vállalok a szellős kórházi ruhában való flangáláshoz. - Igazítja meg a ruhadarabot magán. Azután befejezi a szálat, amit elnyom az erre fenntartott kukán.

- Írassalak be megvonóra? - Kérdezi az orvos, immár a lépcsőházban.

- Igen, mielőtt teljesen tönkreteszem a tüdőmet. - Kanyarodnak be a szobába. - Aminek a friss levegő is jót tett.

- Ennek örülök. - Végez el gyorsan egy általános vizsgálatot. - Beszélek apáddal.

- Köszönöm. - Mosolyodik el Német.

- Szívesen. - Megy ki a szobából, ismét egyedül hagyva Németet, aki nem tudja mit kezdjen magával. Tanulni... le kell szoknia a folytonos tanulásról... ..., de nem idén. Mennyi mindent kell pótolnia! Ráadásul év végén az érettségik. Egyedül van jobb dolga nincs, ezért szinte már betegesnek mondható vidámsággal áll neki ismét átvenni a tananyagot.

Néha észre sem veszi mennyire belemerül egy-egy matek egyenletbe, vagy egy mű elemzésébe. Ilyenkor csak ő van és amit éppen tanul. Mennyi napot élt így túl...

- Guten Tag! Costoso mon frère! [Jó napot! Drága testvérem!]* - Bárhonnan felismeri ezt a hangot. Kiszakadva a tanulásból kapja fel a fejét. Igen, ő áll ott.

- Swizerland! - Ugrik Svájc nyakába. - Úgy hiányoztál! - Öleli meg szorosan. Alig akarja elengedni.

- Te is. - Öleli vissza, gyengédebben, mint a kisebb öleli őt.

- Hogyhogy itt? - Érdeklődik, miközben végre elengedi nevelt testvérét.

- Hallottam a történtekről és gondoltam öntök beléd egy kis lelket. - Nyújt át egy csomag csokoládét. - Igazi svájci. Remélem megeheted. - A kisebb csak megdöbbenve nézi a csokit.

- Ezt mind nekem? - El sem hiszi. Még csak nem is igazi testvérek.

- Persze. - Mondja biztatóan az egyetemista. A fiú lerakja a szerkényére az édességet.

- Nagyon szépen köszönöm. - Hatódik meg Német. - Ez kedves tőled.

- Ugyan! - Legyint. - Sok mindenből szeretek kimaradni, de szinte már a kisöcsém vagy. Ez semmiség. - Németet nagyon meghatották a szavak.

Svájc választhatott, akarja-e nevelőszülőnek Reichot. Mindenki meglepetésére igennel válaszolt a kérdésre. Rengeteg sajtóhír kapott szárnya, vajon miért csinálta. Az igazi választ, azonban csak a fiú tudja, aki lényegében alig találkozott a nevelőapjával. Svájcban tanul és egy nap majd bánkár lesz, hiába akart orvosira menni. Kiskorától kezdve sebész akart lenni, de, mint ország nem engedhetett meg magának ilyesmit, ami ennyi tanulással, idővel és elhívatottsággal jár. Egy hátrány az országság javára.

- Hogy megy az egyetem? - Érdeklődik a fiatalabb, amivel elindít egy hosszú csevejt a tanulásról, tanárokról és a jövőbeli tervekkel.

~•×•~~•×•~~•×•~

- Tehát fogalmad sincs hová mész. - Zárja le a "jövőbeli tervek,, témát Svájc. - Apád már nem igazgat annyira, mint régen?

- Hát arról meg volt a véleménye, hogy a SUN-ba kell járjak. - Morog egy kicsit. - De a továbbiakról nem szólt. Majd kell vele erről beszéljek...