Egy Másért

42. Beszélős szombat

Magyar a takaró alatt ébred. Felteszi magában a kérdést, hogy ki takarta be, de hülyeség, mert kizárásos alapon egy valaki lehetett: Románia. Az említett kávéját szürcsölve ül az asztalnál.

- Jó reggelt! - Köszön a felébredtnek.

- Jót! - Viszonozza hanyagul a köszöntést.

- Kávét? - Érdeklődik a magasabb.

- Kösz, de kihagyom. - Felkel és kinyújtózik.

- Aludthattál volna a húgom szobájába. - Jegyzi meg mellékesen a koffeint szürcsölő.

Magyar nem reagál. Úgy tervezte lelép mielőtt a másik felkelne. A probléma úgy kezdődött, hogy nem állított ébresztőt és bealudt, a történet úgy folytatódott volna, hogy fogalma sincs hol van az országban teleport. Belegondolva hülyeség volt. Az egész az.

- HÉ! - Kiált bele Magyar fülébe Románia, mire majdnem egy hatalmas nyaklevest kap. Szerencséjére készült erre a reakcióra és már készítette a kezét a védekezésre, amivel most tartja a kisebbik ütésre emelt kezét. - Már vagy hatszor szóltam. - Mondja komoran.

- Mi van? - Tépi ki kezét a másikéból Magyar.

- Mikor akarsz menni? - Teszi fel a kérdést.

- Minél előbb. - Vágja rá Magyar és már indul is a cuccáért.

- Miért? Nem akarsz a szemembe nézni? - Cukkolja a kisebbet, csak hogy a szerepébe maradjon.

- Kajás vagyok. - Végül is, nem hazudott. Gyomra fel is korog, evvel megadva az igazat.

- Ugorjrunk be a pékségbe. - Ajánlja Románia.

- Nem, köszönöm. - Utasítja vissza. - Van még otthon kaja, amit meg kell enni, mert tönkremegy.

- Ahogy gondolod. - Von vállat a magasabb. - Mosogatsz vagy elpakolod az ágyneműt?

- Munkára is fogsz? - Kapja fel a vizet Magyar.

- Ez az ára, hogy minél előbb elindulhass! - Románia összeszedi a kanapéról a takarót és elindul vele az emeletre. - Nincs olyan sok mosogatni való.

Magyar sóhajt egy nagyot. Végül tényleg csak egy tányért, kést, kis kanalat és egy bögrét kell elmosnia. Miután letudta lekapcsolja a fűtést, megnézi az ablakok csukva vannak'e.

Románia leérkezik az emeletről, kezében a táskával. Ellenőrzi a fűtést, aztán elő veszi a kulcsot.

- Herceg! - Nyitja ki az ajtót a szemkötős előtt.

- Fejezd be! - Morog rá Magyar, mint egy kutya.

- Jól van na, kutyuli. Nem foglak hercegnek hívni. Legyél inkább hercegnő. - A kárpát medencei már nem felel erre. Inkább a másikra hagyja a dolgot. Hátha befejezi, ha látja, hogy nem reagál rá.

Mivel még mindig nem tudja az utat, bevárja a nagy sietségből Romániát, aki ráérősen bezárja az ajtót. Megindul az ellenkező irányba. Magyar megforgatja a szemét. Igazán szólhatott volna, hogy arra kell menni. Elcsavarognak a házak között. Talán már a harmadik-negyedik forduló után elveszti az útirányt, így csak követi a vámpírfogast.

Ahogy nézi a magasabb fiút ismét felszínre törnek az érzései. Nem tudja hogyan viszonyuljon hozzá. Basszus, ez a faszkalap bedrogozta, felvette videóra, lényegében megzsarolta. Mégis.

Már annyira belefáradt, hogy utája. Mióta az eszét tudja utálja. Miért? Erdély. Ez a varázsszó. Elgondolkodik mi lenne, ha hirtelen Erdély függetlenedne. Akkor Magyar és Románia nem egymást, hanem Erdélyt utálná?