Egy Másért

34. A pohár túlcsordul

- Miért vagy vele minden este? - Kérdezi a lány hang, hangjában csalódottság, irigység tükrözi érzéseit. - Ő mitől jobb, mint én?

- Nem jobb mint te, - Kezdi magyarázatát a fiú. - csak ő nem nyaggat az álmaimmal kapcsolatban.

- Miért, én megtettem volna? - Érdeklődik sértetten a lány.

- Igen. - Válaszol magabiztosan a fiú.

- Fájnak a szavaid. - Ezután kisebb hallgatásba burkolódznak. - Nem szeretném, ha vele lennél. Rossz hatással van rád.

- Én pedig szeretném, ha nem kérdeznél az álmokról.

- Megegyeztünk? - Nyujta kezét a fiú felé.

- Igen. - Rázza meg a lány kezét.

~•×•~~•×•~~•×•~

Észak, Dél mellett aludt el, de nem vele ébredt. Ikre már nem volt reggel a szobában. Egy vállrándítással el is intézte a dolgot. Mit érdekli őt?

Miután felöltözött, lemegy, enni. Már egész megszokta a nagy házat, a cicákat. Néha meg is eteti a kedves háziállatokat. Most már kaptak reggelit így nincs vele dolga. Leül és megcsinálja a maga reggelijét. Japán B. csinált neki pirítóst, amit most boldogan ken meg májkrémmel és rak meg uborkával. Testvérei egy zabkása mellett döntenek.

A hangulat meglehetősen furcsa. Nincs az a gondtalan, vidám beszélgetés, mint általában. Csak a csendes reggeli, mint a hidegháború idején.

Körülbelül az egész nap így telik. Észak nem tudja hová rakni, de jelenleg jól esik neki, hogy Japán nem sikoltozik a fülébe, fiúbandákról meg csillámmal leszórt unikornissörényekről. Feltűnt neki továbbá még egy érdekes megmozdulás. Dél konkrétan kerüli. Szokásához híven, csak megvonja a vállát. 1; nem az ő dolga, 2; biztos megint besértődött valamin a múltból.

- Ma nem szeretnék kémiázni. - Egész nap csak ezt a mondatot hallotta ikertestvérétől. Bármennyire is nehéz volt bevallani; most, az este felé, már nem tudja, és nem is akarja egy vállrándítással elintézni a dolgot, mert fáj neki. Fáj a szívének, hogy ikre annyit beszél csak vele, mint a buli előtt.

Azt hitte megbékélt.

Azt hitte... nem, nem is. Valószínűleg csak egy tévképzet volt. Még, hogy valaki szeretné, őt!

NDK... annyira hiányzik neki. NDK volt az a valaki, önmaga pedig az a bizonyos, feleléskor sokszor előforduló, ő. És a dicső Észak nem tudta úgy viszont szeretni, ahogy NDK szerette. Most meg, Németországnak nem ér semmit.

~•×•~~•×•~~•×•~

Dél, alig várta, hogy Japán halk szuszogása el nem indul. Halkan felpattant az ágyból, és kiosont a szobából. Egyenest Észak szobájába megy. Kopogás nélkül megy be, nem is gondol az esetleges kellemetlen helyzetre, amit evvel keveredhet.

Hála égnek nem történik semmi. Észak is szuszog, ahogy Japán, csak egy kicsit hangosabban. Lefekszik mellé, az ágy külső részészére és valamennyire feszülten hunyja le a szemeit. Nem számít rá, hogy ikre egy fél perc múlva átöleli.

A helyzet annyira abszurd és idegen, hogy először megijed a testéhez közel lévő testtől és oldalát átkulcsoló öleléstől. Álmodik?

- NDK... - Mondja félálomba Észak, valószínűleg nem tudja miket beszél, vagy, hogy egyáltalán beszél. - Ne hallagass rájuk, úgy vagy tökéletes, ahogy vagy. - Azután már semmi. Hosszú percekig, csak a szuszogást hallgatja. NDK? A német kommunista? Ennyire jóban lettek volna?