Egy Másért

10. Fájdalmas múlt 1/2

Másnap reggel Észak Korea az ágyán ébred. Még él, úgyhogy nem aggódik. Egy kicsit fáj a feje, egyébként kipihenten ébred. Az idő már bő déltájt jár, amikor letalál a konyhába. Reggelizik valamit, aztán felkeresi apja dolgozószobáját.

- Felébredtél? - Érdeklődik kedvesen őse. Csak bólint. - Kicsit megijedtem, hogy nem keltél fel.

- Nagyon fáradt voltam. - Hazudja. Nem szívesen teszi, de nem akarja, hogy apja tudomást szerezzen káros szokásáról.

- Már jobban vagy? - Felkel a számítógép és a papírok elől. Megöleli fiát.

- Persze. - Ölel vissza Észak Korea. - A szobában leszek. - Evvel hagyja is dolgozni édesapját. A szobájában kedvenc lángját kezdi el figyelni. Az életen és annak értelmén gondolkodik.

Aztán hagyja az egészet, mert nem jut egyről a kettőre. Inkább előveszi a bombás könyvét és továbbhalad, ahogy evvel párhuzamosan a projektével is. Régóta kutatja az atombomba pontos működését. Természetesen Még nem igazi atommal. Hiába írják minden történelemkönyvbe és észt terjesztő könyvbe oda, azért jóval bonyolultabb egy ilyen pusztító fegyver létrehozása, mint bizonyos mennyiségű urán, reakciót kiváltó anyag, jó időben való összeengedése.

Egy aprócska mozdulat itt, egy másik ott. Kicsi alkatrészt rak ide, egy másikat oda. Aztán tűnik csak fel neki alkatrészeinek fogyása. Lassan meg kell látogatnia a szeméttelepet. A nagy koncentrálásából kopogás hangja szakítja ki. Lerakja felszerelését és kinyitja az ajtót. Japán áll az ajtóban, hátán még az iskolatáskájával.

- Gyere leckézni. - Mondja komoran, fáradtan aztán megindul a tanulószoba felé. Észak Korea felkapja tanfelszerelését és ő is beül a tanulószobába.

- Van kedved jövő hétvégén buliba menni? - Kérdezi Dél Korea, mielőtt testvére eltűnne a szobájába.  -Két USA tagállamnál lesz.

- Jó, miért ne. - Bólint rá Észak Korea. Ugyan nincs jóban egyik USA-val sem, de egy buli mindig jól hangzik. - Mikor lesz?

- Szombaton, este. Nyolc óra után már odaengednek. - Feleli mosolyogva Dél. Északnak nagyon fájdalmas tudni, mi lapul a mosoly mögött. Azért bólint. Még azért átgondolja.

Az idő gyorsan repül. Hipp-hopp szombat lesz. North meg el is felejtette, hogy látogatói lesznek a mai napon. Miért is gondolna UN-re, és NATO-ra, amikor sokkal fontosabb személyekkel kell most törődnie. Testvéreivel, azért próbálja kiépíteni a kapcsolatot. Sokszor visszanyel egy gúnyos mosolyt. Kegyes hazugságok tömkelegét kezdi családtagjaira zúdítani. Eddig jóval kevesebbet kellet bárkivel is beszélnie. NDK-nak pedig nem tudott hazudni.

A két férfi egy órán keresztül kérdezgette. Nagy nyomás volt rajta, hisz ezen a beszélgetésen múlik az élete. Hogy visszakerül-e mostohaapjához, vagy itt maradhat. A maradáshoz ez az első mérföldkő. Sokszor zakatol a szíve a torkában, zavarban van, mert főként neki kell beszélnie. Szavait is nagyon meg kell fontolnia. Egy rossz szó, félremondás és vége. Vagyis ő így gondolja. Nagy nehezen a végére értek. A felnőttek kiküldték és a szülők léptek be az irodába. Addig Észak egy macskával kezdett játszani. Betudta annak, hogy a stresszes ország sem normális.

- Megszületett a döntés. - Mondja UN miután már mindenki az irodában ül. Északra néz. - Egyenlőre maradhatsz. - Nagy súly gördült le a fiú szívéről. Egy időre megnyugodott. - Dr. Szongho berendelt egy kontrollra Október...

- Október 19-re, igen, mint mindig. - Fejezi be Észak Korea a férfi mondatát. Ezután elköszönnek.

Az első iskolai hét nem volt túl izgalmas. Miért is lett volna? Már mindenkit ismer. Őt is ismerik, csak most más osztályba jár. Azért igen furcsa számára az ázsiai országok közelebbi jelenléte. Mivel eddig a külön Szovjetunió gyermekeinek fenntartott osztályba járt. Mire nem képes 20 gyerek és egy magabiztos kiállású, erős apa? Az új osztály, valamennyire új tanárokat is jelent. Egyedül UN óráira ül be kis hasgörccsel. Sokszor belegondolt már, hogyan képes a férfi ennyi mindent csinálni. Ekkor jött rá, hogy a jog és etikatanára valószínűleg ezért vét ennyi hibát.