Egy Másért

11. Epizód (Észak Korea) 1

Napsütéses napnak néz elébe a Korea család. Apa és egyetlen fia. Ekkori szabályok kimondják, hogy a nem teljesen ország családtagok nem élhetnek együtt az országokkal. Ezért a felnőtt Korea egyedül neveli kisfiát. Nem is gondol rá, hogy hamarosan leveszik ezt a "terhet" a válláról.

Kis Korea a hagyományos házacska nappalijában üldögél. Épp firkál egy lapra, vagy inkább már rajzol. 5 éves korához képest a legjobb tudása szerint kanyarítja a vonalak, színezi a képet, ügyelve a vonalra. Tökéletes rajzot szeretne apja születésnapjára. Elővesz egy tányért a polcból, és az eldugott édességeit rárakja. Elkészült művét és a finom édességeket boldogan viszi el apjához a dolgozóba.

- Boldog szülinapot! - Kiált fülig érő mosollyal. Apja eddig a hadiparpírok felett görnyedt, most felkapja a fejét. Meghatottan elmosolyodik. Vesztésre áll a háborúban, de kisfia még most, az utolsó pillanatokban is képes mosolyt csalni az arcára. Megtörten felveszi ölébe a fiát.

- Köszönöm! - Puszilja homlokon. Megnézi a művészi rajzot. Ő és fia kézen fogva állnak egy réten. Egy harmadik személy is szerepel a papíron, akinek nincs arca. - Ő kicsoda?

- A mama. - Mondja kicsit szomorkásan a kis Korea. - Mivel nem tudom hogyan néz ki így rajzoltam. - Aztán felderül az arca. - De lehetne egy nagy tesó is.

- Neked nincs olyan. - Simítja meg fia buksiját Korea.

- Pedig menő lenne! - Egy harci mozdulatot kezd kezeivel. - Megtanítana harcolni és mindenféle csintalanságot csinálnánk!

- Jaj! - Jajdul fel az idősebb. - Elég vagy te nekem, meg a csintalanságaid!

- Attól még egy kis tesóm lehetne! - Kis Korea szeme ragyog. Apja viszont egyáltalán nem szeretne másik gyermeket. Nem azért mert gyerek ellenes, vagy valami baja lenne velük, egyszerűen elég neki fia.

- Pedig egy kis testvér nagyon sok figyelemmel és idővel jár. - Próbálja lebeszélni apja. Kicsit komolyabbra vált át, mint szeretett volna. Kikészíti ez a háború. - Ezt pedig mind a te figyelmedből és idődből vesz el.

- Akkor majd adok neki, sőt az én figyelmemet, időmet, szeretetemet is megkapja! - Apja kicsit megszeppen. Kedvesen utódjára néz.

- Ezek itt milyen nyalánkságok? - Tereli el a témát, áttérve a tányér tartalmára.

- Pár félrerakott nyalánkság. - Apja felé nyújtja a tányért. - Csak neked.

- Én szeretném, ha te is ennél belőle. - Mondja apja. Könnyek gyűlnek a szemébe. Ebbe a válságos időben is képes volt fia elrakni neki a maga nyalánkságaiból.

- Te vagy a szülinapos! - Duzzog az ifjú. Pedig már rég befalta volna az összes cukrot. Apja meg itt kínozza!

A nyalánkságok elfogyasztása után még gyakorolnia kellett hegedülni. Apja meg befejezett pár papírmunkát. Az éj hamar eljött. Kis Korea a szobájában alszik. Apja az imént rakta le aludni. Még nézi egy kicsit az ajtóból. Aztán visszaoldalog a dolgozójába. Egy papír várja. Mint már oly sokszor. Japán már mióta feni rá a fogait. Evvel a papírral elfogadja, hogy Japán gyarmat lesz. Nem akarja, evvel csak feladná és fia Japán Birodalomhoz kerülne. Ezt nem engedheti meg. Elmélkedéséből a nád töréshangja szakítja ki. Majd fia rémült sísikítása.

Korea éppen álomvilágban járt, amikor hirtelen megszakadt álma. Mintha nád tört volna. Nehézkesen kinyitja szemei. Az álom köde még mindig a szeme előtt csüng. Amikor viszont egy erős kéz megragadja a kezét, ez teljesen eltűnik. Ijedtében felsikít. Nagy hirtelenjében még a plüsse is kiesett a kezéből. Nem tudja ki folytja meg szinte a karjával és tart felé egy nagyon hosszú és élesnek tűnő kardot. Nagyon fél. Nem akar meghalni! Apja mindent hátrahagyva rohan át a gyerekszobába. Ott Japán Birodalmi Hadsereg szorongatja fiát egy katana kíséretében.