Egy Másért

35. Epizód (Észak) 2

Van benne érzékeny tartalom.

Két éve az ikrek szétválasztásának. Észak Korea és Japán épp fizikai edzést folytatnak. Nagy puffanás hallatszik, ahogy a fiú feje a falnak csapódik. Nagyon fáj neki. Vérét is megérzi, ahogy lecsordogál a fején. Japán Birodalmi Hadsereg minden nap harcoltatja őket, mint a gladiátorokat, ő pedig a császár. Az vesztes büntetése, igen változó, ha pedig valaki zsinórban többször is veszt a büntetés mértéke nő. Evvel annyi a baj, hogy már a második hete veszt zsinórban. Kis Japán meg csak megvetően néz le rá. Síp fülsüketítő hangja szeli át a levegőt. Japán elengedi Koreát, aki a földre esik. Nem mer felnézni. Pontosan tudja, hogy nevelő apja előtte áll és megvetően néz rá. A sírást kerülgeti. Nem akar kikapni.

- Kis szaros! - A hajánál fogva rángatja fel a földről. Korea sírni kezd. Igen fáj a sebe. - Azt hittem többre viheted, mint az apád. Erre itt szégyenbe hozol. Legyőz egy lány. - Feljebb emeli a fiút, aki már csak lábujjhegyen tud állni. Fájdalmasan felkiált, ahogy a nevelő apja a hajánál fogva tartja a súlyát.

Mikor először volt ebbe a helyzetben megpróbált szabadulni. Rúgott, kapált, harapott. Ekkor még engedetlen volt nevelő apjával. Azon a napon verte el először a Hadsereg. Az emlékezetébe égett minden ütés. Mai napig fel tudja idézni hová kapta az ütéseket, mennyit és milyen erővel kapta azokat. Ma már nem mer semmiben sem ellentmondani a férfinak és feleségének. Japán Birodalom ugyan még nem bántotta, de bármikor megteheti.

Megint eljut a tudatáig, hogy ő egy senki. Nem képes megvédeni magát, legyőzte egy lány - akit ugyan születésétől kezdve Japán B.H. tanított - , szégyent hoz a felettesére. Lassan már csak azt várja mikor adhatja fel. Szégyen szemre, akár mindenek előtt, de nem teheti. Ikrét és apját nem hagyhatja cserben. Sosem volt benne teljesítési vágy, vagy az, hogy megfeleljen a világnak. Nem akar megfelelni, csak megbecsülésre vágyik, amit megfelelés nélkül nem kap meg. Ezek a fránya ördögi körök.

- Ma nem találkozhatsz az ikertestvéreddel. Legyengít a jelenléte. – Nevelő apja hangja rideg. Megrémíti a fiút. - Ha holnap is vesztesz, Harmadik Birodalom egyik táborában kötsz ki. - Korea lélegzete eláll. Nem fog tudni holnap nyerni. Ebben az állapotban biztos nem. Apja elengedi a haját és a földre rogyik. Keservesen sírni kezd. - Elég legyen ebből! - Kap egy nagy pofont és a föld adja neki a másikat. - A sírás a gyengéknek való! Te gyenge vagy?!

- Igen! - Feleli megtörten a fiú. Nevelő apja még egy pofont oszt le neki.

- Hogy mered? - Még egy pofont kap nevelt fia. Aztán még egyet. Egészen addig amíg abba nem hagyja a sírást. Némán, könnyek nélkül zokog tovább. Hogy lehet ennyire gyenge?

A két japán elhagyja a termet. Egy orvos jön be, aki ellátja a fiatal ország sebeit. Némán jött némán ment. Korea nehezen feltápászkodik a földről, álló helyzetbe. Közben megpillantja a kezeit. A kicsi lila pontok foltokká nőttek. Kicsit szédül a vérveszteség miatt. Az ajtóhoz somfordál, onnan meg a szobájába menne, de két őr egy másik szobába vezeti. Bedől az ágyába, ott pihen. Már most hiányzik neki testvére. Vacsorázni nem mehetett a családhoz. Szobában étkezik meg. Lefürdik, ami fájdalmasnak bizonyul a sok sebe miatt. Ezután újra leápolják. Fáj a feje, a teste sajog. Csak nagyon nehezen tud elaludni.

Másnap délután már Átöltözött a harchoz. Egy fehér trikó, egy rövid, fekete gatyával. Mezítelen lába alatt a homokszemcsék furcsán bizsergető érzést váltanak ki. Ez nem új érzés számára. Rengeteg sebe van, ami minden mozdulatánál fáj.

- Korea! - Hallja nevelő apja megszólítását. A katonai egyenruháját átváltotta. Fehér trikóba van és fekete rövidgatyába. Ugyan abba az öltözetbe mint Korea. Most vele kéne harcolnia? Azt nem fogja túlélni. - Gyere ide! - Ad parancsot. Korea kérdés nélkül megy oda. Felkészült a végre. - Mik a harc alapszabályai?