Az Ékkő titka

20.

Az új karral a birokunkban tovább is indultunk. A távolból megláttam A-unt.

- Végre! – Oda szaladtam hozzá. – Kijöttünk abból a bűzös mocsárból! – simogattam meg A-un fejét.

- Nem te akartál jönni? – kiabált rám Jaken.

- De! – Néztem rá. Csak nem veled, és nem egy ilyen bűzös helyre.

- A-un! – ütögettem meg a hátát. Ezzel szoktam az jelezni, hogy felülnék. A-un egyből lejjebb ereszkedett., én meg feltoltam magam. Sesshoumaru elhaladt mellettünk, mi pedig csak utána indultunk. Jaken elénk futott, és megfogta A-un kantárját. Valahogyan mindig lemarad.

Egy kis ideje sétálunk. Már elegem van! Éhen halok.

- Sesshoumaru-sama? – hajoltam előbbre, hogy jobban hallja.

- Mi van Ayume! – válaszolt, nem igen kedvesen Jaken. Megküldtem egy „nem téged kérdeztelek" nézéssel.

- Megállunk enni? – kérdeztem kedvesen. Kérlek! Kérlek, kérlek! Jaken már készen állt lekiabálni a fejemet.

- Rendben – állt meg Sesshoumaru. Egy nagy kő esett le a szívemről.

- Köszönöm! – hajoltam meg egy kicsit. Lesétáltunk az útról. Szerencsénkre itt olt egy kisseb folyó. Leugrottam A-unról, feltűrtem a ruhám alját és az ujját, aztán befutottam a vízbe.

Sok szerencsétlenkedés után sikeresen kifogtam egy halat.

-Csak az időnket pazaroljuk ezzel! – motyogott magában Jaken. Ránéztem.

- Nem! Tudod, nekem ennem kell ahhoz, hogy éljek. Lehet, hogy neked nincsen szükséged rá, de nekem annál inkább! – vágtam vissza. Tüzet gyújtottam, a halat feldöftem egy botra, és melléje szúrtam. Most pedig várunk!

Miközben vártam, hogy megsüljön, addig az eget kémleltem. Gyönyörűek a csillagok. Egyszer csak a fák fölül előbukkant egy kígyóra hasonlító, fehér repülő valami. Még egy fényes gömb is volt nála.

-Az meg mi? – érdeklődtem. Jakenék is felnéztek.

-Egy lélekrabló – válaszolt Sesshoumaru.

- Mi? – lehet, hülyének néz, mert vissza kérdeztem, de tényleg érdekel.

- Egy olyan lény, ami a halott emberek lelkét veszi el – magyarázta tovább.

- És hova viszik? – néztem rá. Ő is ide nézett.

- Általában maguknak szerzik, de mindegyik más és más. Ha több féle van egy fajtából, akkor azok valószínűleg valakinek gyűjtik, de nem igazán viszik másnak – válaszolt most Jaken. Akkor több fajta is van, és méghozzá párnak gazdája is van. Mikorra vissza néztem, már el is tűnt. Innen messziről szép állatnak tűnt, csak a tudat, hogy egy halott lelket cipel, az résmísztő.

Jalen még tovább magyarázott, szerencsémre a hal a tűz felett már barnára sült.

- Á! Végre! – kihúztam a földből, és elkezdtem csipegetni. Mennyire jólesik egy kis étel, még ha kevés is. Nagy étvággyal elfogyasztottam az egészet.

Sesshoumaru megvárta, míg befejezem aztán felállt, és elindult. Gondolom Inuyashához megy. Jaken is felpattan, hogy utána szaladjon.

- Ti itt maradtok! - parancsolt ránk. Engem ez most nem zavart, mivel legutóbb mentem vele, de Jakent annál inkább.

- De...De...- próbálkozott valamivel, hogy elmehessen. – Nem maradok itt ezzel a nővel! – szaladt Sesshoumaru után.

- Jaken! – állította meg Sesshoumaru. – Te vigyázol Ayumére! – és ez volt a vég szava, aztán bement az erdő sűrűjébe.