Az Ékkő titka

31.

Mikor kiléptünk Sesshomarunak ütköztem. Pont, mint amikor bejöttünk.

- Jaj, bocsánat. – Fogtam meg az orrom. Sesshomaru hátra fordult, a kimonóját, ami még mindig a kezemben volt, kivette, és a fejemre terítette. Értetlenkedve néztem rá. Most már nem abban a ruhában vagyok. Akkor vajon miért?

- Miért? – kérdeztem meg.

- Ember szagod van – mondta és maga után húzott. Sietősen ment, alig tudtam követni. Néha majdnem meg is botlottam.

- Várj! – próbáltam megállítani. – Sesshomaru-sama! – Már a lámpásoknál voltunk, mikor megállt végre. Elengedte a kezem, egyből a térdemre is tettem. Lihegve próbáltam rendezi a szívverésemet. Felnéztem Sesshomarura, aki rám se nézett, hanem a távolba bámult. Nem értem hova sietünk.

- Sesshomaru-sama? – Semmit nem válaszolt, csak felém fordult, felkapott, és felrepült. – AH! – sikítottam fel a hirtelen jött cselekedettől. Mi lelte?

Próbáltam kivenni valamit az arcából, de szokásosan semmi. Talán, mintha mérges lenne, de miért? Valami rosszat tettem volna?

Egy kis idő után leérkeztünk a földre. Alig tudtam megállni a lábamon. Amint leértem, már mentünk is tovább, vagyis Sesshomaru indult el.

Egy ideig követtem, és próbáltam tartani az ütemet, de lehetetlennek bizonyult.

- Várj! – lihegtem. Nem bírom tovább. Levetettem magamat a földre. A szívem az egekbe száguldott, és még a torkom is elkezdett fájni.

Sesshomaru megállt, rám nézett, de nem jött közelebb.

Tettem volna valamit? Lehet mérges rám? Nem értem. Eddig soha nem csinált ilyesmit. Jobb lenne, ha nem haragítanám még jobban magamra. Fel kell állnom!

Az erőmet összegyűjtve toltam fel magam a földről. Ezt a cselekedetemet követte az, hogy Seshomaru kimonója, ami a vállamon volt, leesett a földre. Mikor már éreztem, hogy kezd leesni, próbáltam elkapni, de nem jártam sikerrel.

Ezt nem hiszem el!

Lehajoltam érte. Egész végig éreztem magamon Sesshomaru tekintetét, de amikor felnéztem rá, már nem engem nézett.

- Tessék, visszaadom. – Nyújtottam felé a kimonóját. Elvette, majd el is fordult tőlem, és levette a szőrméjét a válláról.

Nem tudom mit tehettem, de nagyon mérges rám, pedig még az előbb mi az erdőben... Belepirulok, ha rá gondolok is. De tényleg mit tehettem?

Sesshomaru egyre lassabban mozgott, és mintha homályosabban is látnám. Összehunyorítottam a szemem.

Mi történik?

Forog a világ. A lábaim elkezdtek remegni. A testem émelygett.

- Sesshomaru-sam... - alig bírtam beszélni. Már csak azt éreztem, hogy esek a föld felé, és minden elsötétült.

/

Lehunytszemmel is éreztem a napot, ahogyan süt. Egy kisebb szellő fújt virágillatot hozva magával. Ismerős ez az illat, az álmomból. Régen voltam már itt, de miért pont most?

Lassan kinyitottam a szemem, és a virág mező közepén feküdtem. Felültem, és Anyát kerestem a szemeimmel, de nem láttam sehol. Minden ugyan olyan volt, mint legutóbb. A ház is a helyén állt.

Talán arra lehet.

Felálltam, és megindultam felé.

Vajon mit tehettem, hogy Sesshomaru mérges rám. Talán sokba került a ruha. Vagy az zavarja, hogy a kislánynak is vett. Nem értem, előbb még olyan jó volt. Vagy Hikari mondott neki valamit? Ha felébredek meg kell kérdeznem, minden áron.