Az Ékkő titka

5.

Tovább indultunk én A-unon, Sesshoumaru-sama és Jaken meg előttem sétáltak. Immáron eltelt pár hónap. Vége van a télnek és már elolvadt a hó. Hála égnek, hiszen innentől már csak melegebb lesz az idő. Meg kevesebb lesz az esélye, hogy bele esek egy befagyott folyóba.

– Nagyuram a bot megint jelzett! – szólalt meg Jaken. Most már nem igen foglalkozik velem, bár mindent rám fog.

Követni kezdtük a botot. Most Jaken ment elöl utána meg Sesshoumaru-sama. Lepattantam A-unról, oda siettem Sesshoumaru-sama mögé.

– Nagyon szépen süt a nap. – mondtam és egy nagy mosollyal a szemeit fürkésztem. Mikor vissza nézett rám, hirtelen felkaptam a fejem az égre. Bár én kerestem a tekintetét mindig zavarba jövök tőle. Ő is felnézett, utána bólintót. Nagyából ebből szokott állni egy beszélgetésünk.

Sokszor elszoktak menni, harcolni Jakennel, már, mint csak néha, mivel néha velem hadija Jakent, de ha nem akkor A-unnal szoktam beszélni, én beszélek ő meg hallgat, mivel ő nem tud beszélni. Amikor bele gondolok, hogy mennyiszer mentett már meg Sesshoumaru-sama mindig boldoggá tesz.

Csöndben sétáltunk tovább, nem álltunk meg.

– A-un te itt maratsz! – mondta hirtelen Sesshoumaru-sama.

– Ayume is jön velünk? – kérdezte Jaken meglepetten. Én is ugyan úgy néztem Sesshoumaru-samára mint a kis lény.

– Én soha sem szoktam menni – jelentettem ki. Sesshoumaru csak tovább ment.

– Ahova megyünk, oda nem tudjuk vinni A-unt, de te tudsz jönni! – ez volt a válasza. Gyorsan beértem az előttem sétáló férfit. Jaken még ámuldozott, de aztán ő is jött.

Már este volt, amikor is elértünk egy sír féléhez. Körülötte tele volt sziklákkal. Jaken botja meg állt az út közepén.

– Ez az! Sesshoumaru-sama! – kiáltott fel. Sesshoumaru-sama oda sétált Jakenhez, én meg követtem szorosan mögötte. Nem tetszik ez a hely.

– Itt van? – kérdezte.

– Igen. A bot szerint jó irányba haladunk! Ez lehet a sír! Azonnal meg tudjuk. – válaszolta Jaken, és el indult a sír felé.

Hirtelen farkasok jöttek ki a sziklák mögül. Én még közelebb húzottam Sesshoumaru-samához, aki látszólag nem ijedt meg tőlük. Jaken meghökkent a sír előtt.

– Miért védik ezt a sírt, ezek a farkasok? – mondta.

– Nagyuram! Ez az! Semmi kétség! – nézett vissza. Sesshoumaru-sama meg indult előre, szorosan követtem, és közben próbáltam az összes morgó farkasra figyelni. Jaken is be húzódott mögénk.

Csak sétáltunk előre. Jaken próbálta elijeszteni őket, de nem igen sikerült neki. Sesshoumaru-sama meg állt előttem. Pár másodpercig, csak a farkasokat fürkészte.

– Az Agyar... - kezdte. – Meg kel találnom az Agyart. Ha az enyém lehetne, képes lennék átváltozni és hatalmas erőre tehetnék szert! – mondta a farkasoknak. – Most meg mutatom az erőm, amit a végtelenségig növelhetnék vele. – Seshoumaru-sama el mosolyodott, de nem azzal a boldog, hanem azzal az ijesztő mosollyal.

– Kételkednék a saját erőmben? – kérdezte magától. – Nem... Csak egyszerűen nem ismerek határokat! – mondta még mindig mosolyogva, nagyon félelmetes. Felemelte a kezét. Ekkor a farkasok felugrottak. Én ösztönösen meg fogtam a fejem és hirtelen leguggoltam. Sesshoumaru-sama elkezdett forogni úgy, hogy én meg Jaken ne sérüljünk meg. Valamit mondott, de azt nem hallottam tisztán. Mikor felegyenesedtem, már csak farkas tetemeket láttam.

– Jaken, hozd a póznát! – utasította Sesshoumaru-sama. Jaken oda futott a sírhoz, és le lökte a rajta levő fa dobozt. A botját rátette a tetejére, vártunk pár másodpercet mikor a női arc elkezdett vékony hangon sikítani. Én befogtam a fülem.

– Ez azt jelenti, hogy nem ez a sírt keresed? – kérdezte Jaken.

Sesshoumaru-sama vissza indult én meg utána.

– Nagyuram várj meg! – kiáltotta utánunk Jaken és futva közeledett.

– Jaken úgy látszik megint tévedett a botod – mondta neki.

– Ne mond ki a nyilvánvalót! – sípárgót.

– Ne legyél elkeseredve, majd legközelebb biztosan sikerül! – nevettem el magam. Tovább sétáltunk.

– Most hova megyünk? – kérdeztem Sesshoumaru-samától.

– Keresünk egy csónakot – válaszolta, de nem nézett rám.

– Az jó. – Bólintottam. Messziről katonák hangját lehetett hallani. Valaminek nagyon örültek. Még mindig nem merek az emberek közelébe menni, ezért megtorpantam és Sesshoumara-samára néztem. Ő is meg állt, rám nézett. Én elkaptam a fejem.

– Ayume, Jaken! Ti maradjatok itt! – mondta. Ettől nagyon megnyugodtam, Jakennel ellentétben, ő kiborult.

– De én miért maradjak itt ezzel a nőve? –

- Van nevem is! Ayume. – vágtam vissza.

Sesshoumaru-sama csak elment. Jaken meg megindult az ellenkező irányba.

–Mit ácsorogsz ott? Te is keress hajót! – Így hát ketten elmentünk hajót keresni. A távolba üvöltözés hallatszott.

– Erre nincsen semmi csónak. Ayume, vissza megyünk Sesshoumaru-samához! – üvöltött rám Jaken.

– Végre eltaláltad a nevem. – mondtam boldogan, de mikor eljutott a tudatómig, hogy hova megyünk le fagyott rólam a mosoly. – De miért? – kérdeztem.

– Mert a Nagyúr biztosa talált egyet. – mondta, és meg indult.

– Sesshoumaru-sama! Nem találtam egy csónakot sem. – mondat Jaken mikor oda értünk a katonákhoz. – Nahát! Mennyi csónak! – nézett a sok csónak felé. Én meg le sem vettem a szememet a katonákról, akik ugyan úgy felénk néztek.

– Mi? Te nem halandó ember vagy! – néztek Sesshoumaru-sama felé. Mindegyiknél volt egy, vagy kettő kard. – Kőrbe venni! – kiáltottak és elkezdtek sétálgatni ide oda.

Én nem tudtam mit csináljak félelmemben, de mikor Jaken meg indult én egyedül maradtam ott. Nem maradok egyedül! Az már biztos! Hirtelen oda futottam Sessoumaru-sama mögé. Szorosan megálltam mögötte úgy, hogy a katonák ne lássanak.

– Jaken! Rád bízom őket. -

– Igenis Nagyuram! – Sesshouamru-sama elindult. Én nagyon szorosan követtem már majdnem össze ért a kezünk. Nem mondtam semmit, és ő sem, míg nem oda értünk egy csónakhoz. Sesshoumaru-sama beszállt a csónakba. Meg fordult, és felém nyújtotta az egyik kezét.

– Segítek! – mondta. Élőszőr meglepődtem, de utána én is felé nyújtottam a kezem. Olyan furcsa. Sosem szoktam hozzá érni, meg ő sem hozzám, de amikor még is olyan lágyan teszi. Nem durván, mint más youkaiok tennék, hanem szép finoman. Ő soha nem fog engem bántani. Neki sokkal nagyobb keze volt, mint nekem, meg neki hosszú éles körmei is voltak. Szépen lassan beléptem a csónakba, de az így is őrülten ringatózott. Ennek eredménye kép neki estem a mellkasának. Ő gyorsan meg fogta a két vállamat, hogy egyikünk se essen bele a vízbe.

– Jól vagy? – kérdezte aggódva. Még soha sem hallottam tőle így.

– Igen, köszönöm. – Maradtam egyhelyben. Nem tudom, hogy a sötétség teszi, de a szemei olyanok voltak mintha világítanának. Pár másodpercig így maradtunk, aztán megszakítottam ezt a pillanatot. Sesshoumaru-sama levette a kezeit a vállamról, és leült előre. Mi ez az érzés? Mint ha a szívem ki akarna esni a helyéről? Úgy érzem tiszta piros lett az arcom. Én is leültem, és így vártuk Jaket, aki elég gyorsan jött. Ő is belepattan a csónakba, és el is indultunk.

Tudom nem a teljes rész van benne, de ha bele tenném az úgy nagyon hosszú lenne. Így csak ennyi van benne (pedig ezt is úgy érzem mint ha össze csaptam volna) . Remélem tetszett és ha igen akkor hamarosan jön a kövi rész.(amúgy ez az 1. évad 5. rész ha valakit érdekel)