Az Ékkő titka

16

A kitágult szemei most össze szűkültek. Mintha méreg lenne a szemében. Egy irgalmatlan düh, ami most akar kitörni. Felém lépett egyet...

Megint a sötét helyen vagyok. Már nem féltem. A fájdalom, amit eddig éreztem elillant. A hasamhoz kaptam a kezem.

- A sebem! Eltűnt. - körben néztem. - Anya! - víz hangzott. Valaki más mondta ezt. A lábam magától elkezdett futni.

Futottam egy erősen világító fény felé. Annyira bántotta a szememet a világosság, hogy bekellet csuknom.

Mikor kinyitottam a cseresznyefáknál voltam. Egy újabb emlék.

- Anya! - mosolyogtam és kiabáltam. Ott állt egy tavacska mellett. Ezt még soha nem láttam az álmaimban. Egyre többet tudok meg erről a helyről.

- Ayume. - Nézett ide. Az arca elvólt takarva, és ugyan abba a fehér ruhában volt, mint mikor találkoztunk.

- Haza jöttem. - leguggolt elém, és kitárta a karjait. - Üdv itthon! - ugrottam a nyakába.

Az ölelésen csodálatos! Lágy és meleg. Biztonságban érzem magma. Mint Sesshoumaru kezében.

Az illata, mint egy virágé. Felnézetm rá, de az arca még mindig el van mosódva. Miért nem mutatod meg az arcod? Bár, csak pár emlékem jött vissza Anyáról, de még is valahányszor itt vagyok, vagy ő megérint, érzem hogy visszajöttem oda ahova tartozok. Egy melengető kézben. Többet akarok tudni a múltamról!

- Milyen napod volt? - egyenesedett fel és kézen fogva mentünk tovább.

- Nagyon jó! Rengeteget játszottam. Meg rajzoltam is - nagy boldogsággal meséltem. - Megnézed? - Húztam egy ház felé. Ezt se láttam még itt. Nem olyan nagy, barna faház. Ez lehet az otthonom?

- Persze, persze - nevetett fel Anya.

Vajon mi történhetett vele? Hogy, hogy elhagyott?

Elhúztam az ajtót és egy szobába kerültünk, ahol tekercsek voltak a falban. Szép, rendezetten. A szoba közepén egy asztal, mellette egy párna, és az asztalon tinta meg papír. A papíron egy virág volt.

- Ezt rajzoltad? - hajolt le Anya, hogy jobban megnézze.

- Igen. Ugye milyen szép lett?

- Elakad a lélegzetem. -Anya válaszára ugrándozni kezdtem.

- Ayume!

- Igen? - Álltam meg.

- Az írást is gyakoroltad? - Az írást? Én tudok írni? Még olvasni sem tudok, nem hogy írni?

- Azt nem. - Mosolyogtam.

- Gyakorolnod kell! Így soha nem fogod megtanulni - szidott meg.

- De olyan nehéz! - reklamáltam. Anya sóhajtott egyet.

- Nem olyan nehéz az. - Morcosan rá nézetem. - Legyen, leírod a hiragana abct, és utána estig játszok veled. - Egyből letérdeltem az asztal elé, egy tekercset kibontottam, és nekilátom az ecsettel rajzolni a karaktereket. Közben meg mondtam mit írok. Egyi karakter! Nem csodálom, hogy nehéz megtanulni. Anya kimet én meg egyedül, engedelmesen írtam.

Nem tudom mennyi idő telt el, de egyre jobban fáradok. Még soha nem voltam itt ilyen sokat.

- Kész! - kiáltottam fel. Nyújtózkodtam, és gyönyörködtem a munkám gyümölcsében.

Kisiettem Anyához, aki egy festmény mellett térdelt és imádkozott. Egy férfi volt rajta. Pontosabban egy katonát ábrázolt. Mivel nem látom Anya arcát nem tudom kivenni milyen érzései vannak.