Az Ékkő titka

9.

Ayume:

Már annyira fáradt voltam, hogy sikerült el aludnom, de ma valamiért, valami más történt.

/

Ugyan ott voltam, de most nagyon sok ideig csönd volt nem történt semmi. Eleinte nem értettem. Aztán rá jöttem sok idő után hogy nincsen ott.

- Ajj! Ayume nem lehetsz ennyire bolond! - szidtam le magam. Most vajon miért nincsen itt? Még egyszer szemügyre vettem a rétet. Amikor vissza néztem egy fa állt a virágok között. Nem cseresznyefa volt. Szerintem csak egy sima átlagos fa. Közelebb mentem hozzá. Meg láttam rajta egy kötelet.

- Ez egy meg szentelt fa? - néztem fel rá. Vajon miért lehet meg szentelve? Jobban meg nézve a fa törzsén van egy lekopott rész.

- Egyre furcsább ez a fa. - kicsit hátráltam.

Még mindig a fát néztem, mikor is meg szólalt. - Hamarosan találkozni fogsz azzal, aki ehhez a fához hozzá volt szögezve. -

- Most tényleg a fa beszélt?- teljesen le voltam döbbenve. Nem tudtam ki venni, hogy nő vagy férfi beszél, mert mind a két hangon szólalt meg. Miért történek velem ilyenek? De várjunk!

- Ki volt ehhez a fához szögezve, és én miért találkozok vele? - kérdeztem, de a kérdéseimre nem kaptam választ helyette ezt mondta: - De vigyázz, eme személy egy választás elé állít!

- Mi? Miről beszélsz?– tettem fel a kérdéseket.

- Jól válasz, nem mindegy, hogy ki mellé állsz! –

- Várj!

/

Felkeltem. Amiben az egyetlen furcsa az volt, hogy a föld fölött egy méterrel lebegtem? Nem, egy kéz fogta át a derekam ezzel meg tartva engem. Ismerős ez a kéz. SESSHOUMARU! Nem mertem meg mozdulni. Nem néztem rá. Ilyen nincsen. Ilyen nincsen! Az arcom vörös, szívem őrülten dobog, meg még olyan érzésem van, mintha pillangók lennének a hasamba. Mi bajom van?

Szép lassan feltolt, így a lábam már a földön volt. Még mindig fogta a derekam. Annyira zavarban vagyok, hogy nem tudom megtartani a saját súlyom. A lábam tényleg csak a földhöz ért hozzá, de én Sesshoumaru kezére támaszkodok.

- K...K...Köszönöm. - remeg a hangom. Francba! Még mindig előre voltam dőlve, míg nem egy gyors mozdulattal Sesshoumaru meg rántott, és én a mellkasának ütköztem. Ránéztem. Kérdőn néz vissza. Hirtelen erő lett a lábamban, és arrébb szökkentem. Nem merek ránézni.

- Megyünk tovább! - indult el Sesshoumaru-sama. Ez ne jó. Ez nem jó!

Sesshoumaru:

Már reggel van, de Ayume még mindig alszik. Tovább kell mennünk. - Jaken!

-Igen, Nagyuram? –

- Tovább megyünk! – mondtam, és elindultam.

- Ayume kellj fel nem alud hatod át az egész napot! - üvöltött Ayuméra. Valamiért idegesített. Szúrós szemekkel Jakenre néztem kifogta Ayume vállát, és rángatta. Közelebb mentem.

- Nagyuram nem akar felkelni, micsoda egy nőszemély! -mondta. Ayumét néztem. Had aludjon. Mostanában úgy sem alszik. Most már úgy is lenyugodott. Egyenletesen vette a levegőt.

- Félre! - szóltam Jakenre.

- Igenis! - lehajtotta a fejét, és arrébb ment. Átkaroltam a derekát és felhúztam. Egykézel ez szörnyen nehéz. Rádöntöttem a vállamra, a kezemet a combja alatt tartottam. Halottam a szuszogását. Milyen édes. Elfordítottam a fejem. Miért gondolok ilyenekre? Oda vittem A-unhoz, és rá helyeztem a hátára. Jaken elégé furán nézett rám.