Az Ékkő titka

30.

-Aranyos kislány – mondta Hikari. Nem hagyta, hogy válaszoljak, és már egyből folytatta. – De ugye tudod ki ő? – Nézett rám szúrós tekintettel.

Nem válaszoltam, hanem továbbra is Ayumét néztem, aki sétált ide-oda a ruhák közt.

Hogy ne tudnám ki ő. Ingerel ez a nő!

- Ezt egy igennek veszem – mondta, és keresztbe tette a kezét. – Te vagy az egyetlen, aki meg tudja védeni Narakutól, ezt te is tudod. – Nézett rám aggodalommal. – Megboldogult anyja is ezt akarta. – Tekintett vissza rá.

Mióta rájöttem, hogy ki ő sok kérdés megválaszolandó, de arra csak Ayume emlékei képesek. Az a nő képes volt mindent feltenni, hogy lánya élhessen, még az emlékeit is elvette. Bár Ayume egyszer visszakapja őket, sejtésem szerint ez a nap hamarosan bekövetkezik.

Ayume:

Mindegyik ruha lenyűgöző, főleg a minta rajtuk. Nem tudtam betelni velük. Még soha nem láttam ennyit, egy helyen.

- Tetszik valamelyik, Édesem? – Jött mellém Hikari.

- Mindegyik gyönyörű! Én nem is... - Jöttem zavarba. – Nem is tudok választani.

- Haha! – nevetett fel. – Semmi gond. Segítek. Erre gyere! – Húzott a terem legvégébe. Elővett egy kis fadobozt, majd levette a tetejét. Szép lassan kicsomagolta, és kiemelte belőle egy ruhát. A szám tátva maradt. Egy vöröses kimonó volt a kezében. Fehér, aranyszínű virágok mintázták, az alján, az ujjai végén, és a vállán egy-két pár. Hasonlított a régire, de honnan tudta volna?

- Látom, ez nagyon tetszik – nevetett. – Gyere-gyere, próbáld is fel! – Visszahajtotta a ruhát a dobozába, majd a kezembe adta.

Hikari mögém állt. – Elviszem egy kicsit. – Intett Sesshomarunak, aki csak erre behunyta a szemeit.

Elmentünk egy kisebb terembe, ahol pár faparaván állt.

- Menny nyugodtan, és szólj, ha segítség kell! – mondta.

- Köszönöm. – Hajoltam meg egy kicsit. Majd az egyik paraván mögé sétáltam. Letettem a dobozt, majd lehúztam magamról Sesshomaru kimonóját. Az anyaga finom volt, ahogyan az illata is. A fejemhez emeltem és mélyen beszívtam az illatát. Édes.

Lassan letettem a földre, és összehajtottam. Ezután elkezdtem levenni a Koga által adott ruhát. A levétele már nem volt annyira bonyolult, mint a felvétele. Azokat is letettem a földre. Teljesen meztelenül álltam a paraván mögött. A bőrömön éreztem a hideg levegőt. Megborzongtam. Gyors kikerestem az alsó fehér réteget, és felöltöttem magamra. Az illata olyan volt, mint egy virágé. Jó érzés újra normális ruhába lenni.

Kifújtam a levegőt, és egy kicsit álltam a ruha előtt. Nem igazán merek segítségek kérni. Gyerünk Ayume! Hisz mondta is, hogy segít, ha kell.

- Ano...- szóltam ki a paraván mögül.

- Segítsek? – kérdezett egyből vissza Hikari.

- Igen...Kérlek! – Húzódtam vissza. Hikari mellém lépett, és kivette a vörös kimonót a dobozból.

- Tartsd ki a kezed! – utasított. Kitartottam, és ő ráhúzta a vállamra, utána elém jött eligazítani.

- Sokkal jobb ez a ruha, mint az a farkasoké. Hihetetlen, hogy abba képesek mások előtt mutatkozni. Még jó, hogy ide hoztak téged – mondta, és közben már az övet kezdte el megkötni a derekamon. – Hogyan került rád az a förmedvény?

- Hát... -kerestem a szavakat. – Ez egy hosszú történet. Szükségből – mondtam végül, és nevettem kínomban. Mondjuk egyet értek azzal, hogy az a ruha szörnyű.