Az Ékkő titka

7.

Eltelt egy két nap, de valamiért még mindig nem jöttem rá semmire. Ki ő? Vagy, hogy mit akar tőlem? A hab a tortán pedig, hogy aludni sem mertem. Egész este fent voltam és hol Sesshoumarut néztem, vagy a csillagokat. Azonkívül meg mindig olyan érzésem van, mint ha néznének. Talán az a lány, aki itt volt pár nappal ezelőtt.

-Miért vagy csöndben? – kérdezte Sesshoumaru-sama. Meglepetten néztem rá. Hogy, hogy észre vette? Jaken egész nap csak Inuyashát szidja, néha azért megáll levegőt venni, de nem igen hallgat el.

– Csak elmerültem a gondolataimban – válaszoltam. Végül is igazam van, csak pár részletet kihagytam. Sesshoumaru-sama rám nézett. Bármikor a szemébe nézek, az megbabonáz. Száz közül is felismerném. Persze a szívem is reagált. Őrülten dobogott. Pár másod percig így maradtunk, de én vörös arccal elfordultam.

– Este is? – Törte meg a csendet. Meglepetten ránéztem és mikor feltűnt, hogy ő is engem néz elkaptam ismét a kobakomat.

– Mostanában nem alszol. Így könnyen elfáradhatsz. – nem igen tudtam erre mit válaszolni csak a kezemet néztem, ami a combomon volt, és bólintottam. Hihetetlen, hogy fent volt és figyelt. Bár az jobbik kérdés, hogy miért?

Még mindig gondolkoztam fel se tűnt, hogy Jakent bámultam, akinek ez nagyon is fel tűnt, mert csöndbe marat és engem nézett.

– Ayume! – kiáltott rám. Megrezzentem, olyan hirtelen húzott ki a gondolataimból, mint, akit felkeltettek volna.

– Mi az? – kérdeztem. Nem válaszolt. Gondolom, valami kifogást keres rajtam.

Egyszer csak ló dobogás hangjára lettem figyelmes. Még Jaken is értetlenkedv a hang irányába nézett. Sesshoumaru nem reagált. Rengeteg katona jelent meg, és felénk közeledtek. Körbe állták a fát, ezáltal miket is körbe vettek.

– K...Kik vagytok ti emberek?! – kérdezte Jaken. Teljesen lefagytam. Nem reagáltam csak kikerekedett szemekkel néztem azt az embert, aki a lovon ült.

– Youkai, készülj fel! – mondta egyenesen Sessshoumarunak.

- M...M...Mit mondtál? – kérdezett Jaken megint.

- Mit karnak? – kérdeztem azzal a nagyon kicsi bátorságommal, amit az előbb gyűjtöttem össze. Egy hirtelen felindultságból meg markoltam Sesshoumaru-sama ruha ujját, amelyiknél nincsen keze.

– Jaken, el az útból! – mondta Sesshoumaru. Ránéztem. Nyugodt volt, bár látszott rajta, hogy idegesíti valami.

– Igen, de... - ellenkezett Jaken.

– El az útból! – mondta megint Sesshoumaru. Csukva volt a szeme nem nézett körbe, hogy mi történik körülötte. Jaken engedelmeskedett neki.

-Kivégző osztag, előre! – kiáltott a lovon ülő férfi gondolom ő a vezér. A katonák, akiknél puska volt előre jöttek, fél lábra térdeltek, aztán felénk szegezték a fegyverüket. Még jobban meg szorítottam Sesshomaru ruháját. Akkor ő is kinyitotta a szemét.

Meg szólalt a furulya, amit már egyszer halottunk. A vezér a hang irányba nézett és mondott valamit. Még ha hangosabban mondta volna se hallottam volna meg, mert a szívem a fülemben dobogott.

Pár másodpercig csöndben hallgatta a furulyát. – Nem számít! Kivégző osztag, tűz! – üvöltötte. Az események gyorsan történtek. Mikor kimondta a mondatot, én majdnem szívrohamot kaptam. Elhangzottak a lövése. Ösztönösen meg ragadtam Sesshoumaru mellvértjét. Két kézzel fogtam, az arcom csak pár centire volt tőle. A szívem őrülten dobogott.

– Sesshoumaru-sama! –üvöltötte Jaken.

Sesshoumaru fel emelte a jobb karját és egy hirtelen mozdulattal elő hívta a zöld, fény ostort, és megállította a golyókat, de a kivégző osztagosok, akik lőtték meghaltak általa. Nem mertem felnézni csak az üvöltözéseket halottam.

– Átkozott youkai! – kiáltotta a vezető. Nagyon féltem. Nem tudtam abba hagyni a reszketést mikor is egy kéz fogta meg a bal vállam. Nem más, mint Sesshoumaru. Felpillantottam. Nem mondott semmit, de mint ha a tekintette azt kérdezte volna, hogy „Jól vagy?". Még mindig fogtam a mellvértjét. Elkezdett felállni, és mivel a keze a vállamon volt engem is felhúzott. Mikor már mind a ketten álltunk elengedett, ahogyan én is, és a háta mögé siettem. Így már sokkal nyugodtabb voltam, és már nem zavartam Sesshoumaru-samát, aki már a következő támadásra készült. Nagyon mérges volt, csak a tekintetével megijesztette a katonákat.

– Átkozott emberek, – Futott elénk Jaken. – valóban ügy gondoltátok, hogy elfuthatok, miután meg próbáltatok felkelni Sesshoumaru-sama ellen? – Ijesztgette az embereket. Jogosan mivel tényleg bajban vannak, ha ki állnak Sesshouamru ellen.

-V...Visszavonulás! Visszavonulás! – kiáltott a vezér, megfordult a lovával, és futott az ellenkező irányba.A maradék katonák követték. Most már teljesen megnyugodtam, kijöttem „rejtekhelyemről", és Sesshoumaru mellet álltam meg. Ő is lenyugodott. Innentől már nem zavarnak minket az már egyszer biztos.

– Nagyuram a többit rám bízhatod! – mondta Jaken és indult utánuk.

– Még csak ne is törődj vele! – állította meg Sesshoumaru.

– A furulya abba hagyta – folytatta tovább. Neki is tetszett a dal? Ezt nem gondoltam volna. Bár tényleg abba hagyta.

– Megyünk! – Indult el az egyik irányba. Követtem, és egész úton a történtek voltak a fejembe, csak akkor vörösödtem el, amikor eszembe jutott, hogy majdnem meg öleltem őt. Mint a hajónál.

Rövid idő múlva amerről a katonák jöttek hihetetlen nagy tűz keletkezett. Nem igen érdekel mivel nem volt hozzá semmi közöm. Még is meg sajnáltam azokat az embereket, akik ott voltak.

Sajnálom, hogy ennyit késtem. Meg hogy egy ilyen rövid résszel jöttem, de remélem így is tetszett. (134. részből írtam ha valakit érdeke)