Az Ékkő titka

12.

Egy ideje csak sétálunk. Bár ez idő alatt egy percre sem volt csönd. Egyfolytában Jakennel beszélgettem. Arról magyarázott, hogy hogyan lehet megállapítani melyik az erősebb youkai, de én fejbe teljesen máshol jártam. Naraku gondolkoztam, olyan, mint ha már egyszer hallottam volna róla. Hát persze az emlékben! Anyám említette, hogy ő volt az, aki becsapta Inuyashát és Kikyot! Az nagyon nem jó! Kihasználja Sesshoumarut. Valahogyan szólnom kell neki, de hogyan? Ha megmondanám, akkor nagyon mérges lesz rám. Gondolkodj Ayume! Gondolkodj! Várjunk! Ha jól hiszem, akkor senki nem tudja, hogy Inuyasháékat becsapták, de az Anyám honnan tudott róla? Gondolatomból egy zümmögő hang húzott ki. Oldara néztem, és mellettem egy akkora méhére hasonlító állat, vagy youkai volt, mint egy tenyér. Nem, nem, mint az én kis kezeim. Hanem mondjuk, mint Sesshoumarué.

Csak repült mellettem, és engem nézett. Életemben nem láttam ilyet. Egyben megvoltam ijedve meg kíváncsi is lettem. Valahogyan ez a lény azt sugallta, hogy érjek hozzá.

– Ne félj! – egy férfi hangját hallottam. Körbe néztem, de senki nem nézette felém. Csak Jaken beszélt. Vissza pillantottam a darázsra, és megint ugyan ez a hang. Miért érzem azt, hogy hozzá kell érnem?

Felemeltem a kezemet, és egyre közelebb nyújtottam a darázshoz. Nem tudom kontrollálni magam! Már nem is én irányítottam a testem. Mi...Mi ez? Most már próbáltam a kezemet vissza húzni. Nem megy! A darázs meg fordult, elkezdett az vissza fele repülni. Azt hittem most már vége, de tévedtem. Leugrottam A-unról, és elindultam a lény után. Ayume hagyd abba! Állj meg! Nem akarok utána menni!

Már majdnem utol értem mikor valakinek a keze át fogta a mellkasom. Megfogta a vállam, magához húzott. Nem kell találgatnom, mert egyből felismertem. Sesshoumaru! Megkönnyebbültem. Olyan jó a közelében lenni. Konkrétan átölel, ez nagyon jóérzés. Még mindig nem tudtam mozogni. Hirtelen a testem feladta és majdnem össze estem, de Sesshoumaru erősen tartott.

– Sess...hou...maru...-sama – nagyon akadozva kimondtam. Már a lény nem hívogatott. Lehunytam a szemem és másra már nem emlékszem.

/

Megint a kertben vagyok, de most a virágok közepében ülök. Még mindig nyugtató itt lenni, és olyan meleg érzés.

– Ayume – megszólalt mögöttem az Anyám. A hangja lágy és édes.

– Tényleg te vagy az Anyám? – Nem fordultam meg, mert tudtam, hogy akkor eltűnik.

– Egyszer majd minden meg fogsz tudni – mondta. Vagyis még mást is ki kell derítenem? – Most pedig figyel rám! Ne meny Naraku közelébe! Ő csak bántani a...-

/

Felkeltem. Hirtelen felültem. Mit akart mondani? „Ő csak bántani a...". Akar! Gondolom ezt akarta ki mondani. De miért akar bántani? Nem csináltam semmit. Lehet a múltamban csináltam valami? Nem akkor már megölt volna. Ne gondolj erre! Megpaskoltam az arcomat. Körbe néztem, és csak akkor vetem észre, hogy már este van.

–Sesshoumaru-sama? – néztem A-unra. Nem látom se őt se Jakent. Elmentek harcolni Inuyashával! Nem tudtam figyelmeztetni. Remélem nem lesz bajuk!

Kis idő múlva lenyugodtam. Gyújtottam tüzet, mellett ülve gondolkodtam az álmomról. Nem értek semmit. Miért történik ez? Vagy, hogy hogyan lehetséges?

Hangokra lettem figyelmes. Felnéztem és egy kisgyerek volt, aki eleshetett, mert a földön hasalt egy bokor előtt. A gyerekektől nem félek. Sőt őket nagyon is szeretem. Várjunk! A-un youkai, én meg csak úgy nézek ki, vagyis... Ha felnéz, akkor sikítani fog. Ezt meghallják a falusiak, idefutnak. Mit csináljak?

A kisfiú felemelte a szemét. A pupillája nagyon kicsire szűkült. Megijedt!

– Ne sikíts! – tettem magam elé a kezem. Nem tudom, hogy miért. – Tudom, hogy félsz, de hidd el én nem foglak bántani. Úgy hogy kérlek, ne sikíts! – A kisfiú mozdulatlan maradt. Talán megértette, amit mondtam vagy sokkot kapott. Az utóbbira szavazok.

Ki idő után felült, és magához húzta a térdét, akkor vetem észre, hogy vérzik neki. Elláthatnám, de nem akarom megijeszteni. Lassan felálltam. Ekkor ő össze rezzent. Gondoltam, hogy ez lesz. Szép lassan a mellettünk lévő patakhoz mentem. Félig láttam őt, ahogyan minden mozdulatomat követi a szemével. Elővettem a kendőmet, és belemártottam a vízbe. Felegyenesedtem, kicsit közelebb mentem a kisfiúhoz. Nagyon fél már könnyezik is. - Hogy hívnak? – mosolyogtam rá.

– A...Aki – válaszolt félősen.

– Aranyos neved van. Én Ayume vagyok. – Rám nézett, és mint ha egy kicsi kíváncsiságot láttam volna a szemében. – Észre vettem, hogy vérzik a térdet és gondoltam nem ártana ellátni. – Nézet a térdére. – Úgy hogy szabad? – Leguggoltam mellé. Bólintott egyet. Ellátom a térdét. Próbáltam finoman, hiszen egy ilyen seb csípni szokott.

– Most már jobb igaz? –

– Igen.- Elnyertem a bizalmát, már nem fél tőlem. Gyorsan feleszméltem. Ha Sesshoumaru vissza jön és meglátja, Akit akkor megöli. Haza kell küldenem. – Meny haza! – Aki mosolyogva bólintott, és felállt.

– Köszönöm – meghajolt.

– Ne! Nem kell! – mosolyogtam rá. Most már ő is mosolygott.

– Te egy nagyon is kedves youkai vagy – mondta. Őrültem is, megszomorú is voltam. Megszeretett, ami nagyon is jó, de youkainak hisz.

– Aki tűnj el a youkai mellől! – Oldalra néztem ahol pár nő és férfi állt. Most fagytam le. Most mi legyen?

– Anya! Apa! – futott oda, Aki egy nőhöz és egy férfihoz, aki az előbb is beszélt.

– Aki jól vagy, nem bántott ugye? – kérdezte a nő. – Mi az ott a térdeden? – nézett a sebre.

– Mit csináltál vele te szörnyű nőszemély! – kiáltott rám az Apja.

– Én semmit! – emeltem maga elé a kezem.

– Igaza van nem csinált velem semmit – védett meg Aki.

– Bántottad és még hipnotizáltad is a gyerekem! – most már az Anya beszélt. A-un elém ugrott, és rámorgott a társaságra.

– A-un? – csodálkoztam rajta. Ő csak jelzett, hogy üljek fel rá. Felálltam, és valahogyan felugrottam a hátára. Megfogtam a kantárt, felszálltunk. A falusiak még kiabáltak utánunk, de már nem érdekelt.

- Köszönöm. – suttogtam A-unak.

Nem tudom merre vagy, hogy hova repültünk, de azt tudtam, hogy biztonságban vagyok. Mikor előre nézetem egy alakot vettem észre a levegőben.

- Sesshoumaru-sama! – intettem oda.

–Ayume? – kérdezte. Olyan gyorsan közel értünk hozzá, hogy meghallottam. Már nem volt meg a kar. Örülök, hogy nem sérült meg.

– Ayume mit kerestek itt? – kérdezte Jaken, aki Sesshoumaru vállán lévő szőrmében kapaszkodott. Élőszőr észre se vettem.

– Pár falusi volt ott ahol voltunk, és elmentünk – mosolyogtam. Nagyon boldog vagyok, hogy itt vannak.

Sesshoumaru közelebb jött és... Felült mögém! A szívverésem meggyorsult. Ha nem lenne este akkor azt is észre venné, hogy olyan lett az arcom, mint egy paradicsom. Átnyúlt mellettem a kantárért, és most ő fogta, én meg hozzásimultam a mellkasának.

– Jól vagy? – hajolt közelebb, és suttogva kérdezte.

– I... Igen – remeg a hangom. Ezután nem beszéltünk csak tovább mentünk. Egy hirtelen mozdulat miatt majdnem leestem. Gyorsan megfogtam Sesshoumaru kezét a másik kezemmel meg a kantárt. Elakartam engedni, de féltem, hogy leesek. Szóval így utaztunk tovább. Ja meg persze Jaken, aki A-un farkába kapaszkodva sikított, de én azt inkább üvöltésnek mondanám.