Az Ékkő titka

8.

Nagyon furcsák a napok, és az éjszakák. Még mindig nem alszok, néha van olyan, hogy annyira ki vagyok merülve, hogy összeesek. Meg hát, Sesshouamrunak nincsen bal keze. Ez őt, meg Jakent nagyon zavarja, ezért egy másik kezet keres magának. Napokig csak keresünk aztán meg öl egy youkait, elveszi a karját, de sosem bír a kar annyi erőt, mint amennyi Sesshoumarunak van, aminek az lesz a következménye, hogy Sesshoumaru-sama eldobja, és haszontalannak nyilvánítja. Ez olyan, mint egy ördögi kör. Nem tudni mikor vagy hogyan lesz vége.

Már ment le a nap. Még mindig kezeket keresünk. Én A-unon ültem, előttem meg ment Sesshoumaru-sama és Jaken. Már alig tudtam nyitva tartani a szemem. Mikor becsuktam pár másodpercig így maradtam. Csak akkor nyitottam ki a szemem mikor már majdnem leestem A-unról. Megráztam a fejem, és szokásomhoz híven lepattantam a hátáról, aztán oda siettem Sesshoumaru mögé. Bár nem szólaltam meg, meg ő sem még is nyugtatóbb volt mögötte menni, mint A-unon ülni. Meg persze sétálás közben nem alszok el.

Mosolyogva mentem tovább. Egyszer csak annyit érzek, hogy valami, vagy valaki a lábamra dől, és ha ez még nem elég akkor még a ruhámat is meg húzta. Megtorpantam, hátra kaptam a fejem. Jaken elaludt és rám esett. Csak csúszott, lefele ahogyan a ruhám is elkezdett lefele húzni. Sesshoumaru is hátra nézett. Az arcom rák vörös lett. Meg fogtam a ruhámat és egy jól irányzott rúgással hátra rúgtam Jakent, aki pár méterrel arrébb esett.

– Milyen illetlen vagy! – fordultam meg, és szidtam le.

– Sétálás közben elaludni, és még rám is esel, arról meg ne is beszéljünk, hogy meg húztad a ruhám! – néztem rá. Jaken egy üvöltéssel díjazta a rúgásomat.

-Megőrültél! – kiáltott rám.

- Meglehet. – Fordultam el durcásan.

- Bajom is eshetett volna! – kiabált még. Figyelmen kívül hagytam, miközben a ruhámat igazítottam meg. Alig bírom nevetés nélkül. Próbáltam vissza tartani a nevetésem, aztán vissza néztem Sesshoumarura. Még mindig engem nézett. Én lesütöttem a szememet. Ilyen nincsen? Olyan piros lett az arcom, mint még soha, de szerencsémre tovább mentünk nem szólt semmit.

Mikor letelepedtünk gyújtottam tüzet. Sesshoumaru-sama csukott szemel pihent, mint álltalában. Már nem merem azt mondani, hogy alszik, mert sose találtam elmikor alszik. Lehet nem is alszik? Elmosolyodtam. Mindenkinek kell aludni. Ezt ma Jaken be is bizonyította. Mikor letelepedtünk egyből el is aludt.

A közelben van egy tó, de nem tudom, biztonságos lenne, elmenni oda fürdeni. Már elégé koszos vagyok, szóval nem lehet belőle baj. Sesshoumaru úgyis megvéd, de az se lenne előny, ha meztelenül látna. Meg ráztam a fejem. Ő nem olyan. Felálltam és célba vettem a közeli tavat.

– Mindjárt jövök – mondtam, mert azt nem mondhatom, hogy elmegyek fürdeni.

Oda érve a tóhoz azért körbe néztem. Biztos, ami biztos. Levetkőztem, a ruhámat pedig össze hajtva letettem a földre. Szép lassan bele sétáltam a vízbe.

– Hideg. – Nem tudom min lepődők meg. Mivel nem akarom, hogy a hajam vizes legyen, felfogtam kontyba, és bele ültem a vízbe. A mellkasomig ért pont eltakarva a melleimet.

Pár percig a vízbe voltam.

– Na, ennyi elég lesz! – Kiemelkedtem a vízből. Ahogyan a csupasz, vizes bőröm érintkezett a hűvös levegővel megborzongtam.

Már kifele tartottam a vízből mikor is zajra lettem figyelmes. Francba! Valaki van itt. Mivel azzal csak magamnak ártanék, ha vissza mennék a víz alá, mert akkor itt marad, ezáltal nem tudok ki jönni. Kisiettem, sebesen felkaptam a ruhámat. Egy szikla mögé futottam, és hallgattam. Még pár mozgás volt, de aztán abba maradt. Hála Isten!

Vissza sétáltam. Semmi nem változott. Mind ugyanúgy voltak, mint ahogyan elmentem. Lefeküdtem a tűz mellé és el aludtam.

Sesshoumaru szemszöge:

Olyan fura érzésem van amikor Ayume közelében vagyok. Mi lehet ez az érzés? Szeretet? Nem az biztos, hogy nem. Becsukott szemmel pihentem mikor mocorgásra lettem figyelmes.

– Mindjárt jövök – mondta csilingelő hangon Ayume. Tovább pihentem.

Vajon mit csinálhat? Lehet, bajba keveri magát? Vagy talán meg szökik? Miért is érdekel ez engem? Jaken horkolása egyre idegesítőbb. Felálltam, és elindultam Ayume után.

Egy tónál lyukadtam ki.

– Hideg – mondta egy ismerős hang. A tóban ott állt Ayume. A holdfénybe kecses vonalai szépen kirajzolódtak. Mi? Miért gondolok ilyeneket? Gyorsan felültem egy fára, hogy ne vegyen észre. Csak vigyázok rá nem leskelődők. Miért tenném, hiszen ő csak egy halandó.

Pár percig volt a vízben mikor is meg indult kifele. Illetlenség lett volna így nézni őt ezért egy másik irányba néztem. Halkan leakartam menni, azonban egy faág leesett. Vissza néztem Ayume nagyon megijedt nem mozdult, de aztán felkapta magára a ruháját, és elbújt egy szikla mögé. Mindegy már. Leszálltam, pár mozdulatommal hangot csaptam, hogy azt higgye lementem. Mivel nem tudja, hogy én vagyok, talán egész este ott ülne, ezért vissza mentem, és lefeküdtem ügy, ahogyan voltam.

Mikor vissza ért nem tűnt fel neki semmi. Letelepedett a tűz mellé, aztán elaludt. Most is egyen egyenletesen szuszogott, de ezek után vissza fojtott lélegzettel forgolódott. Mióta itt van mindig rém álmok gyötrik, de vajon mért nem mondja el, hogy miről álmodik? Talán nem bízik bennem? De engem miért is érdekel? Egyre furább leszek.

Most előbb tudtam hozni részt! Yey! Ma ki próbáltam azt, hogy szemszögeket váltok. Remélem tetszett. Viszlát a kövi résznél!