Az Ékkő titka

35.

 Megint a virágos helyen vagyok. Vajon merre lehet Anya?

Körbe néztem, és hirtelen előbukkant mögülem.

- Ayume tűnje el onnan!

- Mi?! – felkiáltottam, de már nem az álmomban voltam. Mi volt ez? Valami nincs rendben.

Az eső már elállt, de a tűz még pislákol. A mellkasomban egy szúró fájdalmat érzek.

- Mi lehet ez? – Úgy érzem, mint ha valami lenne erre. Anya azt mondta mennyek el innen, de hova? Először felkéne keltenem A-unt és Rint.

Feláltam, de még mi előtt léptem volna egyet, az ajtó - ami eddig csukva volt - kinyílt. A fájdalom a mellkasomban egyre csak nőtt. Mit tegyek?

- Ayume... - szólalt meg egy ismerős hang kívülről. Naraku! – Ha csendben kijössz, nem esik bántódása a kis barátaidnak. – Az ajtóban állt abban az álarcában, rémisztő. Érezni lehetett, hogy mosolygott, mikor beszélt.

Anya erre figyelmeztetett, de már túl késő. A szívem a torkomban vert, de nem volt más választásom, közelebb mentem hozzá.

- Látom, te tudod, hogy kell helyesen dönteni – mondta, majd lépet néhányat hátrébb. – Gyere-gyere! – Próbáltam nem mutatni, hogy mennyire félek, de már lélegezni is elfelejtettem. Kisétaltam az ajtón, ami visszacsapódott mögöttem. – Ha!

- Nem kell félni, én nem bántalak, csak megakarlak menteni... - mondta hízelkedően Naraku, miközben még messzebb ment. Nagyon rossz előérzetem van, és a mellkasomban lévő fájdalom is csak nőtt. Az égbolt még mindig borús volt. Ahogyan leléptem a házról a földre belepte a sár a lábam, és a kimonóm alját, de ez volt jelenleg a legkisebb gond, ami zavart.

Követtem Narakut a sárban, majd mikor elég messze a háztól megállt. Csak pár méter volt közötünk.

- Nem is kérdezel semmit? – kuncogott. Kis szünet után megszólaltam:

- Miért vagy itt? – kérdeztem. Remélem Sesshomaru, hamar visszatér!

Sesshomaru szemszöge=

Az eső egyre jobban esett, miután elváltunk Ayumééktól. Naraku erős szaga szállt a levegőben. Nem hagyhatom, hogy elszökjön, de Ayumét nem vihettem oda.

Sietve követtem a szagot a fák között.

- Sesshomaru Nagyuram! – Jaken rikácsoló hanggal követett. – Most biztosan elkapjuk Narakut, csak várja ki, hogy utolérjük, hehehe – nem nagyon érdekelt, amit mondott, csak Narakura tudtam gondolni, és hogy hogyan ölöm meg.

A szag egyre erősödött, de vegyült egy másiéval. Ketten vannak? De mintha egyre csak távolodnának. Menekülnek?

- Sesshomaru-sama! – Jaken nem bírt követni tovább. Egyre messzebb és messzebb mentek. Mit akarhat Naraku?

A sűrű erdőből kiérve egy nyílt tisztásara értem, ahol egy valaki állt. Egy nő, akiből a saját és Naraku szaga áradt ki.

- Oh, a híres Sesshomaru-sama – mosolygott. Egyenesen állt, a könyökét a másik kezén pihentette, és egy legyezőt tartott a kezében. – Mindig is kíváncsi voltam milyen vagy valójában – kuncogott. – A sors akarta úgy, hogy találkozzunk. –

Valamilyen új álca lehet ez? Nem! Ez a nő csak a szolgája.

- Merre van Naraku? – Nincs időm erre a nőre.

- Ne olyan sietősen, még be se mutatkoztam. – Közelebb lépet. - Kagura vagyok, Naraku küldött ide, hogy üdvözöljelek téged – mondta, majd egy hirtelen lendülettel kinyitotta a legyezőjét, és legyintett egyet. Penge éles szél jött ki belőle, amit könnyedén visszataszítottam. Kagura arcán látszott, hogy ez nem tetszett neki. Még ezt párszor eljátszotta.

- Sesshomaru-sama! – ért végül ide Jaken. – E...e...e Te... Te meg ki vagy? – hökkent meg a nő láttán.

- Nem harcolni jöttem... - mondta és leeresztette a kezét. Én is megálltam előtte.

- Ki vele, merre van Naraku! – néztem rá.

- Mindent sorjában – mondta nevetgélve. – Látom nem hoztad magaddal a kislányt – nézett mögém. – Annál jobb, nehogy elijesszük őt!

- Mit akarsz? – már elegem volt ebből a nőből.

- Csak beszélgetni, megtudni ezt-azt – mosolygott.

- Nincs időm erre

- Tudod Narakunak kell az a lány – vágott a szavamba. – Nagyon értékes... bár nem értem, hogy neked miért kell. De mindegy is, Naraku úgyis megszerzi azt, amit akar – mosolygott.

Ayume! Tudtam, hogy Narakunak kell, és egyedül hagytam. Sarkon fordultam vissza Ayuméhoz.

- Hová olyan sietősen? – mondta Kagura, és üldözőbe vett. A legyezője erősebb, mint hittem, de nincs időm megállni. Egész végig ez volt a terve, hogy elcsaljon onnan. Most nem menekül Naraku!

Ayume szemszöge=

- Miért vagy itt? - A félelem uralta a testem. Anya már említette, hogy Naraku veszélyes rám nézve, és hogy maradjak Sesshomaru mellett, de nem tettem.

- Rég láttuk egymást, de gondolom, nem kell bemutatkoznom. – Nem válaszoltam neki. – Nem kell félni, nem bántalak... Segíteni jöttem.

- Segíteni? – Nem értem mit mond. Be akar csapni.

- Igen-igen. Nem vagy tisztában, hogy ki is vagy valójában, és hogy mire is vagy képes – kezdett bele. A szívem hevesen vert, és a mellkasom is egyre jobban fájt. Miről beszél? – Mindenki eltitkolja előled, nehogy beteljesítsed a sorsod... Látom nem érted – szavaiban volt valami, ami olyanná tette, mintha élvezné ezt az egészet. – Nem baj, én mindent elmagyarázok, és segítek... - mondta.

- Honnan... tudnád, hogy ki vagyok? – kérdeztem, és léptem egyet hátra. Ez biztosan csapda, hazudik!

- Mindenki tudja, csak neked nem mondják el. Anyád is csak áltat a szavával, nem akarja, hogy tudd mi az igazság. – Mi?! Mit mondott?! Anya? Honnan tud róla? – A születésed nem volt véletlen, egy céllal születtél, amit beteljesítve tiéd lehet az egész világ... - Miről beszél? El kell mennem innen! - Gyere, és elmondok mindent! – Kinyújtotta felém a kezét, emberi keze volt, de fehér, mint egy halotté.

Lehet, tényleg igazat mond? És tényleg nem véletlenül születtem... De akkor Anya miért nem mondott semmit? Mi az, hogy enyém lehet a világ?

- Nem gondolkoztál még el miért van ilyen szemed? És hogy-hogy nem haltál meg még soha ilyen gyenge testtel?

- Nem értem... Miről beszélsz? – Léptem még kettőt hátra.

- Nem egy átlagos ember vagy Ayume... ezt te is tudod, még Sesshomaru is tudja, de nem mondja el. – Mi? Sesshomaru is tudja? – Azért van veled, mert nem akarja, hogy megtudd az igazat. – Nem értem?! Hogy tehetne ilyet?! – Most már hiszel nekem... Gyere velem, és megtudsz mindent. – Közelebb nyújtotta a kezét. Mit tegyek? Mi van, ha ez egy csapda... és mi van, ha igaza van?

Az erdő felöl nagy zörgés hallatszódott, mikor odakaptam a fejem, Sesshomaru jött ki a fák sűrűjéből, a szeme csak úgy vöröslött, és felénk tartott.

Ekkor Naraku megragadta a felkarom, és magához húzott: - Ah!

- Kérdezd meg őt, és akkor már hinni fogsz nekem! – súgta nekem, és még mielőtt Sesshomru lecsapott volna rá, nagy füst közepette csak a jelmezét hagyta hátra és egy bábút. Báb?

Sesshomaru mellettem állt, és rám nézett, a szeme még mindig vörös volt. Mi lett vele?

- Jól vagy? Mit mondott neked? – kérdezte, de én csak arra tudtam gondolni, amit Naraku mondott nekem.

- Te... Te egész végig tudtad ki vagyok? –