ThINK

31. Fejezet

Mondhatni, hogy a következő hét eseménytelenül telik. Azt leszámítva, hogy pénteken végre eltűnik rólam a disznóember sellő, ahogy Arizona hívja. Fekszem a tetoválóágyon, amíg a tű mozog a csípőm felett. Mivel Arizona is annyira megbízott bennem, hogy rám hagyta az ötletemet, így én sem akarom tudni, hogy mi kerül az elbaszott tetoválás helyére. Maximálisan rábízom magam. Biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódást okozni nekem. De azt is tudom, hogy nem lesz könnyű dolga, mert a türkizkékre csak sötétebb szín kerülhet, amivel fedni lehet. Nekem nem olyan mintáim vannak, mint Arizonának. Inkább sok kisebb szürkeárnyalatos tetoválásom van, nem pedig nagyobbak színesben. Tisztában vagyok vele, hogy a mostani más lesz, mert ki kell tölteni a területet, de nem zavar. Nem zavar, mert egy nagyon tehetséges tetoválóművészre bízom magam. Az viszont zavar, hogy nem láthatom őt munka közben, mert a hasamon kell feküdnöm. Komolyan mondom, egy ideje motoszkál bennem a gondolat, hogy szakítsak Lissy-vel. Megváltozott a kapcsolatunk és tudom, hogy ez miattam van. Nem akarok tiszteletlen lenni vele. Nem érdemli meg, hogy a háta mögött mással akarjak lenni. Azt is tudom, hogy meg kell tennem ezt a lépést, akkor is, ha Arizonával összejövünk, és akkor is, ha nem. Szeretem Lissy-t. Tényleg. De szerelmes nem vagyok. Nem is igazán voltam soha. A gimiben nem foglalkoztattak a nők, csak szórakozás szinten. Minden erőmmel a focira koncentráltam. Utána pedig az üzletemre és arra, hogy megálljak a saját lábamon. Nem volt időm a nőkre. Felvettek volna a UCLA-re, ha anyám nem vet véget az életének. Akkor egészen máshol lennék most. Azt, hogy ez lett belőlem egy sikeres sportoló helyett, nem bánom. Csak az édesanyám elvesztését. Jó tanuló voltam, nem volt gondom a sulival, még úgy sem, hogy alig tanultam valamit. Az órákon mindig figyeltem, és ennyi elég volt hozzá. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy jól fog az agyam. Még botrányhősként is kapkodtak utánam az egyetemek. De ennek már semmi jelentősége. Miközben A - ahogy Josh nevezi Arizonát - dolgozik rajtam, próbáljuk jobban megismerni egymást és nevetve mesélünk magunkról kínos sztorikat. Ő elmondja, miket olvasott rólam az interneten, én pedig elmesélem magamról a valóságot. Legalábbis, amikre emlékszem belőle. Arra is rákérdez, hogy miért van rám ilyen hatással az alkohol, amire nem tudok válaszolni. Fogalmam sincs. Vannak még ilyen félresikerült emberek, mint én, akik agressziót halmoznak fel magukban és annyira elködösíti az agyukat, hogy semmi más nem marad meg bennük. Nem is csoda, hogy nem akarunk emlékezni arra a sok szarra, amit ittasan művelünk másokkal. Biztosan ez az agy természetes reakciója az ilyen viselkedésre. A megtagadás művészete. Felmerül bennem a kérdés, hogy a hozzám hasonlóakat is valami trauma érte-e az életben, mielőtt ilyenné váltak volna, vagy egyedi eset vagyok?
- Mindenkit érnek traumák. Ezen ne rágd magad. Mindannyiunknak megvannak a magunk csontvázai. - nem vettem észre, hogy hangosan kimondtam a gondolataimat. - Amik időről-időre ki akarnak esni a szekrényből, ahova zártuk őket. - nyugtat meg A.
- Milyen filozófikus vagy.
- Sok mindent nem tudsz még rólam.
- Ebben biztos vagyok. - Arizona keze megáll felettem, a tű hangja elhallgat.
- Ryan... - az oldalamra fordulok, mert érzem, hogy mondani akar valami jelentőségteljeset és megérdemli, hogy figyeljek rá. Az arca aggódó. Kezdek félni.
- Igen?
- Mit művelünk? Van ennek értelme? - szóval most jött el az idő, hogy megvitassuk ennek a fura kapcsolatnak a természetét. Erre még nem készültem fel, elvégre én is keresem rá a választ.
- Szerinted nincs értelme?
- Nem tudom. - felülök és Arizona felé fordulok. - Nem vagyunk egyedülállóak.
- Ha azok lennénk, akkor mi lenne? - kíváncsi vagyok a válaszára.
- Én nem... én nem lehetek az.
- Hogy-hogy nem lehetsz? Ez csakis a te döntésed.
- Ezt nem tudom megmagyarázni. Csak nem és kész.
- Nem kell megmagyaráznod. - pedig nagyon érdekelne. Úgy beszél, mintha kényszer hatása alatt állna. - Egy ideje azon gondolkozom, hogy Lissy és én nem illünk össze. - Arizona nem felel. Kerek szemekkel mered rám. - Nagy a valószínűsége, hogy egyikünk hamarosan egyedülálló lesz. - célozgatok.
- Miattam? - meglep, hogy rákérdez, de nem fogok hazudni.
- Is.
- Miattam ne. Mert én tényleg...
- Nem leszel egyedül. - mondom ki helyette. - Miért? Nem akarsz? - benne van a pakliban, hogy nemet mond. Hogy csak szórakozásra vágyik velem. Egy kis tiltott viszonyra. A nőkkel is megesik, nem csak a férfiakkal. Rossz érzést fog hagyni bennem, ha így van, de megpróbálhatom megváltoztatni a véleményét. Csak rajtam múlik, nem igaz?
- Ez nem ilyen egyszerű. - előredőlök és megsimogatom az arcát.
- Arizona. Én nem kényszerítek rád semmit. Ez csakis a te döntésed. És ne hagyd, hogy bármi befolyásoljon benne. - még én se. - Csak azt csináld, amit te akarsz. - elgondolkozik. - Ha azt szeretnéd, akkor leállok. Lehetünk barátok is. - megint nem válaszol. Hülyeség volt ezt mondanom. Nem akarok a barátja lenni. - De szerintem mindketten többet akarunk egymástól. - helyesbítek.
- Feküdj vissza, hogy folytathassam! - engedelmeskedem, pedig nem akarok. Érdekelne a válasza, de még egy ideig nem szólal meg.
- Én csak bajt hoznék rád. - mondja halkan. Alig hallom a tű zúgásától.
- Vállalom. - vágom rá.
- Rosszul teszed.
- Le akarsz beszélni magadról? Mert nem fog menni!
- Kellene.
- Inkább töltsd velem az estét!
- Nem lehet.
- Nem lehet, vagy nem akarod?
- Nem lehet. Ellenőrzés alatt vagyok.
- Ki által? Féltékeny a pasid?
- Igen.
- Victor, ugye?
- Ö... nem. A bátyja. Thomas. - hirtelen megfordulok.
- Új kapcsolatba kezdtél? A bátyjával? - teljesen ledöbbenek. Ez azt jelenti, hogy akkor jöttek össze, amikor mi már legalább flörtölgettünk. Ez rosszul érint. Megbántva érzem magam.
- Olyasmi. Nem akarok beszélni róla.
- Kezdem azt hinni, hogy kényszerítenek. Mi történik veled? Mert mostanában más vagy.
- Miből gondolod? Nem vagyok más. - rögtön tagad.
- De. Folyton stresszesnek és fáradtnak látszol. Hangulatingadozásaid vannak. Bánatos vagy. Soroljam? De tudod, mi tűnt még fel? Hogy amikor kettesben vagyunk, akkor boldog vagy. Oldott és gondtalan. - nyelek egyet. - Akarsz engem.
- Ryan... - megint felülök és lelógatom a lábam az ágyról, ahogy a nő felé fordulok.
- Arizona! Kimondtam, amit gondolok. Ennyi történt. Nem kell túllihegni a dolgot. - szinte kétségbeesetten néz rám. Hirtelen begurul a lábaim közé a székkel és olyan közel hajol hozzám, hogy érzem a nyalókás leheletét.
- Te is akarsz engem? - kérdezi. A kezembe veszem az arcát.
- Szerinted? - szemezünk. Aztán váratlanul lecsap rám és megcsókol. Rögtön az ölembe húzom, rámül, a térdei a testem mellé kerülnek.
- Szerintem igen. - suttogja félszegen.
- Szerintem is. - hevesen lesmárolom és hosszú percekig abba sem hagyjuk. Mennyei érzés. Még a kis fémgolyó a nyelvében is valamilyen pirosgyümölcs ízű, amit most nem tudok konkretizálni. Nem érdekel. Arizona bevadul. Az erekciómon fészkelődik és simogat, ahol ér. Egyik kezével a csupasz mellkasomat karmolászgatja, a másikat a hasfalamra fekteti és nyomást gyakorol rá a csók hevében. Megmarkolom a fenekét és erősebben mozgatom magamon. Nem akarok leállni. Többet akarok.
- Menjünk fel a lakásomra! - morgom.
- Be kell fejeznünk a tetkódat. - még közelebb rántom magamhoz és a szájába dörmögök.
- Nem érdekel a tetkó. Te érdekelsz.- lehunyom a szemem, amikor beszívja az alsó ajkam a fogai közé.
- Akarlak. - nyögi és még szenvedélyesebben csókolózunk tovább. Én is akarlak téged. Kurvára. Mindjárt szétdurrannak a golyóim.
- Folytassuk nálam! - A elenged és lecsúszik rólam. Vigyorog, mint a vadalma. Az arca kipirult. Szépséges.
- Akkor sosem fejeznénk be a tetoválást. Na, fordulj vissza! Hadd dolgozzak rajtad! - visszaül a gurulós székre és kezébe veszi a tűt. Nem szívesen, de engedelmeskedem és visszafekszem. Nem erőltethetek rá olyasmit, amit nem akar. Talán legközelebb beleegyezik a meghívásba. Letörli a bőrömet és folytatja a munkát.
- Komolyan mondtam. Egyik nap csinálhatnánk valamit.
- Mire gondolsz? - kérdezi.
- Elmehetnénk valahova.
- Mint egy randi? - miért is ne?
- Pontosan.
- Nem biztos, hogy jó ötlet lenne.
- Nagyon tiltakozol.
- Csak egy kicsit. - hallom a hangján, hogy mosolyog.
- Rendesen megnehezíted a dolgom.
- Ez a férfiak sorsa.
- Te kegyetlen nőszemély! - viccelődöm.
- Ne mozogj, szépfiú!
- Nehéz megállni, amikor éppen fájdalmat okozol. - Arizona felnevet.
- Ez fáj? Pont itt? Ezen a ponton elég húsos vagy.
- Húsos? - döbbenek meg.
- Igen. A szexi izmaid felett van egy kis chips zsírod. - most én nevetek.
- Chips zsír? Ezt sem hallottam még. Szóval, kövér vagyok?
- Nem. Botrányosan szexis. Életemben nem láttam még a tiédnél szebb férfi testet! - büszkeséget érzek magamban és titokban szélesen vigyorgok.
- Valóban?
- Határozottan. Szerinted, miért akarlak annyira?
- Bíztam benne, hogy az eszem is számít valamit. Nem hittem volna, hogy ilyen felszínes vagy. - ugratom.
- Pedig de. Az vagyok. - nevetek. - Minden vendégem regélt rólad, akin nyomot hagytál. Odáig voltak érted.
- A munkámra célzol?
- Nem. Nem arról regéltek. Hanem Ryan Collins hihetetlen testéről.
- Eh! Nem akarom tudni.
- Pedig örülhetnél neki.
- Arizona Davis miről regél?
- Természetesen Ryan Collins hihetetlen testéről. - hangosan nevetek.
- És mi van a tisztelettel?
- Tisztelettel regélek rólad. - megint nevetek.
- Mennyi van még hátra?
- Mindjárt végzünk. Sietsz valahová?
- Csókolózni. - Arizona rácsap a seggemre, meglepetésemben megugrom. - Hé!
- Ne nehezítsd a dolgom! - váratlanul beleharap a combomba a nadrágon keresztül. Kiráz a hideg és azonnal erektálok. Nem is kiáltok, mint inkább nyögök. - Ha végeztünk, összetaperolom a segged. - jelenti ki.
- Csak akkor engedem meg, ha láthatom, ahogy leeszed magad! - cukkolom.
- Jól hallottam? Amiért mindig rám szóltál, azt akarod látni?
- Azért szóltam rád, mert kurvára erotikus. Elélvezek tőle. Nem lett volna jó érzés nedves gatyában beszélgetni. - most ő nevet.
- Erre képes vagyok. Menni fog.
- Mertem remélni.
- Te gerjedsz a kajára. - nevetek.
- Hidd el, ez nekem is új információ! - mentegetőzöm.
- Mit szeretnél jobban látni? Ahogy szétpasszírozok a melleimen egy tortát, vagy beejtek egy szem mogyorót a bugyimba? Csak hogy tudjam, melyik változattal éljek a kedvedért. - fájdalmasan nyögök egyet és megnyalom a felső ajkam.
- Mindkettőt. Mindent! - kacag.
- Perverz egy ürge vagy. Én a sportfelszerelésedben szeretnélek látni.
- Hah! Szerencsére Booneville-ben van.
- Akkor jobb lesz, ha legközelebb elhozod! - erősen áttörli a bőrömet, ami most kellemetlenül érint - talán ez egy tetoválás legkellemetlenebb része -, finoman beledörzsöli a krémet, aztán felragasztja rá a fóliát. Izgatott vagyok, hogy milyen ábrával gazdagodtam. A fejem mellett megtámasztom a két tenyerem és ugrásra készen állok.
- Kész! - Arizona újfent rácsap a seggemre. Mosolyogva tolom fel magam és pattanok le a székről. Gyorsan a tükör elé állok és csavargatni kezdem magam, hogy lássam az eredményt. Arizona a kezembe nyom egy olyan díszes ezüst kézitükröt, amibe a gonosz mostoha is magyarázhatna a Hófehérkéből. Alaposan megszemlélem magam az összes lehetséges szemszögből és eláll a szavam. Ez a nő mestere az aprólékosságnak. Semmi nyoma nem maradt a disznóember sellőnek. Egy kisfiú áll a Hold felszínén és a csillagokat kémleli. Apró alakja hatalmas árnyékot vet a kráterekre az univerzum csillogása alatt. Az égbolt kidolgozása a méret ellenére is döbbenetes. Akkora az egész, mint a kézfejem, mégis képes volt életre kelteni. Hihetetlen. Mintha én lennék az a kisfiú. Mintha Arizona a lelkembe látna. Eltelít az öröm. Úgy elérzékenyülök, hogy egy könnycseppet érzek a szemem sarkában. Azonnal kipislogom és leteszem a tükröt a pultra. Megindulok Arizona felé, amikor odaérek hozzá, átkarolom a derekát és hátrafelé kezdem tolni. A lábai az enyémek között mozognak. Felültetem a nyomtató mellé és befészkelem magam a combjai közé. Átöleli a nyakam és megcsókol. Nem tudok tovább várni. Felfelé kezdem húzni a felsőjét és kibújtatom belőle a fejét meg a karjait. Közelebb húz magához a lábaival, ahogy sarkával a fenekemet nógatja. A kezembe veszem a melleit és gyúrogatom őket. Színeslik a mellkasa a látóterem alján, a szeme kékje világosabb a szokásosnál, a szája duzzadtan piroslik.
- Mire készülsz? - kérdezi.
- Erre. - megint smárolok vele. El sem tudom ereszteni a puha ajkait, amin úgy csillog a nyálam, akár a szájfény. Vigyáz az új tetoválásomra, tudatosan kerüli az érintésével. Alaposan összegabalyodunk. Azt sem halljuk meg, amikor Josh visszajön az üzletbe.
- Megint itt felejtettem a telómat. Mit csináltok? - Josh felrántja a függönyt, mire Arizonával riadtan elválnak egymástól az ajkaink és odakapjuk a fejünket. Josh szélesen vigyorog. Szerintem az összes foga látszik. - Rosszkor jöttem. Folytassátok csak! - kacarászva távozik, de még kiabál egyet, mielőtt elhagyja a szalont: - Végre! - egymásra nézünk Arizonával és kiszakad belőlünk a röhögés. Aztán hirtelen elkomolyodik, elkapja a nyakam és magára rántja a fejem, tovább csókolva. Végem van tőle. Most még nevettem Josh reakcióján, de csak később tudatosult bennem, hogy ez volt az a meghatározó pillanat, ami mindent elrontott. Túl óvatlanok voltunk. Azt hittük, hogy semmi sem számít. Hiszen, ez csak egy apróság. Nagy ügy, rajtakaptak minket, nem igaz? Azonban, ez egy pillangó világot is megrengető szárnycsapása volt.