ThINK

34. Fejezet - Arizona

A beavatás megvolt. Mozgalmas hétvégén vagyok túl. Keddre beszéltem meg az új tagokkal, hogy jöhetnek a szalonba, hogy megkapják a testvériség jelképét és az első horogkeresztjüket. Nem szívesen tetoválok ilyesmit, de nincs választási lehetőségem. Soha nem is volt. Ryan tegnapi beszólásáért még mindig haragszom. Horogkereszt buli, mi? Ez van. Nem mindenkinek jutnak unikornisok és szivárványok... Délután betódulnak a kis fülkémbe a friss tagok és sorra váltják egymást a székben. A gond csak az, hogy Victor és Thomas is itt van. Itt állnak felettem és hangosan dumálnak egymással. Remeg a kezem a félelemtől, hogy valamilyen összetűzést provokálnak majd Ryan-nel. Egyetlen nanoszekudumra sem nézek felé. Egy pillanatra sem. Mintha Ryan nem is létezne. A vendégeimtől hangos az egész üzlet. Ráadásul tele vannak külsérelmi nyomokkal. Tömegverekedés volt a próbájuk. Az egyiküknek még az elülső fogát is kiverték, de ugyanúgy röhögcsél, mintha még mindig meglenne. Egyikük sem panaszkodik semmiért. Miért a náci férfiak az igazi, kemény férfiak? Mind azt hiszik magukról, hogy SS tisztek? Nagyon kellemetlenül érzem magam miattuk. Nyolc embert kell kitetoválnom. Akármilyen egyszerű is az ábra, sajnos időbe telik. Hosszú óráknak érzem. Csörögnek a láncok és hangos a beszélgetés. Egyre feszültebb vagyok. De talán jobban félek attól, hogy mi lesz, amikor majd végzek, mint most. Nincs lehetőségem azt figyelni, hogy az elnöki testvérpár szemezik-e a főnökömmel, de szerencsére Ryan sem jön kötekedni, hogy hallgassunk el. Mióta leráztam, szörnyen érzem magam. Borzasztó érzés kínoz azóta is. Ha csak az akkori tekintetére gondolok, gombóc gyűlik a torkomba, ami elállja a nyelés útját. Olyan, mintha kezdenék belezúgni. Különös. De sem Victor, sem Thomas nem képes ilyet éreztetni velem. Az utóbbit inkább gyűlölöm, mint bárhogy szeressem. Ezt az embert semennyire nem ismerem. Nyoma sincs benne egykori önmagának. A hideg is kiráz tőle. Végre az összes beavatottal végzek, mire mindannyian csókot nyomnak az arcomra köszönet gyanánt. Természetesen ingyen csináltam. A magam kontójára. Soha nem kérnék pénzt tőlük, nem mintha amúgy kapnék. Majdnem mindenünk közös. Fellélegzek, amikor hallom, hogy a csapat elhagyja a boltot, a nyomukban Victorral, de Thomas még itt van. És nagyon lassan egyre beljebb húzza a függönyt. A szívem hevesen dobog. Félve nézek rá, de nem mutatom ki. Igyekszem leplezni. Ha gyengének látna, akkor ennyire sem tartana. Közelebb jön és cirógatni kezdi a fedetlen karomat.
- Ügyes voltál. - nézi a melleimet. - Büszke vagyok rád. Ez az a viselkedés, amit elvárok! - Thomas az állam alá nyúl és finoman felemeli a fejem.
- Örülök, hogy elégedett vagy.
- Én pedig örülök, hogy nem kellett hoznom a benzines kannát. Pedig kezd hiányozni a gyújtogatás! - vigyorog. A régen szeretett mosolya most teljesen más. Most undorít.
- Soha nem feküdtem le vele és soha nem is fogok. A tiéd vagyok. - nyugtatgatom.
- Tudom, angyalom. Soha nem lesz másképp. - megpaskolgatja az arcomat és ellép tőlem. - Siess haza, terveim vannak veled! Most pedig kísérj szépen ki! - kihúzza magát. A mellizmai kidomborodnak a pólón át. Izmosabb, mint Ryan, de volt ideje edzeni. Gondolom, mást nem is csinált a börtönben. Esetleg színesbőrűeket dugott seggbe. Igyekszem nem gondolni erre, amikor épp engem dug. Különben elhánynám magam. És nem a színesbőrűek miatt. Lassan lépdelek Thomas mögött a földet bámulva. Megjelenik egy fekete Vans cipő a szemeim előtt, amiben egy tetovált lábszár végződik, majd megáll. Felkapom a fejem. Egymásnak mentek. Thomas direkt nekiütközött Ryan vállának. Elfog a pánik. Ryan haragosan néz rá, de nem mozdul. Vár. Thomas pedig a képébe vigyorog, de inkább vicsorgásnak hat.
- Nem látsz? - kérdezi flegmán Thomas. Ryan lazán karba fonja a kezét.
- Te jöttél nekem. Illene bocsánatot kérned. - Thomas felnevet és megcsapkodja Ryan vállát, mintha ezeréves cimborák lennének. Ryan elhúzódik tőle és felvonja a szemöldökét. Thomas az arcába mászik.
- Ki vagy te, hogy bocsánatot kérjek tőled?
- Az üzlet tulajdonosa és nem mellesleg a barátnőd főnöke.
- Jól mondod! A barátnőm. És ne menj a közelébe!
- Ez az én üzletem, ahol azt csinálok, amit akarok. És ha nem indulsz kifelé azonnal, akkor teszek róla, hogy kint találd magad. - Ryan az ajtóra mutat. Teljes nyugodtsággal beszél. Majdhogynem. Én már fogom a fejem és próbálok neki jelezni, hogy fejezze be, amit csinál. Ne provokálja ezt a fickót, mert rossz vége lesz. Rám sem néz. Továbbra is fenntartják a szemkontaktust. Thomas megint elneveti magát.
- Röhejes vagy. Előbb kérjek bocsánatot, aztán kidobsz? Ki a fasznak hiszed magad? - kidüllesztik a mellüket és közelebb lépnek egymáshoz.
- Már mondtam. Itt én dirigálok. - Ryan fenyegetően hajol előrébb. Nagyjából egyforma magasak, de szerintem az elnök kiütné őt. Nem ismerem Ryan képességeit, de ez az ember erősebbnek látszik nála. Szeretnék üvölteni, hogy hagyják abba. A kezem remeg a félelemtől, hogy Thomas gondol egyet és visszajön a benzines kannával. Reszketek tőle. Ahogy elnézem Ryan-t, hirtelen tisztázódik bennem, amit iránta érzek. Mintha fejen csapnának. Szerelmes vagyok belé. Egyértelműen. Csak néhány hónapja dolgozunk együtt, de belezúgtam. Ahogy most itt áll határozottan, félelmet nem ismerően és elszántan, az valami elemi erővel zúdítja rám a felismerést. A vér az arcomba szökik és égni kezd a bőröm. Meg akarom érinteni őt. Hozzá akarok bújni. A számba venni. Birtokolni akarom. És minél kevésbé tehetem, annál inkább akarom. Dübörög a pulzusom. Nem tudom nem bámulni Ryan-t, pedig érzem, hogy ebből baj lesz. Rám emeli a tekintetét és én beleveszek. Mintha felrobbanna bennem a szerelem, ahogy felfedi magát. Burjánzik a testemben. Bizsergek, lüktetek, sóvárgok, és félek. Úgy nézzük egymást, mintha ugrásra készen állnánk. Egymásra. Elnyílik a szám és kapkodom a levegőt. Ég a mellkasom. Izzadok. Fel fogok gyulladni. Thomas kirángat a kábulatból és erőszakosan az enyémre nyomja az ajkait. Rögtön kiöli belőlem a korábbi érzelmeket. A forró testem menten kihűl. A fél arcom nyálas a produkciójától. Nagy sokára elenged, bemutat a főnökömnek egy egyezményest és szó nélkül kimegy az ajtón. Nézem elhaladó alakját az üvegen keresztül, aztán Ryan felé fordulok, aki morcos ábrázattal figyel. Közelebb lép és fenyegetően mutogat az arcom előtt, mint egy gyereknek.
- Ezt az embert még egyszer nem akarom itt látni! Ha újra beteszi ide a lábát, vele együtt repülsz! - és visszatért. Az a forró, bizsergető érzés. Szaporán veszem a levegőt, ahogy Ryan szemébe nézek, ami sötétebb a szokásosnál. Az ujja még mindig az arcom előtt lebeg, de már csak arra tudok gondolni, hogy megnyaljam. Vagy megharapjam. A tesztoszteron teljesen elveszi az eszem. Ryan arca dühösből kíváncsivá alakul. Jézusom! Nem tudtam, hogy lehet ilyet érezni. Ez olyasmi, amikor tudatosodik az emberben, hogy nem fog tudni uralkodni magán. Teljes képtelenség. Még a próbálkozás gondolata is. És nem is akarok uralkodni magamon. Egy kapcsoló felülírja bennem a józan ész parancsait. A szerelem meghackeli a rendszeremet. Basszus! Nem bírom megállni. Minél jobban nézem... annál kevésbé bírom.
- Gyere utánam! - nyögöm és sietős léptekkel haladok a hátsó szoba felé, de aztán eszembe ötlik, hogy talán be van kamerázva. Nem mehetünk oda. Hallom Ryan lépéseit, majd amikor megáll mögöttem, megragadom a kezét és behúzom a mellékhelyiségbe. Ez egy kicsike helyiség egyetlen WC fajansszal és egy mosdóval. Szűkösen vagyunk, de cseppet sem baj. Becsukom magunk mögött az ajtót és visszanézek Ryanre. Fel fogok robbanni érzésem van.
- Mi a fenét keresünk... - és rávetem magam, akár egy cápa az áldozatára. Először reagálni sincs ideje, aztán belenyög a számba és megszorítja a fenekem. A fejét dörzsölgetem, ahogy folyamatosan húzom magamra. Máris nőtt egy kicsit Ryan haja. Nekiesünk az ajtónak, de ugyanúgy folytatjuk tovább. Szó szerint zabáljuk egymást. Mintha megtaláltuk volna egymást az utolsó élő emberrel a bolygón. Nem tudok leválni róla. Túrjuk, markoljuk, gyúrjuk és simogatjuk egymást. Felhúzom a lábam a derekához és még vadabbá válik. Nyöszörögve lökdössük az ajtót, ahogy neki-nekiütődünk, mintha máris szexelnénk. Ryan két kezébe veszi az arcomat és elragadtatással csókol. Leírhatatlan érzés. Mámorító. Katartikus. Nekem nyomja a merevedését, amitől tépni tudnám a hajam. Meghalok tőle. Azonnal kell nekem! De hirtelen megszakítja a csókot és levegő után kapkod, aztán kábán a szemembe néz.
- Arizona, ne játssz velem! - egy kicsit felébredek a kábulatból és kitisztul a fejem. Pont elég időre ahhoz, hogy rájöjjek, mit teszek. Veszélybe sodrom őt. Csak magamra gondolok. Leeresztem a lábam a teste mellől a földre, és megfogom az arcát.
- Kerülj el! Kérlek, ne engedd, hogy ezt csináljam! - könyörgök neki.
- Nem akarlak elkerülni! - Ryan morog egyet és megint megcsókol. Egy perc múltán most én tolom el magamtól.
- Veszélyben vagy! Bajt hozok rád! Nem lehet! - megsimogatom az ajkait, amitől lehunyja a szemét. - Kerülj el! - kérem szenvedően.
- Nem. Ha ezt akarod, akkor neked kell tenned érte, mert én nem tudok! - összeszorul a szívem. Megint megcsókol. Én sem tudok ellenállni neki.
- Nem megy. Egyedül nem. - lihegem a szájába.
- Annyira kívánlak, hogy nem is igaz!
- Nem lehet, Ryan! - lábujjhegyre állok és puszit nyomok az arcára. - Senkinek nem beszélhetsz erről! Titokban kell tartanod! Sajnálom! Ezerszer is! - nyúlok a kilincs felé, de Ryan elkapja a kezem.
- Arizona! Mi folyik itt?
- Semmi. Felejtsd el, ami történt!
- Kizárt. Randizz velem!
- Esélytelen. Ez... esélytelen. Kettőnk között nem lehet semmi! - kirántom a kezem a szorításából, de Ryan elállja az utam.
- Nem csinálhatod ezt velem! Nem küldhetsz el a picsába, hogy aztán megint lekapj, amikor épp olyanod van! Ez nem helyes!
- Nem helyes? - rámosolygok. Az sem helyes, hogy személy szerint szeretem őt, mégsem kezdhetek ezzel semmit anélkül, hogy ne végezné ki a ,,családom". - Talán nem. De szükséges. - Ryan megint megfogja a kezem.
- Tudni szeretném, hogy mi folyik itt! Mert láttam valamit a szemedben, amikor itt volt az a rohadék és nem hagy nyugodni! Bánt? Ver? Fenyít? Hadd segítsek! - elkomolyodom.
- Nem tudsz nekem segíteni.
- Ne mondd ezt!
- Így van. Sajnálom. Kurvára sajnálom, hogy nem tudok neked ellenállni! - egy gyors rántás után megint az enyémen mozog a szája. Belesóhajtozom a csókba. Úgy érzem magam, mintha nem is a valóságban, hanem valamiféle álomvilágban lennék. Mintha életem végéig élvezhetném a közelségét, ezt a csodálatos érzést.
- Szerinted, nekem olyan jól megy? - kérdezi mosolyogva. Finoman, de nagyon nehezen eltolom magamtól és kinyitom az ajtót. - Ne hagyj itt, Arizona! - még utoljára ránézek, a szívem őrült ritmust ver. Olyan ártatlan, mégis férfias! Hogy lehet valaki ennyire jóképű? Kérlel a szemeivel. Próbál manipulálni. Majdnem sikerül is neki. Gyorsan visszamegyek a fülkémbe. Remegnek a térdeim. Fizikailag kínoz, hogy nem kaphatom meg ezt a fickót. Fáj a lábam köze. Soha nem éreztem még ilyet. Alig kapok levegőt. Ryan egy ideig nem jön előre, addig van időm összekapni magam, de csak az ajkaimat simogatom. Az övé lenyomatát keresem magamon. A puha nyelvét, s hegyezem a fülem a mély, morgó hangjára, de csak Josh tűje zúg. Menten elalélok. Amit Victor iránt éreztem annak idején, az semmi nem volt ehhez képest. Összetúrom a hajam a szenvedéstől. Átkozott önmegtartóztatás! Ryan-t akarom! Alig tudom megállni, hogy vissza ne menjek hozzá és azonnal le ne tépjem róla a ruhát. Annyira igazságtalan az élet! Miért nem lehet enyém az az egyetlen dolog, amit akarok? Vagy túl sokat akarok? Nem hiszem. De megeshet, hogy tévedek. Mert már máskor is akartam dolgokat. Például egy családot, vagy tetoválni. Lehet, hogy elfogyott az egyéletes kvótám? A családot hajlandó lennék lecserélni Ryan-re. Ha csak két dolgot kaphatok egész életemben, akkor az egyiket lecserélném. Hallod ezt, sors? Mert kurvára neked beszélek!