ThINK

24. Fejezet - Arizona

Csókmámorban úszom. Ez a fickó nagyon érti a dolgát. Olyan szája van, hogy csak na! És ahogy mozgatja rajtam...
- Abba kellene hagynunk. - lihegi Ryan. Megrázom a fejem és visszahúzom magamra. Folytatni akarom. Hevesen csókol tovább és közben barangol a testemen a tehetséges kezeivel. Mintha a felhők fölött lebegnék. Aztán megint eltol magától.
- Arizona! Ennek véget kell...
- Pszt! - befogom a mutatóujjammal az ajkait. - Még! - és megint csókolom és Ryan megint hagyja. Morog és vadabbul taperol, már a fenekemet is markolássza. Nem tudom abbahagyni a csókolózást és nem is akarom. De ő újra próbálkozik.
- Arizona, kérlek, ezt nem lenne szabad...
- Leszarom! - válaszolom és ezúttal Ryan smárol le. Hiába tiltakozik, ő sem akarja befejezni. Beugrik, hogy neki barátnője van, nekem pedig barátom. Vagy olyasmi. Tényleg nem kéne ezt művelnünk. De ha egyszer olyan átkozottul jó érzés! Időnként húzódik és ég az új tetoválásom helye, ahogy mozgolódok, de elvonatkoztatok tőle. Nem izgat. Ryan izgat. Minden értelemben. Félek elszakadni tőle, de muszáj, hogy kapjak egy kis friss levegőt a tüdőmbe. Kapkodunk utána. Lihegünk. Bámulunk egymás kába, alkohol és örömittas szemeibe, a levegővételeink szaporák, amit egymás arcába fújdosunk ki. Egymásnak döntjük a homlokunkat, Ryan szája megkeresi az enyémet és éhezőként falja tovább. Még hogy nem akarja ezt csinálni! Megragadom a pólója nyakát, a markomba veszem az anyagot és így vezetem neki a széknek, amin már én is feküdtem, mint alany. De most másként akarok rajta feküdni. Nem is a széken, mint inkább ezen a pasin. Rázuhan Ryan teste, ahogy rálököm, én pedig átemelem felette a lábam és felülök a combjára. Előrébb csúszom, mire türelmetlenül felül, a hajam alá nyúl és megcsókol. Olyan az érintése, amit nem igazán lehet szavakba önteni. Nagy és forró a tenyere, erős és egyben gyengéd is. Biztonságot, birtoklást és vágyat sugároz magából. Kába szemei résnyire nyitva, engem figyel velük, mielőtt a csók hevében lehunyja őket. A hosszú szempillái csiklandozzák az arcomat, a nyelve bizsergést hagy maga után az alsó ajkamon. Beszívja az enyémet, aztán újra. Érzékien szívogatja a nyelvem. Még soha nem csókoltak meg így. A várva várt szabadság érzése eluralkodik rajtam, még többet követel. Ez most az én döntésem. Senki nem mondta, vagy parancsolta meg nekem, hogy lefeküdjek ezzel az emberrel. Kizárólag én akarom. Csak az én egyéni akaratom. És ez felszabadít. Kicsit eltávolodom tőle, de csak azért, hogy lehúzhassam róla a pólót. Felemeli a karját, hogy segítsen, aztán a saját felsőmből is kibújok és eldobom. Ryan néhány másodpercig bámulja a melleimet, majd még hevesebben esik nekem. Izeg-mozog alattam az erekciója, ahogy ficereg. Kezdem nagyon elveszíteni tőle az eszem. Hangosan üvölteni kezd a telefonja csengőhangja. Eleinte meg sem hallja, engem pedig nem érdekel. De amikor a refrénhez ér a női ének, akkor hirtelen eltol magától és olyan durván ugrik ki alólam, hogy majdnem leesem a székről. Nem értem a helyzetet. Ryan odasiet a mobiljához és rögtön felveszi.
- Char? - rémület uralkodik el kába, jóképű arcán, ahogy hallgatja a hívó fél mondandóját. - Charlotte! Mindjárt visszahívlak, jó? Egy perc és otthon leszek! Maradj telefonközelben! - zsebre rakja a készüléket és sietősen magára veszi a földön heverő pólóját. Én csak pislogok, hogy mi történik most. Megáll velem szemben.
- Arizona! Ezt egyszer és mindenkorra be kell fejeznünk! Sajnálom, hogy nem tudjuk most megbeszélni, de rohannom kell! Bezárnál? Kösz! - Ryan el sem köszön, olyan gyorsan elszelel. A szívem kiugrik a helyéről. Egyrészt a korábbi izgalomtól, másrészt a csalódástól, ami a gerincemen kúszik felfelé. Nagyon haragszom magamra és Ryan-re is. Dühösen öltözöm fel, de a bőröm még mindig érzékeny az érintésre. Akkor is, ha a saját kezem és a ruhanemű teszi ezt. Felháborodva zárom be az üzletet, de amikor úton vagyok hazafelé Dave-vel, csak arra tudok gondolni, hogy Ryan valami rossz hírt kapott. Hogy minden rendben van-e vele. Nem bírom ki és írok neki egy üzenetet, hogy megkérdezzem erről. Egyáltalán nem kapok választ, ami csak tovább aggaszt. Másnap reggel Josh szól, hogy mondjam le az aznapi vendégeit, mert Ryan elutazott a városból és nem tud ma dolgozni. Egyet átvettem közülük, de a lotyók nem voltak hajlandóak megválni tőle. Még úgy sem, hogy hónapokat kell várniuk az új időpontra. De ahogy a tetoválójukat ismerem, bűntudatból inkább itt fog éjszakázni a jövő héten, hogy nekik meglegyen a pillangójuk és unikornisuk. Egész nap tépelődök magamban a tegnapon és Ryan Collinson. Nem bírom ki, a nap végén bátorságot gyűjtök és felhívom, de nem veszi fel. Kár volt izgulnom. Ryan teljesen lepattintott. Nem gondolok bele többet, mint kellene, talán csak egy kicsit. De egyre inkább az ő hogyléte érdekel. Vajon, hol lehet? Mit csinálhat? És ki az a Charlotte? Az az érzésem, hogy hazautazott Bonneville-be. Akkor talán a húga az. A problémát és az aggodalmamat tetőzi, hogy a nap végén Ryan barátnője is megjelenik, akit teljesen váratlanul ér Ryan eltűnése. Hallom, amikor Josh mondja neki, hogy haza kellett mennie, ami megerősíti a gyanúmat. Nagyon fontos lehet az ügy, ha még a csajának sem szólt. Szegény Elizabeth azért jött, mert ma mentünk volna inni az én kontómra, de Ryan nélkül ez nem fog megtörténni. Valószínűleg ő is így gondolja, mert kedveszegetten távozik a szalonból. Viszont Josh tud a felállásról, úgyhogy ők beszéltek egymással Ryan-nek. A hétvégém egy rakás kaka. Thomas kezdi visszahozni a rendszert a testvériségbe, megint tömegek vendégeskednek a házban. Tommy rendszeresen taperol mások előtt, ami nagyon zavar, de nem tehetek ellene semmit. Victort is zavarja, gyakran veszekednek ma egymással, de konkrétan egyszer sem miattam. Folyamatosan keresik a lehetőséget, hogy beszólhassanak egymásnak. Egy nagy szar az egész. Ráadásul megállás nélkül a főnökömre gondolok. Nem tudom kiverni a fejemből, ami akkor este történt. Vágytam rá. Őrülten. Nem hittem volna, hogy valaki képes lehet ilyen érzelmeket kiváltani belőlem, de Ryan... megfogott. Van benne valami, ami egyre erősebben húz hozzá. Időnként elvonulok néhány percre, hogy a telefonomon bújjam utána az internetet. Mindent tudni akarok róla. De csak azok a hírek jönnek találatnak, amiket már korábban is láttam róla, semmilyen kimaradt, számomra új információ. Vasárnap este nagyon meglepődöm, amikor üzenetem érkezik tőle.
,,Bocs, hogy nem válaszoltam korábban. Kösz a kérdést, minden rendben." - minden rendben? Nem hinném. Egy ilyen egyszerű válasszal nem fog tudni lerázni. Épp, amikor elküldöm a válaszomat, tőle is érkezik egy új üzenet. Mégpedig szóról-szóra ugyanaz:
,,Beszélnünk kell" - de erre már nem válaszolok. Hiába írtam neki ugyanezt, mégsem akarok vele beszélni. Nem akarom, hogy lerázzon, vagy elutasítson, pedig ez fog történni. Megint új üzenetem érkezik tőle.
,,Be tudnál jönni holnap egy kicsit korábban?" - miért? Hogy azzal kezdődjön a napom, hogy szarnak érezzem magam? Hogy az egyetlen esélyemet is elveszítsem a szabad akaratom megvalósítására? De mit mondhatnék? Ő a főnököm. Úgyhogy válaszolok egy igennel. Keveset alszom az éjjel, nem szabadulok a lehetséges párbeszédek variációitól, amik kínozzák a képzeletemet. Millióféleképpen elképzelem, hogyan fog elutasítani, hogy mit mond majd, mire fog hivatkozni. De valahol az elmém mélyén idealizálok egy titkos variánst, ahol majd Ryan azt mondja, hogy kellek neki, megkér, hogy járjak vele és megcsókol azzal a gyönyörű szájával. De csak becsapom magam. És ez már nem a gimnázium. A való életben nagyon nem így működnek a dolgok. Másnap egy ujjatlan trikóban, mini farmerszoknyában és cowboy csizmában megyek dolgozni. Úgy vagyok vele, hogy amilyen szar napnak nézek elébe, legalább adjak a Nashville-i életérzésnek. Errefelé ez az általános viselet. Úgy érzem, hogy ma valamilyen változást kell hoznom az eddig megszokott hétköznapokba, úgyhogy amikor beérek az üzletbe, az az első dolgom, hogy lévén, ma én választhatok zenét, country-t kapcsoljak be. Talán egy fokkal vidámabb lesz tőle az elutasítás. Ryan még nincs sehol, ezért teszek-veszek, amíg megérkezik.