ThINK

32. Fejezet - Arizona

Az egész hétvégém elrepül. Semmi sem tudja lelohasztani a hangulatomat. Sem a fiúk, sem a lányok, sem a házban gyülekező leendő tagok, akiknek nem mellesleg hamarosan jön a beavatás. Amikor csak lehet, telefonon üzengetünk egymásnak Ryan-nel. Állandóan visszapörgetem a fejemben, amiket pénteken mondott nekem. Hogy szakít a barátnőjével és ehhez nekem is közöm van. Hogy akar engem. Én is akarom őt, de nem lehetek a kizárólagos barátnője. Nem, mert én ide tartozom. Thomashoz. Bármennyire is szörnyű a helyzetem, hűséggel tartozom felé. Már így is kísértem a sorsomat. Vasárnap Chris elmegy egy időre, de amikor visszajön, kétes pillantásokat meresztget rám. Donnával együtt. Mintha haragudnának rám valamiért. Nem akarom tudni az okát, de aztán Dave és Brock is csúnyán kezd nézni rám és egyre jobban zavar. Victor és Thomas csak este érkeznek haza, addig úszom a boldogságban. Talán ezért kapom a furcsa pillantásokat. Nem jellemző rám, hogy ennyit mosolyogjak és állandóan a kezem ügyében legyen a telefonom. Jobban kellene titkolnom az örömömet, de képtelen vagyok. Elképesztően várom a holnapot. Azonban, nem sokáig tart a boldogságom. Sejthettem volna, hogy így lesz. Egyszer az életben hagytam magam áramlani a pozitív gondolatokkal. Még akkor is lelkes vagyok, amikor éppen átöltözöm a pizsimbe. Mióta az elnök ágyában kell aludnom, azóta igyekszem minden testrészemet elfedni. Még akkor is, ha megdöglök a melegtől. Nem mintha számítana, de valamivel jobban érzem magam tőle. Thomas köszönés nélkül lép be a szobába és máris vetkőzni kezd. Egy pillanatra sem néz rám. Ledobja a bakancsát, a gatyát, és mindent. Én halkan dudorászom, miközben fésülködöm és őt nézem.
- Fejezd be! - kéri Thomas a földet nézve, higgadtan. De aztán megdörzsöli a feje búbját és végre rám emeli izzó tekintetét. Azonnal elhallgatok. - Fejezd be! - üvölt rám újra.
- Mit?! Nem csinálok semmit! - kiabálok vissza. Egyetlen lépéssel előttem terem és elkapja a nyakamat. Nekitol az ablaknak és egyre erősebben szorít.
- Ha nem fejezed be, felgyújtom!
- Mit? Mit fejezzek be? - nyöszörgöm a fogyatkozó oxigén miatt.
- Mindent, baszd meg! A hátam mögött kefélsz? Ha?! Azt hiszed, hogy nem figyellek? Hogy nem tudok minden lépésedről?? Te naiv kis kurva.
- Eressz el! - megpróbálom leszedni magamról a mancsát, de csak még erősebben szorítja a nyakam. Kezd homályosodni a látásom és gyengülni az ellenállásom.
- Tudod, mit fogok vele csinálni? Felégetem a tetves kis boltját és végignézem, ahogy benne ég el a rohadék! - köpködi Thomas a szavakat, a nyála fröcsög az arcomra. - Megteszem! Ha továbbra is a hátam mögött kúrsz vele, akkor megteszem! Ezt akarod? - megrázom a fejem és könnyezni kezd a szemem, ahogy elképzelem magam előtt a képet. Thomas tényleg megtenné. Minden vonakodás nélkül. - Nem fordulhatsz ellenem, mert azt kurvára megkeserülöd! Megértetted? - bólogatok. Hirtelen elereszt és befekszik az ágyba. A nyakamhoz nyúlok és kapkodom a levegőt. Ez az ember nem normális! Kurvára aberrált! Majdnem megfojtott. Pánikot érzek. Nem merek megmozdulni, nem tudom, hogy mit csináljak. Megrezzen a telefonom valahol az ágyon, mire Thomas dühösen megragadja a készüléket és teljes erejéből hozzám vágja. Eltalálja vele a csípőcsontomat, ami kíméletlenül fáj. Mintha megütöttek volna egy vascsővel. Egy pillanatra levegőt sem kapok a belém hasító kíntól.
- A földön alszol, mint egy kibaszott kutya! Ebbe az ágyba bele nem rakod a fertőző muffodat! - hálás vagyok ezért. Minden jobb, mint Thomas mellett aludni. Lefekszem a földre az ágy túlsó felén, de ő ciccegni kezd. - Ide, szuka! - félve megyek át a túloldalra, ahol ő fekszik. Leereszkedem a földre és a hátamra fekszem. Megjelenik a szemem előtt Thomas koszos lábfeje, amit beledörgöl az arcomba. Mintha összetaposna. Dühösen elütöm a lábát, amit nevetve húz vissza az ágyra. - Tudod, szuka, az enyém vagy. Csak az enyém. Senki nem nyúlhat hozzád rajtam kívül. És ha nem azt teszed, amit mondok, akkor a kis barátod miattad fog megdögleni. Egyetlen okból nem tettem vele még semmit. Csak egyetlen okból! Mert kíváncsi vagyok a hűségedre. Szenvedni fogsz. Nem én akartam, hogy szenvedj! Te akartad! Erre gondolj, amikor épp vele dolgozol! Próbáld meg elképzelni, ahogy a lángok leégetik róla a bőrt és a húst. Ismered azt a szagot! Nem egyszer érezted már rajtunk. Emlékezz rá! Az égett hús szaga mindennél egyedibb! - kifelé fordulok és csendben sírok. Nem tudom kiverni a képeket a fejemből, amit Thomas belém ültetett. Ahogy Ryan elég. A telefonom valahol a földön hever és ahhoz sincs bátorságom, hogy érte menjek. Nem akarok több haragot kihozni ebből az állatból. Rettegek, hogy azzal csak jobban veszélybe sodornám Ryan-t. Pedig semmi másra nem vágyom, minthogy figyelmeztethessem. Alig alszom az éjjel. Folyamatosan gondolkodom. Ki kellene lépnem Ryan-től. Felmondani. De akkor be lennék zárva ebbe a tetves házba. Csak egy dolgot tehetek. Figyelmen kívül kell hagynom a főnökömet. Ryan csak a főnököm lehet és semmi több. Jól fogok viselkedni. Nem hagyom ezeknek az állatoknak, hogy bántsák. Egy hónap múlva elég pénzem lesz, hogy lelépjek innen. Bármennyire is félek az egyedülléttől, most már biztos, hogy nincs más választásom, ha nem akarok rettegésben élni. Egyetlen hónap. Addig minden pénzt elteszek magamnak.
Még reggel sem merem megnézni a telefonomat, csak becsúsztatom a bokanadrágom zsebébe. Nincs több rövid szoknya és nadrág. Nem tehetem ezt Ryan-nel és magammal. Fogalmam sincs, hogy fogom leépíteni őt. Nem tudom, mit mondhatnék neki. ,,Ha velem akarsz lenni, az égető probléma lesz?" ,,Nem érek annyit, mint a halál?" Ryan jó ember. Sosem akarnék ártani neki. Legkorábban a szalonban nézem meg a mobilomat. Több üzenet is vár Ry-tól. Az utolsóban arra kér, hogy randizzak vele. Megfájdul tőle a szívem. Megtörlöm a szememet és megyek kávét főzni. A rajzasztalon egy nagy ajándékcsomag pihen. Kíváncsiságból közelebb megyek, hogy megszemléljem az átlátszó, díszes csomagolás tartalmát.
- A tiéd! - jelenik meg Ryan mosolyogva.
- Az enyém? - a pasi összefonja maga előtt a karját és bólint. - Miért? - kérdezem.
- Mert szereted az édességet. - a csomag tele van csokoládéval, mogyorókkal és különböző nyalókákkal.
- De miért?
- Hogy megköszönjem a tetoválást. Még nem volt rá alkalmam. És bevallom, titkon abban reménykedem, hogy leeszed majd magad. - Ryan úgy vigyorog, hogy le akar esni a bugyim. De nem tudok visszamosolyogni rá. Nézem a szép arcát, de csak azt látom magam előtt, ahogy üvölt a fájdalomtól az égő épületben. Elnézek róla.
- Minden rendben? - kérdezi.
- Persze. Köszönöm. Kedves tőled, Ryan!
- Én köszönöm. - közelebb jön hozzám és az állam alá nyúl, hogy ránézzek. - Biztos, hogy minden rendben? Nem válaszoltál a tegnapi üzenetemre. - muszáj ledobnom valahogy a bombát.
- Ryan... én...
- Szakítottam Elizabeth-tel. Ha emiatt nem akartál randizni velem, akkor elhárítottam ezt az akadályt. - mosolyog kedvesen. Nagyot nyelek.
- Ryan, én nem randizhatok veled. Sőt, azt hiszem be kellene fejeznünk, amit... csinálunk. - kikerekednek a szemei.
- Miért? Történt valami?
- Miért történt volna bármi? Nem mondhatom azt, hogy nem akarom? Csak nem akarom! Azért! - felkapom a vizet. Alig néhány centiméter választ el tőle. Olyan finom illata van! Csókolni szeretném.
- Nem akarod? - döbben meg.
- Nem! Nem akarom! - ellépek tőle és hátrálok.
- Azt mondtad, hogy akarod. Te mondtad két nappal ezelőtt!
- Nem mondtam ilyet!
- De igen. Azt mondtad: ,,akarlak".
- Téged, de nem azt, hogy szakíts a barátnőddel miattam!
- Mindenképp megtettem volna. Ettől még nem kell járnod velem. Mi bajod van? - hogy mi? Ez a rohadt ajándék teli csupa finomsággal, amit nekem vett. A figyelmessége. Hogy azt akarja, egyem le magam. Hogy részben miattam szakított a csajával. Hogy attól rettegek, be van kamerázva a hely. Honnan tudhatta meg Thomas, hogy mi van köztünk, ha nem kamerán keresztül? Valaki meglátott volna a kocsma parkolójában, amíg smároltunk, aztán hírét vitte? Nem tudhatom. De nem kockáztatok. Ryan nem érhet hozzám.
- Nem akarok tőled semmit. Csak szórakoztunk egy kicsit. Hülyeség volt. Hajlandó vagy tovább alkalmazni, ha szigorúan munkakapcsolat marad közöttünk? - Ry tátott szájjal bámul rám. Nem érti a helyzetet. Nem csodálom. Egész testemben remegek a hazugságoktól. Küzd ellene a szervezetem, hogy kimondjam őket.
- Akkor biztos félreértettem valamit. - tűnődik mélabúsan.
- Sajnálom. Szóval? Maradhatok az alkalmazásodban? - Ryan bénultan bólint és csak mered rám értetlenül.
- Igen. Örülnék neki.
- Jó. Akkor megyek dolgozni! - kiviharzom és behúzom magam mögött a függönyt a fülkémben. Látni sem bírom őt. Nagyon nehéz lenne. Nem akarok tovább hazudni. Elegem van. Ryan utánam jön, feltépi a függönyt és megáll tőlem két méterre. Fenébe!
- Csináltam valami rosszat? - kérdezi, de nem válaszolok, rá sem nézek. - Arizona! Mondd el, ha én csináltam valamit veled!
- Nem csináltál semmit. - azt hiszem, csak egy módja van, hogy mielőbb lekoptassam. A szemébe kell hazudnom még egyszer. Menni fog. Utolsó hazugság. Közelebb megyek a pasihoz és a csalódott ábrázatán legeltetem a szemeimet. Szar alaknak érzem magam. - Nem akarom és kész. Egyszer sem mondtam azt, hogy akarnám. Talán egy kicsit elszálltam és mondtam valamit, amit félreértettél. De nekem van valakim és én nem fogom elhagyni. Mostantól nem szeretnék mást, csak neked dolgozni. Nem akarok tőled semmi mást a munkán kívül. - Ryan le van taglózva. Látom rajta, hogy megbántottam.
- Rendben. Ha ezt akarod, akkor ez lesz. Legyen szép napod! - leszegett fejjel távozik. És még ilyenkor is kedves velem! Francba! Bárcsak másképp lehetne! Már most várom, hogy vége legyen a napnak és alkoholba meríthessem a bánatom. Azzal talán kibírom a következő hónapot.