ThINK

2. Fejezet

Rendhagyó módon nem napközben kerül sor az interjúra, mint az szokás, hanem a nap végén, mivel teljesen be vagyok táblázva. Még ebédelni is alig jutott ma időm. Most az utolsó ügyfelemen dolgozom, így lecsúsztam az este 9 órára megbeszélt időpontról. Sajnos, a tetoválást nem lehet abbahagyni, amikor üt az óra. Amint eggyel megcsúszom, csúszik az összes többi is. Sok múlik ezen az interjún, szívből remélem, hogy az illető még nem unta meg a 45 perces várakozási időt. Nem látok ki a boxból, nem tudom, hogy van-e kint valaki, Josh-t sem látom, csak a tű sercegését hallom, tehát még ő is dolgozik. Letörlöm az utolsó ütések okozta festék és vérpettyek egyvelegét, finoman bekenem és lefóliázom a férfi karján a nacionalista ábrát, amelyre egy sas került az amerikai lobogóval. Jó fej az ürge, idősebb katona muksó. Lehúzom a gumikesztyűmet, amit kidobok a szemetesbe. Miután a fazon megcsodálja magát a tükörben, mosolyogva kezet rázunk és megígéri nekem, hogy találkozunk még. Egyetértésem jeléül bólintok. Kifizeti a tarifámat, majd kikísérem az üzletből. A hangfalakból angol punk rock szól, Josh mániákusan rajong a brit akcentusos zenékért. Én inkább a klasszikus rock híve vagyok, de a mai az ő napja. Eszembe jut az interjú, a kanapé felé kapom a tekintetemet, amely üres. Az egész üzlet kong az ürességtől, leszámítva azt az egy vendéget, akin a haverom még dolgozik. Bassza meg! Nem csodálom, hogy az alany nem várt meg, elvégre ,,csak'' 55 percet késtem. Előveszem a telefonomat a zsebemből, hogy elkérjem Lissy-től az álláskereső telefonszámát, talán hajlandó lenne eljönni egy másik időpontra. De azért megkérdezem Josh-t is, hátha tud valamit az illető megjelentéről. Meglehet, eleve el sem jött. Vannak elválasztást szolgáló, sötétvörös, bársony függönyeink a boxokban, de annyira elzárja a levegőt, hogy nem használjuk őket. Lissy többet adott a dizájnra, mint a funkcionalitásra, de nem akarom megbántani, így megmaradnak a helyükön, kihasználatlanul. Mindazonáltal, tényleg jól mutat. Besétálok a boxba, ahol egy csaj bokáján serceg a tű.
- Hé, Josh! Nem keresett valaki? - Josh nem néz fel, tovább koncentrál a munkájára.
- Kire gondolsz? - kérdez vissza.
- Tudod, ma lett volna az állásinterjú.
- Ja, igen.
- Eljött?
- El. - minden szót úgy kell kihúzni belőle?
- És? - kérdezem türelmetlenül.
- Itt vagyok. - válaszol a feketére festett lábujjú nő. Beljebb megyek, hogy ne csak a lábfejét lássam. Hanyagul fekszik az ágyon, a könyökén támaszkodik, úgy figyeli Josh kezének precíz munkáját. Valami apró mintán dolgoznak, innen nem tudom kivenni a részleteket. - Gondoltam, amíg várok, kitöltöm az időt. Nem úgy tűnt, hogy egyhamar végezni fogsz a fickóval. - ezek szerint nálam is járt a nő, csak szokás szerint úgy belefeledkeztem a munkába, hogy megszűnt létezni a külvilág. Feljebb viszem a nő testén a tekintetemet. A fekete farmerjének szára feltűrve, hogy a bokája teljesen elérhető lehessen, majd egy laza bézs, valamilyen nyaki díszítéssel rendelkező, kissé áttetsző ing az, amiben folytatódik a kecses test. Közelebb megyek, hogy a szemébe tudjak nézni, mert mögötte állok és ez így nem túl illedelmes nézőpont. A szemem megakad a mellkasára tetovált mintán. Hamar beugrik, hogy mikor láttam és hol, mert szép munka, azt nem felejti el az ember olyan könnyen. Szemeimmel még feljebb vándorolok rajta, ugyanaz a kék fültágító, mint a tegnapi csajon, ugyanaz a vastag ajak, fürkésző szemek, amik még mindig a saját bokájára tapadnak. Legalább nem látja, hogy mennyire ledöbbenek. Az ingen átsejlik, hogy az egyik karját összefüggő minták borítják, kíváncsi vagyok, mik lehetnek azok és hol van még rajta hasonló. Pusztán szakmai kíváncsiságból. Lissy óta nem igazán nézek nőre másként. Bár, most akaratlanul is ezeket az ajkakat bámulom. Olyan vastag és szexi formájú, amilyet csak ritkán látni. Feltűnik, hogy már engem néz, sötét szemei az enyémbe kapaszkodnak, érdeklődés csillan bennük.
- Mikor végeztek? - kérdezem a barátomat.
- Mindjárt. - feleli Josh.
- Akarod még az interjút? - kérdezem a csajtól.
- Igen. Addig megnézheted a munkáimat, ott vannak a mappában! - mutat a pultra. Gondolkodás nélkül odamegyek és kinyitom. Nagyon kíváncsi vagyok rá. Az A3-as méretű dosszié teli van jobbnál-jobb skiccekkel, tervekkel és kivitelezésekkel. Úgy látom, a csaj nagyon ügyes. Lissy-nek igaza volt. Többet nem fogok kételkedni benne. Megtalálom a rajzok közt azt is, ami a nő mellei felett van, koponyák és virágok egységét. Fogom a papírt és közelebb megyek hozzájuk úgy, hogy semennyit ne fogjak fel a lámpa fényéből.
- Megmutatnád ezt? - fordítom a nő felé a rajzot. Nem szégyellős, felhúzza az inget, mire Josh megáll a géppel, nehogy elrontsa az ábrát a mozgás miatt. Kisportoltnak látszik a csaj teste, a hasa izmos, a köldökében is piercing van, egy jó nagy rózsaszín kővel a közepén. A tetoválás szép színes, sárga, kék és rózsaszín színek dominálnak benne, maga a koponya pedig sötétkék. A fehér, pánt nélküli melltartó kitakar belőle egy kis részt, de a rajz alapján nem szükséges látnom. A microdermal piercingek a koponyák egy-egy szemüregét díszítik, ami meg kell valljam, remek összhatást nyújt. Mintha ékköves szemmel kacsintanának.
- Wow! - mondja Josh. - Nagyon ügyes!
- Valóban jó lett. Hol csináltattad? - kérdezem.
- Az előző munkahelyemen.
- És az hol volt?
- A mappa első lapja az önéletrajzom. - na, tessék, megkapom a szemrehányást. Meg is érdemlem, ez még a tegnapiért járt. Teljesen átsiklottam az önéletrajzon, annyira érdekeltek a tervek. Végül is, ez az igazi önéletrajz erre a munkahelyre.
- Inkább tőled szeretném hallani.
- Dallasban. - jó, akkor inkább kiveszem az egyetlen A4-es lapot, amit megtartok magamnak, ha konkrét választ akarnék valamire kapni. Látom, nem lesz egyszerű kérés.
- Kész! - teszi le a tűt Josh. Töröl, ken, fóliázik. A csaj, akinek még a nevét sem tudom, leugrik az ágyról és belebújik a fekete magassarkúba, amit hanyagul vetett le mellette. Egyből magasabb lesz, mint ahogy emlékszem rá tegnapról. Elolvasom a nevét. Arizona. Illik hozzá. Éppen olyan vad, amilyennek kinéz.
- Köszönöm, remek lett! - megforgatja a bokáját a tükör előtt. Ad egy puszit Josh arcára, aki hálásan öleli meg őt. Mi ez, óvoda? Jó, hozzászoktam már, hogy az örömérzet ezt váltja ki némely emberekből, de nem egy profiból.
- Gyere! - elfogy a türelmem, fáradt vagyok és még Lissy-vel is találkozom nemsokára. Arizona szó nélkül követ. A közös helyiségbe megyek, ami tervezéshez lett kialakítva. Direkt derékmagasságig ér a pult, amelyen kívül egy használt, koptatott Chesterfield kanapé foglal helyet a falnál és egy kis hűtő a másik oldalon, a tetején egy bluetooth-os hangfal és mindenféle színes ceruza, toll, filc.
- Leginkább a régi, kézzel rajzolós fajták vagyunk, nem használunk programokat, mint pl. a PhotoShop. - magyarázom.
- Én is csak ritkán. - reagál Arizona.
- Klassz! Tehát, ez a pihenőnk, itt készülnek a remekművek.
- Izgalmas! - mosolyogva szívja magába a látványt. Ahhoz képest, hogy milyen elvetemültnek nézett ki tegnap, most gyermeki öröm és ártatlanság árad belőle. Érdekes kombináció. Mondjuk, ma nem is olyan vad a kisugárzása.
- Üljünk le! - mutatok a kanapéra, amelyen helyet foglalunk. - Azt hiszem, egy bocsánatkéréssel kéne kezdenem. Tegnap nem voltam a toppon. Elnézést a viselkedésemért!
- Semmi gond. Megszoktam. - felvonom a szemöldökömet. Valóban? Azoktól a kopaszoktól azt a bánásmódot kapja?
- Szóval, engem meggyőztek a korábbi munkáid. Felveszlek próbaidőre.
- Szuper! Kösz! Tudod, jókat hallottam rólad. Kíváncsi vagyok, milyen lesz együtt dolgozni! - lelkesedik.
- Ha kíváncsi vagy, az jó! Azt hiszem. Én is kíváncsi vagyok, milyen lesz együtt dolgozni. - finoman beletörlöm izzadt tenyeremet a farmerembe. Először veszek fel valakit hivatalosan. Nem tagadom, hogy izgulok egy kicsit.
- Akkor ennyi? - elbizonytalanodom. Talán kellene még valamit kérdeznem? Ezen a helyen nem érdekel a jelleme, csak a tehetség fontos. Jó, persze nem árt, ha nem egy utálatos dög.
- Ennyi. Igen.
- Király! - felpattant ültéből. - Mikor kezdhetek?
- Ha van kedved most berendezkedni, akár holnap is.
- Akkor én most megyek. - mosolyog, de próbálja leplezni.
- Rendben. - én is mosolygok, de leplezetlenül. - Üdv köztünk!
- Kösz! - még sokáig vigyorgok a lelkesedésén, valahogy belém is átültette az érzést. Ez valami ígéretesnek lehet a kezdete.