ThINK

37. Fejezet

Egy kicsit alábbhagy az idegességem, amikor Arizona hirtelen megölel. Percekig szorítom magamhoz, úgy tűnik, erre van szüksége. Ha megtudom, hogy mit csináltak vele azok a náci gennyládák, akkor nem állok jót magamért! Ha bántották, végük! Azt nem fogom ennyiben hagyni. Senki! Ismétlem, senki nem bánthat egy nőt! Hogy veszi ehhez bárki is a bátorságot? Az ilyen egy gerinctelen, jellemtelen rohadék, aki még a saját árnyékától is fél, és ezért a gyengébbeken torolja meg az elkúrt életét. A kurva anyját az ilyen neveletlen, bunkó tetveknek! Arizona feje a vállamon, egyik kezemmel az arcát fogom, másikkal a derekát. Olyan  gyöngéden érintem, amennyire csak lehetséges. A húgom kikukucskál a fürdőszobából. Kíváncsian, mosolyogva méreget minket. Óvatosan megrázom a fejem, mire durcásan visszavonul. Char pontosan tudja, kicsoda Arizona. Az a mániája, hogy az életemről faggatózik. Idegesítően tudni akar mindenről. De okolhatom-e ezért? Nem. Természetes. Én is mindent tudni akarok róla, ha már nem lehetek vele eleget. Úgyhogy említettem párszor Arizona nevét. A tetoválásától odáig volt. Char azt hiszi, hogy A. miatt hagytam el Lissy-t. Úgy örül, mint majom a farkának, hogy találkozhat Arizonával. . Lissy-t a két közös évünk alatt egyszer sem látta. Nem viszek haza nőt. Az ki van zárva. Főleg olyat nem, amilyen Lissy. Nem akarom, hogy bárki találkozzon az apámmal. Az kéne még! Arizona lassan eltol magától.
- Köszönöm, Ryan! - hálálkodik.
- Mit köszönsz?
- Mindent.
- Hát akkor, mindent nagyon szívesen! - mosolygok rá. Az arca maszatos a sminktől és az is biztos, hogy korábban sírt. A szürke ruhája, vagy mije, szintén koszos egy kissé. De az döbbent meg a legjobban, hogy nincs rajta cipő. Viszont nem kérdezek rá az okára, mert nem akarom faggatni. Char úgy jön ki a fürdőszobából, mintha most végzett volna. Kis kíváncsi.
- Engedjek neked fürdővizet? - kérdezem, mire Arizona bólint.
- Az jó lenne, köszi.
- Oké. Mindjárt jövök! - gyorsan kiöblítem a kádat és beállítom a víz hőfokát. Jó sok habfürdőt nyomok bele. Szeretek azzal fürdeni, mókás. A habokból nem lehet kinőni. Teszek ki neki törölközőt és visszamegyek. Arizona a húgom mellett ül a kanapén és csacsognak valamiről. Illetve, ő hallgat, Char meg fecseg.
- Biztos nem vagy éhes? - szólok közbe és megállok előttük.
- Nem, köszönöm szépen. - feleli Arizona.
- Te sem kérsz semmit, Char?
- A-a.
- Oké. Nos, mint látod, Arizona, egy kanapém és egy ágyam van. Aludhatsz a húgom mellett, vagy a kanapén. Ahogy szeretnéd.
- Vagy én alszok a kanapén, ti meg az ágyban. - kacsint rám Charlotte.
- A kanapét választom. - mondja Arizona.
- Rendben. Akkor megágyazok neked, amíg fürdesz.
- Kedves vagy. Ígérem, nem foglak titeket zavarni! Reggel elmegyek.
- Majd akkor visszatérünk erre. Most fáradtnak látszol, előbb aludj egyet! - A. engedelmesen bólint. Felkapja a sporttáskáját és beviszi magával a fürdőszobába. Hallom, ahogy abbamarad a vízcsobogás.
- Miért nem ti alszotok az ágyban? - intek a húgomnak, hogy álljon fel, amíg leterítek egy tiszta lepedőt és takarót, majd kirakok egy párnát is, amit előtte felrázok.
- Már mondtam. Nincs köztünk semmi. - válaszolom Char-nak.
- Nekem nem úgy tűnik. Amúgy, mi történt vele?
- Nem tudom. Nem faggattam.
- Az csak jelent valamit, hogy hozzád jött vigasztalódni! - jelent valamit? Nem vagyok benne biztos.
- Nem ismer mást a városban. - idézem a szavait.
- Kamu. Viszont, most melletted kell aludnom.
- Nem halsz bele.
- Honnan tudod? És miért nem hívod el Bonneville-be?
- Viccelsz? - megdöbbenek, mert a húgom pontosan tudja az okát, hogy miért mindig egyedül megyek haza.
- Nem.
- Felejtsd el! - szólok rá.
- Hívd el! Vagy én fogom. - fenyeget.
- Nem csinálsz semmi ilyesmit, oké? Menj aludni!
- Az a szerencséd, hogy álmos vagyok.
- Micsoda szerencse... - Char végre befekszik az ágyba, én pedig lekapcsolom a lámpákat, csak azt a kicsit hagyom égve, amelyik az ágy mellett kapott helyet. Elpakolom a hűtőbe a vacsora maradékát, és teszek-veszek, amíg Arizona nem végez. Folyamatosan üzenetjelző hangokat hallok az ágy felől. Felbosszant, mert tudom, hogy Char Brian-nel beszélget.
- Tedd el azt a szart! Nem akarom ezt hallgatni! - szólok rá.
- Olyan gonosz vagy! - mintha meg sem hallott volna, folytatja a telefon nyomkodását. Kinyílik a fürdő ajtaja, világosságot engedve a szobába, de senki nem jön ki, így bátorkodom én bemenni.
- Kész vagy? - kukkantok be. Arizonán egy hosszú pizsi van és épp elrakja a fogkeféjét.
- Igen.
- Megágyaztam. Elnézést a szűkös körülményekért!
- Semmi baj! Köszönöm! - megsimogatja az arcomat, amikor kimegy mellettem. Magamra csukom az ajtót és nagy levegőt veszek. Hiányzott Arizona. Rohadtul hiányzott, hogy megérintsen. Én is lezuhanyozom, aztán bebotorkálok az ágyba. Nem kihívás, mert Char kijelzője még mindig világít. Suttogva rászólok: - Aludj már!
- Jó! - szól vissza ingerülten és leteszi a telefonját. Kifelé fordulok, így pont rálátásom nyílik a másik nő fekvő alakjára a kanapén. Kell egy kis idő, amíg a szemem hozzászokik a sötétséghez. Amikor ez megtörténik, akkor már kirajzolódik, hogy Arizona is engem néz. Egy ideig figyeljük egymást, majd amikor lehunyja a szemeit, magam is álomba szenderülök. Reggel én ébredek elsőként, hiszen szól az ébresztőm. Korán akarok indulni a szülővárosomba, de még hagyom egy kicsit aludni a két nőt. Csupán néhány órácskát pihenhettem, ezért elég nehezen kelek ki az ágyból. Halkan kibotorkálok hólyagot üríteni. Visszafelé megnézem Arizonát, aki a fal felé fordulva alszik. Íme, a két fontos nő az életemből egy helyen! Előbb felöltözöm, hogy senkit ne hozzak zavarba, aztán halkan próbálok kávét főzni, de lehetetlen. Az ócska kávéfőzőm olyan hangosan berreg, amire még a holtak is felkelnének. Nem véletlenül szoktam a szalonban kávét inni. Ott sokkal modernebb és gyorsabb készülék van. Közben kipakolgatok a konyhaasztalra reggelihez valókat, majd fogom magam és átsétálok az utcában lévő pékségbe friss pékáruért. Mire visszaérek, a lányok már ébren vannak, de még pizsamában ülnek az asztal körül.
- Jó reggelt! - köszöntjük egymást. Leteszem az ételt az asztalra, majd leülök közéjük. Mindkettőjüknek álmos feje van, nagyon aranyos látvány. Belekortyolok a kávéba, ami már kiöntve várt rám.
- Jól aludtatok? - kérdezem őket.
- Igen. - felelik.
- Akkor egyetek! Char, hamarosan indulunk! Úgyhogy kapd be a reggelidet!
- Hová sietsz? - kérdezi.
- Nem sietek. Te akarsz hazaérni valami bulira, nem?
- De az csak este lesz. Nem jössz velünk, Arizona? - döbbenten nézek a húgomra, aztán a másik nőre.
- Inkább nem. Én is megyek a dolgomra. - feleli A.
- Mi a dolgod? Hétvége van. Nem érsz rá? Megnézhetnéd, hol nőtt fel a drága bátyám! Még sosem hozott haza nőt.
- Char! - szólok rá. - Ne erőszakoskodj!
- Csak kérdeztem! Nos? Jössz? - csillan fel a húgom szeme. Arizona zavarban van.
- Én... nem hiszem, hogy jó ötlet. Nem akarnék zavarni.
- Nem zavarnál! Megmutatnám a várost és jöhetnél velem bulizni! - Arizona segítségkérően pillant rám. Te jó ég, milyen szép! Nem akarom, hogy elmenjen. Nem engedem el. Ki tudja, hogy látnám-e még, ha most itt marad? Simán megléphet előlem.
- Jöhetsz, ha van kedved. Nem zavarnál. - mondom, de máris azon jár az eszem, hogy mit szólna apám viselkedéséhez. A gyűlölködéséhez és az alkoholizmushoz. Előre félek tőle, mégis vállalom. Arizonának legalább egy kicsit velem kellene lennie, anélkül, hogy elszaladhatna bárhová. Talán megkaphatnám a választ, hogy mivel váltottam ki belőle ezt a távolságtartó viselkedést.
- Biztos? - kérdezi tőlem meglepetten.
- Egészen biztos. - erősítem meg.
- Talán jót tenne, ha elmennék kicsit a városból. Viszont, valahol vennem kell egy cipőt. Nem hoztam magammal. - alig bírom megállni, hogy ne kérdezzek rá az okára. Csak félek, hogy olyasmit mondana, amitől felkapnám a vizet. Például futnia kellett. Menekülnie. Nem volt rá ideje.
- Hányas lábad van? - kérdezi Charlotte.
- 5-ös.
- Oh. De jó neked! Nekem sajnos 6-os. - elszomorodik a húgom.
- Az jó, ha menet közben veszünk valahol? - kérdezem.
- Nekem igen. - feleli A.
- Akkor ezt megbeszéltük. Egyetek!
A reggeli után lassan elkészülünk, a húgommal amúgy sem lehet gyorsan. A vállamra dobom a sporttáskámat és Char hátizsákját, aztán megfogom Arizona csomagját is, de kikapja a kezemből.
- Majd én viszem. - mondja és előremennek, amíg én bezárom a lakást. A Nap már erősen tűz, mikor beülünk a kocsimba. A táskák a platón landolnak. Mivel nincs hátsó ülés, mellettem Char, a szélén pedig Arizona foglal helyet az egybefüggő ülésen. Még ilyen távolságból is jóféle rálátásom nyílik a szexi combjaira, amint a sortja feljebb csúszik a lábain. Rögtön melegem lesz. Kinevetnek a kupi miatt, ami a kocsimban van, a földön kotorásznak a kazettáim között, amíg válogatnak, hogy mit hallgassunk. Nem akarom kiábrándítani őket, de azt hallgatjuk, amit mindig, amikor hazafelé tartok. Elindítom a Black Sabbath-ot, mire hőzöngeni kezdenek.
- Én vezetek, azt hallgatunk, amit én szeretek! - közlöm velük.
- Ne már, bátyus!
- De már! Néhány órát kibírtok. - Arizona mosolyogva figyel kettőnket. Mire kiérünk a városból, Char is beletörődik a zeneválasztásba. Egy ideig csacsognak egymással a csajok, aztán mindketten elbóbiskolnak mellettem. Tündériek. Olyan meghitt ez az egész. A forró levegő beáramlik a lehúzott ablakokon, mert nincs klíma az autóban. A napszemüvegben nem zavar az erős napsütés, szeljük az utakat. Szeretek vezetni. Néha az arcukra nézek és önkéntelenül is elmosolyodom. Arizona feje az üvegnek dől, Char félig a vállamon fekszik. Szeretem ezt a két nőt. Igyekszem nem arra gondolni, hogy otthon mi fog várni rám. Nem akarom előre felidegesíteni magam. Most jól érzem magam, nyugodt vagyok, inkább erre koncentrálok. Megállok a szokásos benzinkúton, hogy tankoljak és vegyek valami útravalót. Finoman visszaigazítom Char fejét az ülésre, de Arizona felébred, ahogy mozgolódik mellette. Rám néz azokkal a szép szemeivel és elfelejtek levegőt venni.
- Kérsz valamit? - kérdezem tőle halkan.
- Bemegyek veled. - mondja, miután körülnéz.
- Oké. - kiszállunk. Én tankolok, ő pedig besétál az üzletbe. Amikor végzek, utánamegyek. Pont akkor jön ki az ajtón, amikor kinyitom azt. Megállunk egymással szemben. Feltolom a napszemüveget a fejemre és egymásra nézünk. Arizona mosolyog, amitől nagyot dobban a szívem.
- Bunkó. - mondja, amikor kiengedem magam mellett. Hangosan nevetek. Igen, itt találkoztunk először, amikor is ugyanezzel a szóval illetett. - Vettem innivalót! - hátrafordulok, A. a kezében tart három palack vizet.
- Oké. - vigyorgok rá. Van valami csalafintaság a szemeiben, ami izgatja a fantáziámat. Lenézek a lábfejére, amire fehér vászoncipő került. - Látom, találtál csukát!
- Ja. Siess! Látni akarom, hol nőtt fel a híres Ryan Collins! - vigyorog szélesen és közben hátrál. Eszményien szépséges, ahogy a sötét haján csillog a napfény, a szeme színe is világosabb tőle, még ilyen távolságból is. Talán a szűk pupillája teszi, hogy jobban kiemelkedik a kékje.
- Ryan? Ryan Collins?! - szólít meg valaki. A hang irányába fordulok. Egy szőke csinibaba áll előttem. Rögtön felismerem az illetőt.
- Britney? Szia! - még a suliból ismerem, nagy focidrukker volt a csaj. És kicsit odáig volt értem. Nem adta jelét azon kívül, hogy legtöbbször az én mezem száma volt az arcára festve a meccseken. - Hogy vagy? - kérdezem udvariaskodva.
- Jól! Csak nem haza mész? - érdeklődik kíváncsian.
- De igen. Te mi járatban? - Britney tétován áll egy zacskóval a kezében.
- Ó, én is oda tartok! Hallottam, hogy néha megfordulsz Bonneville-ben, de még nem láttalak.
- Hát igen.. nem vagyok egy városnézős típus. - a nő hangosan kacag.
- Nashville-ben élsz, igaz? - a napfény zavarja, ezért hunyorít. Dús keblei majdnem kibuggyannak a kis virágos ruhájából. Ejha! Britney jó csaj lett.
- Igen. És te?
- Én még mindig Booneville-ben. - mintha szégyenkezne emiatt.
- Most nem lesz rá időm, de legközelebb összefuthatnánk, ha arra járok. - próbálom felvidítani. Felderül az arca.
- Az szuper lenne! Megadjam a számomat?
- Persze. - előveszem a telefonomat és átnyújtom neki. Amíg beírja a számát, a kocsim felé tekintek. Arizona és Char a kasztninak dőlnek, kezükben a vízzel le sem veszik rólam a szemeiket. Kétesen méregetnek. Britney visszaadja a telómat.
- Most mennem kell. Jó volt látni, Ryan!
- Téged is! Vezess óvatosan! - mosolyog, miközben integetve távolodik. Megbotlik egy nagyobb kavicsban, majdnem elesik, szégyenében sietve elinal. Nevetés üti meg a fülem, ami a kocsimtól jön. Csúnyán nézek a csajokra, aztán bemegyek fizetni. Mire végzek, a többiek már a kocsiban ülve várnak rám. Éreztem, hogy Britney nem marad szó nélkül.
- Ó, Ryan! Olyan rég láttalak! - gúnyolódik a húgom, Arizona pedig nevet. - Istenem! Olyan szexi vagy, hogy el is esek! Találkozz velem! Tegyél a magadévá!
- Elég lesz. - próbálom elhallgattatni.
- Ki volt az? - kérdezi A.
- Még a suliból ismerem. - magyarázom.
- Britney Flannagan. - mondja Char epésen.
- Mi bajod van vele? Rendes csaj. - védem.
- Ó, semmi! Csak lecsúszott a bugyi a lábáról! - Arizona tovább nevet. Kezdem kínosan érezni magam. - Az egész város tudja, hogy beléd van zúgva!
- Ugyan, Char! Maximum volt. Vagy tíz éve nem is láttam!
- És?
- Hagyjuk. Nesze! Hoztam kaját. - dobok az ölébe egy chipset és egy csokoládét, majd Arizonának is adok egyet-egyet.
- Köszönöm. - ő hálásan néz rám. Majdnem elolvadok. Kit izgat a nagy csöcsű Britney? Engem ugyan nem.
- Szívesen. - letolom a napszemüveget az orromra és beindítom a kocsit. Újra úton. Az alkarom az ablakon pihen, fél kézzel kormányzom. Szeretem, ahogy a meleg menetszél simogatja a bőrömet. Kezdünk közeledni a célhoz, a levegő illata is jelzi. Char egyfolytában a telefonját nyomkodja, amit nehezményezek, Arizona pedig kifelé bámul az ablakon és kilógatja a tenyerét, hogy érezze a szelet. Ebben hasonlítunk. Ez a nő teljesen felkavar. Egyszerre megszerezhetetlen és megszerezhető. Minden rezgése azt mutatja, hogy jól érzi magát velünk, pedig bezárkózik. Char néha beszél hozzá, de Arizona a tömörebb válaszok kedvelője. Ezt már tudom róla. Nem is a beszélgetés híve, mint inkább a csókolózásé. Fészkelődni kezdek ültömben, ahogy a gatyám térfogata egyre szűkül az emlékektől. Rohadtul hiányzik a szájának az íze. Mindene. De nem fogok ráerőltetni semmit. Talán ez a két nap segít majd valamicskét a problémámon. Megjelenik a Bonneville tábla az út szélén és kezdek megfeszülni. Minden alkalommal ugyanaz fogad. Apa a kanapén döglik a behúzott függöny előtt, üres üvegek sorakoznak mellette, a porszemcsék szállnak a sötét házban, amit jól látni, ahogy a napfény beerőlteti magát a keskeny függöny széleinél. Nincs kosz, mert Char megteszi, ami tőle telik, de Mississippi nincs por nélkül. Nálunk meg aztán gyep sincs, csak a száraz föld a ház körül. Már nagyon régóta nincsenek virágaink, csak a kopárság és néhány magas fa maradt. Kissé tartok Arizona véleményétől. Amíg áthaladunk a városon, Char idegenvezetést tart. Leginkább rólam. ,,Ide járt iskolába; itt voltak a meccsei; ez itt a rendőrség, Ryan második otthona; a vegyesbolt; a temető..."amiről nincsenek jó élményeink. Char is elhallgat és magába fordul. Lassan előbukkanak a távoli mocsarak, a hűvösebb léghullámok a fákkal sűrűn övezett út mentén, majd az egyre ritkásabb lakóházak. A szívem gyorsabban ver az izgalomtól és némi félelemtől. Minden zöld, minden telt, majd bekúszik a szürkeség és a még gyérebben elterülő családi házak. Többségük ritkán karbantartott, málló festékkel csúfult az idők során. Valamelyik nagy tornáccal és magas oszlopokkal díszített, valamelyik pedig szerény, a fák között megbúvó. Mintha a saját szegénységük köré burkot építenének, hogy elrejtsék magukat a szemek elől. Nos, a miénk nem ilyen. Leginkább átlagosnak mondható. Hajdanán szép volt. Míg anyám élt, nem így nézett ki. De azóta leveti magáról a színeket. Kopottas, öreges, ápolatlan. A régen zöldellő pázsit már kiégett, ritkás fűcsomók próbálnak életre kelni a kertben, de nincs esélyük a halál ellen. A ház mögött hatalmas fák hajladoznak, amik árnyékot vetnek az egész épületre. Előtte azonban semmi nem akadályozza a déli napsugarak özönét. Az egykor fehér festésű deszkák már szürkék ott, ahol még nem verte le az eső és a szél a festékréteget. Vagyis, nem sok helyen. Mintha mindent magába szívna nálunk a mély sötétség, a negativitás. Olyan a hely kisugárzása, amely azt üzeni, hogy fuss innen. Megfertőzte a halál, betegséggel küzd. Lefékezek, majd leállítom a motort, de nem akaródzik kiszállnom. Szorítom a kormányt és kifelé bámulok.
- Ez az? - kérdezi A.
- Igen. Megérkeztünk. - Char már menne befelé, ezért Arizona kiszáll, hogy kiengedje. - Köszönök apának. - és el is tűnik. Francba. Mire vállalkoztam? Nem szabadott volna elhoznunk Arizonát. Az említett megjelenik mellettem.
- Te nem szállsz ki? - csodálkozik. Jó lassan mozgok. Lomhán leemelem a platóról a táskákat.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha előre szólok, hogy apámnak alkoholproblémái vannak. És ki nem állhat engem. - avatom be.
- Nem tudok hinni neked. - mondja.
- Miben?
- Abban, hogy van ember, aki nem rajong érted. - torkomon akad a szó és Arizonán felejtem a szemem. Bátran állja a szempárbajt. Istentelenül szeretném megcsókolni, vagy legalább megölelni.
- Komolyan mondom! Egy szép szava sem lesz hozzám. És mivel velem jöttél, attól tartok, hogy hozzád sem lesz sok.
- Ha így van, akkor ne törődj vele, én sem fogok. Az ő vesztesége. A testvéred imád. És én is... kedvellek. - mindhárom táskát felveszem a vállamra, és nem érdekel Arizona ellenkezése. Nyugodtabb a lelkem, hogy felkészítettem.
- Kedvelsz? Mintha azt mondtad volna, hogy mindenki rajong értem. - incselkedek vele.
- Mindenki, kivéve én. Ha rajonganék, nem is kellenék, nem igaz?
- Nem. Csak jobban kellenél! - ugratom, pedig őszinte vagyok. De neki erről nem kell tudnia. Igazán vágyom arra, hogy valaki szívből szeressen. Rajongással és szerelemmel. Nem úgy, mint Lissy, csak simán.. kényelmesen. Az nem szerelem volt. Inkább csak szex. Egy ideig kifejezetten jó, aztán kiderültek a szerepkörök és már az sem volt az igazi. Fellépek a verandára és felsóhajtok, mielőtt belökném az ajtót, de amikor felemelem a kezem, Arizona elkapja az alkarom és megállít a mozdulatban.
- Ha bárki, akárki, bármi rosszat merészel mondani rólad, kicsinálom! - először halálosan komoly arcot vág, szinte megrémülök tőle egy pillanatra, aztán olyan gonosz vigyort erőltet magára, hogy elkap a röhögés.
- Jó tudni. - ha az a célja, hogy felvidítson, akkor sikerül.