ThINK

35. Fejezet

Nem bírtam ki, el kellett kapnom Arizonát. Tegnap óta rágom magam rajta. Ez így nem okés. Lissy közben bombáz az üzeneteivel, nem ismerek rá. Összesen nem írt még nekem annyit, amennyit a szakításunk óta. Kérlel, hogy találkozzunk. És fogunk is, mert vissza akarom adni neki az óráját. Túl értékes, hogy megtartsam. Nem illik hozzám. Eleve meg sem érdemlem. Bőven elégedett vagyok mindazzal, amit magamnak megteremtek. Annak nagyobb értéke van számomra. Nem mintha materialista lennék, de amim van, arra magamnak kerestem meg a pénzt és több, mint elégnek érzem. A szalon az egyetlen, amit folyamatosan fejleszteni igyekszem. A legkorszerűbb technikákkal dolgozunk, mindig a legjobb gépekkel és eszközökkel. Ez minden, ami érdekel. A minap felkértek egy újabb tetoválásverseny egyik zsűrijének, de most is visszautasítottam a lehetőséget. Nem akarok utazgatni. Időm sincs rá. Teljesen be vagyok táblázva. Ezt megmondtam a szervezőnek is. Ma reggel felhívott, hogy a negyvenöt nevezőből tizenkettő az én munkámmal nevezett, ezért fontosnak tartja, hogy mindenképp véleményező legyek. Hajlandó belemenni, hogy online zsűrizzek. Elküldi nekem a jelentkezők képeit és a hozzájuk tartozó háttértörténeteket, amikből kiválaszthatom a nekem tetsző legjobbat. Nem szeretem ezt. Hogy választanom kell. Szívás, mert egyértelmű, hogy nem szavazhatok a saját munkámra. Hogy nézne az ki? Öt zsűri lenne velem együtt. Öt kiváló tetoválóművész. A nyertes ingyen tetoválást kap az általa választott bármelyik művésztől, pénzjutalmat és oklevelet. Továbbá modellfotózást az egyik tetováló magazinhoz. A végén mégis azt mondtam az illetőnek, hogy elgondolkozom rajta. Nemet akarok mondani, de nem vagyok biztos benne, hogy jól tenném. Nem akarok híres lenni és mutogatni magam, de kétségkívül megtisztelő a dolog, mert ez a munkám gyümölcse, amiért annyit gürizek. Beszari vagyok? Lehet. Ahogy visszaemlékszem, nem sok jót írtak rólam eddig az újságok. Ráadásul, a magazinos fotózáshoz interjút is kérnek a győztes alkotás művészétől. Ezt végképp nem akarnám. Ahogy Josh beér reggel a szalonba, felvázolom neki a kapott lehetőséget. Helyettem is izgatott és mindenáron megpróbál rábeszélni, hogy vállaljam el a felkérést. Egyre erősebben gondolkozom azon, hogy megtegyem-e. Amikor viszont Arizona is megérkezik, azt sem tudnám eldönteni, hogy fiú vagyok-e, vagy lány. Teljesen elbűvöl. Megint a tegnapi csókjainkra gondolok. Arra, hogy újra érezni akarom. Méghozzá rohadtul. És Arizona megint kerül engem. Megint hidegen viselkedik velem. Kezdem azt hinni, hogy miattam. Akárhányszor megcsókolom, utána elmenekül. De olyankor is, ha ő teszi. Mintha ez lenne a kriptonitja. Talán nem szabadna többet ilyesmit csinálnunk. Kit akarok átverni? Magamat? Nem fog menni. Napokig csókolnám egyhuzamban. Lassan ott tartok, hogy vállra dobom és felviszem a lakásomra. Az se fog érdekelni, ha ellenkezik, mert kell nekem. Totálisan kikészít. Mindegy, hogy mennyire van kisminkelve, vagy hogyan öltözik fel, milyen a haja, vagy bármi rajta, mert én azt akarom, ami ő maga. A napi első vendégem megpróbál felszedni, még a telefonszámát is ráírja az egyik bankjegyre, amivel fizet. Megköszönöm, de soha nem fogom felhívni. Eszemben sincs. Egész nap azt várom, hogy elkaphassam Arizonát. Muszáj beszélnünk egymással. Nem csinálhat úgy, mintha semmi nem lenne köztünk. Lesem a percet, amikor szünete van és nekem is. De mintha direkt betáblázná magát, folyamatosan dolgozik. Még enni sem látom ma. Josh a harmadik munkája után lelép randizni az új csajával, úgyhogy végre ketten maradunk A-val. Amikor végzek az utolsó emberemmel - aki szerencsére hímnemű -, iszom egy üveg hideg sört, hogy lehűtsem magam. Utána átmegyek a nőhöz, aki már kezd szedelőzködni, pakolászni.
- Arizona! - szólítom meg. Rám kapja a tekintetét, majd gyorsan vissza a festékekre, amikkel foglalatoskodik. Nem válaszol. - Beszélhetnénk?
- Miről? - kérdezi.
- Rólunk.
- Nincs miről beszélnünk.
- Szerintem pedig van. És együtt dolgozunk, szóval jobb lenne, ha tisztáznánk a dolgot. - megint nem válaszol. Zsebre dugom a kezem. - Rám figyelnél egy percre? - Arizona türelmetlenül fordul felém.
- Mi az?
- Beszélhetnénk?
- Azt csináljuk! - morgolódik.
- Miért vagy ilyen ellenséges? - ráncolja a homlokát.
- Hogy van a tetoválásod? Meggyógyult már? - terel.
- Ki nem szarja le?! Beszélni szeretnék veled! - veszítek a türelmemből. Miért olyan nagy kérés, hogy rám figyeljen egy kicsit?
- Nem akarok beszélgetni. Mennem kell! - elkapom a karját, amikor mellém ér. Kirántja magát a szorításomból és megdörzsöli a csuklóját. Feltűnik rajta valami furcsa. Sebes a bőre. Máris megbánom, hogy fájdalmat okoztam neki.
- Mi történt a kezeddel? - kérdezek rá.
- Semmi.
- Látom, hogy...
- Beszélgetni akarsz? Jó! De ne itt! - sietve elindul, loholok mögötte. Megint a WC-be megy. Miért? Megvárja, amíg odaérek, aztán becsukja utánam az ajtót. Olyan szűk a hely, hogy még akkor is összeérünk, amikor az egymással szemközti falaknak dőlünk a hátunkkal. Ez az egyetlen dolog a szalonban, amivel nem vagyok kibékülve. Akárhányszor a budin ülök, azt érzem, hogy összemennek körülöttem a falak. Kicsit feszültségkeltő, de már másodszor adok hálát érte. Kezd pezsegni a vérem. Alig bírom megállni, hogy ne nyúljak a nőhöz, de félek, hogy elijeszteném. - Mondd! - teszi csípőre a kezét. A mellei szaporán emelkednek és süllyednek, de most nem a dekoltázsát kéne bámulnom. Visszanézek a szemébe.
- Te mondd! Szeretném megérteni! - megforgatja a szemét és nagyot sóhajt.
- Bejössz. Kicsit szórakoztunk. Más nem történt.
- Komolyan így gondolod? - nem hiszek neki.
- Te nem?
- Nem. És miért hozol állandóan a WC-be?
- Csak úgy. - megrántja a vállát. - Itt nem látnak meg.
- Kik nem látnak meg?
- Feltűnt, hogy üveg a kibaszott kirakat?
- Ki elől bújkálsz? - összefonja a karját a mellkasán, amivel feljebb emeli a formás melleit. Fenébe!
- Nem bújkálok.
- Most mondtad, hogy...
- Elmondtad bárkinek, hogy smároltunk?
- Nem. - vágom rá. - Miért?
- Mert a pasim megtudta és rohadt féltékeny. Úgyhogy nem csinálhatjuk ezt. Amúgy sem. Befejeztük.
- Én nem akarom befejezni!
- Nem számít.
- Nekem számít! Most mondtad, hogy bejövök.
- Azt is mondtam, hogy van valakim.
- Akkor miért ,,szórakozgattál" velem? - mutatom a levegőben az idézőjelet.
- Jólesett. Neked nem?
- Tippelj!
- Akkor is ennyi volt. Sajnálom, Ryan! Én kérdeztem, hogy tudsz-e így együtt dolgozni velem a továbbiakban, amire igent mondtál. Van még valami, amit nem beszéltünk meg? - Arizona rohadt közönyösen viselkedik velem. Bosszant.
- Ez minden, amit hozzáfűzöl a dologhoz?
- Mit mondjak még?
- Nem ismerlek eléggé, de látom, ahogy rám nézel. Jóformán felfalsz a szemeiddel.
- És ez baj? Más férfiakat is megnézek.
- De engem akarsz is. Ott van a szemedben. Most is.
- Na és? Ez még nem jelent semmit.
- Rendben, Arizona Davis! De akkor tényleg be kell fejezned, hogy állandóan rám mászol! - elnyílik a szája a felháborodástól, mosolyognom kell rajta.
- Én nem mászok rád! - tiltakozik.
- A tegnapi akciódat hogy írnád le?
- Mint egy tévedést.
- Sértegetni próbálsz? Nagyon igyekszel, hogy rossz véleménnyel legyek rólad.
- És sikerül?
- Cseppet sem. Viszont, komolyan mondtam. Nem vagyok játékszer!
- Nem tekintelek annak.
- Dehogynem! És nem játszol szépen.
- Ryan, szerintem itt mindent megbeszéltünk. - kezdek pipa lenni.
- Szerintem is. Világosan a tudtomra adtad, hogy nem akarsz tőlem semmit. Többször is. Felfogtam. Viszont, ha mégis próbálkoznál nálam, akkor tényleg nem fogunk tudni együtt dolgozni! - dühösen kilököm az ajtót és távozom. Rohadt életbe! Nem kellett volna ezt mondanom, de senkinek nem leszek a szamara. Nekem ez nem elegendő. Összeszedem a holmimat és hazamegyek Dühömben írok egy e-mailt a tetoválóverseny szervezőjének, hogy vállalom a dolgot, majd felkapom a Tag Heuer karórát és a díszdobozt, amiben kaptam, aztán lemegyek a kocsimhoz. Még mindig rohadt fülledt az idő. Elviszem ezt Lissy-nek és végleg lezárom azt a kapcsolatot. Nem szeretem a függőben lévő ügyeket. Várakozni sem szeretek. És másodiknak lenni sem. Ha Arizona inkább a náci bunkóval akar lenni, akkor csak tessék! Egészségére!Amikor beindítom a motort a ház előtt, A. éppen bezárja az üzletet. Egy pillanatra benéz az ablakomon, aztán elfordul és beszáll valaki mellé egy másik platós kocsiba. Sokkal újabb az enyémnél. Kit érdekel, milyen kocsiba száll be? Én nem fogom lecserélni miatta az enyémet. Gázt adok és elindítom a Black Sabbath kazettámat. Abban a kocsiban már USB meg minden lófasz lehet. Nálam csak kazettás magnó van. Ez vagyok én. Egy csóró suttyó, aki szereti a csotrogányát és a megszokott, nyugodt életét. Nem kell bele egy olyan nő, aki nem képes megbecsülni. Régimódi vagyok. És akinek ez nem tetszik, az kapja be! Mire Lissy-hez érek, már nem puffogok. Az előttem álló feladatra koncentrálok. Nem szóltam neki, hogy jövök, remélem, otthon van. Leparkolok egy ismeretlen Lexus mögé. Kié lehet? Mindegy. Nem tartozik rám. Nehéz szívvel bekopogok az ajtón. Azért mégiscsak két évig voltunk együtt, nem olyan könnyű az elválás. Természetes, hogy hatással van rám. Ilyenkor este Maria már nincs itt, szóval vagy Lissy nyit ajtót, vagy senki. Újra kopogok. Megint eltelik egy kis idő. Hagyjam az ajtó előtt az órát? Nem, az bunkó dolog lenne. Inkább odaadom legközelebb. Már épp indulnék, amikor feltárul az ajtó. Elizabeth a fehér selyemköntösében áll előttem, szőke üstöke kócosan terül szét a vállán. Az arca döbbent, szinte sokkolt.
- Ryan?
- Szia! - köszönök.
- Mit keresel itt?
- Ezt vissza szeretném adni. - nyújtom felé a díszdobozt. Zavartan veszi át. Különös, hogy nem hív be, de nem is akarnék maradni. Jobb így. - Nem akarlak zavarni, csak nem hiszem, hogy ez a továbbiakban megilletne.
- De neked vettem!
- Többe kerülhetett, mint az éves fizetésem. Nem szeretném megtartani. Soha nem éreztem a magaménak. - Lis még döbbentebb arcot vág.
- Azt hittem, szeretted. - mondja csüggedten.
- Igen, mert te adtad. De nem igazán illik hozzám.
- Ki az, Eliza? - megjelenik egy félmeztelen, tetovált ürge a háttérben és kétkedve mered rám. Egy percre összeszorul a mellkasom és hányingerem támad, de hamar elmúlik és inkább elmosolyodom. Lissy megpróbál pótolni egy másik gazfickóval? Ezen csak mosolyogni lehet.
- Nem tartalak fel. Majd beszélünk! - vetem oda és megfordulok.
- Ryan! Ő... ő csak... - magyarázkodik Lissy.
- Nem tartozol magyarázattal. Csak azt szeretném, ha boldog lennél!
- Akkor találkozz velem! Adj még egy esélyt a kapcsolatunknak! - kérlel pánikszerűen. Röhejes szituáció. A jelenetet bámulja a pótlékom, ahogy Lissy könyörög az exének. Nem irigylem. De ez már az ő gondja. Ez a fickó csak olcsó utánzat. Amikor majd Lissy is belátja, akkor rögtön dobni fogja. Ez is az ő gondja. Nem vagyok féltékeny. Először azt hittem, hogy igen, de aztán Arizonára gondoltam és köddé is vált ez az érzés. Ekkor tisztázódott bennem, hogy bizony érzek valamit iránta, ami nem is kevés. Eddig is sejtettem, de most vált bizonyossá. Csakhogy, ő nem akar engem. Nem kaphatok meg mindent, amit szeretnék, pedig őt nagyon szeretném. Hazavezetek, tiszta lelkiismerettel, hogy teljesen lezártam az előző kapcsolatomat. Megszabadultam egy tehertől, ami még nyomta a lelkem. Most már szabad és egyedülálló vagyok. Nem tervezek új kapcsolatba kezdeni senki mással. Nem akarok felszedni senkit. Inkább várok. Várni fogok Arizonára, hátha meggondolja magát. Nem olyan fickó vagyok, aki mindenkivel összefekszik, hogy jól érezze magát. Ebből már kinőttem. Megvagyok nő nélkül is. Ha nem lehet az enyém, akit akarok, attól még nem kell össze-vissza csajozgatnom. És Arizona meggondolhatja magát. Rájöhet, hogy tévedett. Megpróbálhatom ráébreszteni. Még nincs veszve minden. Elvégre, bejövök neki. Az kezdetnek elég.