ThINK

8. Fejezet - Arizona

Rohadtul elegem van Victorból. Nagyon feldühített tegnap. Csúnyán veszekedtünk és megütött. Most először fordult elő, de annyira megharagudtam rá, hogy áthurcoltam a párnám és a takaróm Donna és Christine szobájába. Dühösen levágtam az ágyuk mellé a földre és leültem rá. Fortyogtam a haragtól. Hogy tehette ezt velem? Az, hogy más nőket megüt, nem érdekel. De engem ne merészeljen még egyszer megütni! A lányok biztosan hallották a vitánkat, főleg, hogy szomszédos a faluk a mi szobánkkal. De szerintem az egész ház hallotta. Victor berontott a szobába, mint egy őrült, mögötte Brock és Dave, ha közbe kellene avatkozniuk. Eddig biztos voltam benne, hogy engem sosem bántana, de tévedtem. Talán mégsem ismerem annyira, mint hittem. Lerogyott előttem a térdére és erőszakosan megölelt.
- Sajnálom, Arizona! Nem akartalak megütni! Ne haragudj! De te hoztad ki belőlem! Te hoztad! - tényleg képes rám fogni? Ennyit számítok neki? Csak a bűnbakja vagyok, semmi több. - Mondd, hogy te voltál! - tanácstalanul néztem a többi tanácstalan szempárba. Még egyikük sem látta őt így viselkedni velem. Mi nem szoktunk veszekedni, de mostanában egyre gyakrabban fordult elő.
- Én voltam. - feleltem. Nem tudom, hogy miért, amikor egyértelmű, hogy nem én voltam. Azért ugrott nekem, mert dolgozom. Megint. Évek óta ezt hallgatom. Victor képtelen beletörődni, pedig én nem fogom abbahagyni. Jobb lesz, ha elfogadja.
- Minden rendben. Nem haragszol rám, és én sem rád. Szeretjük egymást. - válaszolta. Igen, szerettük. De ez már nem szerelem. És lassan kezd átmenni félelembe. Victor már annyira elszállt magától, hogy kezdem azt hinni, bármire képes. Már nem érzem magam biztonságban mellette. - Gyere vissza a szobánkba! - kirántotta alólam a takarót, amitől felborultam, aztán felkapta a párnámat is és addig várt, amíg fel nem álltam. Összenéztem Dave-vel, aki értetlenül, haragos tekintettel meredt rám. Biztos ő is rám haragudott, hogy felpaprikáztam Victort. Nem baj. Haragudjanak csak rám mindannyian. Kurvára nem az én hibám, hogy dolgozni akarok. Én vagyok itt az egyetlen ember Victoron kívül, aki rendes munkával is keres pénzt. Nem fogok erről lemondani. Akkor magamról mondanék le. Úgy aludtam el, hogy sokáig nem mertem lehunyni a szemem. Feszültté tett Victor jelenléte, még úgy is, hogy aludt. Teljesen megváltozott. Már fogalmam sincs, ki ő. Mindent megkérdőjelezek vele kapcsolatban.
Reggelente ő már nincs itthon, mikor én kelek. Ma viszont egy szívet rajzolt az arcomra, amíg aludtam, piros alkoholos filccel, amit sehogy nem tudok teljesen eltűntetni, pedig mindent megpróbáltam. Iszonyatosan mérges vagyok rá. Azért csinálta, mert féltékeny. Ez az igazi baja. Nem bírja elviselni, hogy félmeztelen férfiakat fogdosok, és abban is biztos vagyok, hogy Ryan kihúzta nála a gyufát, amikor közbeavatkozott a múltkor. Az sem mellékes, hogy Ryan jó pasi, ezért Victor vetélytársnak tekinti. Pedig nem szokásom lefeküdni bárkivel. Időnként szoktam, ha Victor azt akarja. De nálunk az orgia hétköznapi dolog. Ebben nőttem fel, nem csinálok belőle problémát. Sietősen hagynám el a házat, de Dave megállít az ajtóban és elkapja a fájó csuklómat. Csúnyán nézek barna szemébe.
- Jól vagy? Nem bántott utána? - mintha aggódna értem.
- Nem. - felelem tömören.
- Nem szabadott volna megütnie. Legközelebb kiabálj nekünk, vagy valami!
- És mit fogsz csinálni? Leszeded rólam? Vagy megvered? Nincs hozzá bátorságod. - kirántom magam Dave szorításából és kilépek a házból. Rohadt életbe!
Ma nincs túl jó hangulatom. Ezt a srácok is érzékelik rajtam, mert igyekeznek kedveskedni. Josh-tól kapok egy kis csokoládét, aminek kifejezetten örülök. A gesztust is értékelem. Ryan-től viszont csak kétes pillantásokat kapok. Én viszont csak kéjesen tudok ránézni, mert ma sincs rajta póló és rövidgatyában van. Rálátásom nyílik az izmos vádlijára, amin fekete tetoválások húzódnak. És olyan a felsőteste, mintha sportoló lenne. Egyáltalán nem akarok így nézni, vagy vágyni rá, de megengedem magamnak és ez Victor hibája. Bezárva érzem magam mellette. És a kínzó hőség elveszi a maradék józan eszemet is. Azt akarom érezni, hogy valaki törődik velem. Hogy valaki nem csak kihasznál. Most én akarok kihasználni valakit. Mindegy, milyen céllal. Sikerélményt akarok. Egész nap, akárhányszor Ryan elsétál a fülkém előtt, mindannyiszor benéz egy pillanatra, én pedig őrá. Amikor én sétálok el az ő fülkéje előtt, akkor ugyanezt eljátsszuk. Furcsán reagál rá a testem. Nem tudom hová tenni ezt az érzést. Olyan, mintha lenne benne valami vadság, valami őrület. Szinte mindig nyugodt és kiegyensúlyozott, de amikor Victorral veszekedtem az üzletben, akkor keménynek látszott. Victor nem ijesztett rá, állta a pillantását. Mintha Ryan elnyomna magában egy vad ösztönt, és engem ez nagyon érdekel. Miben vad? Mennyire az? Hogy mutatkozik ez meg rajta? A mindig kedves és higgadt, türelmes Ryan Collins egy tigris a páncélja alatt. Engem ez akaratlanul is vonz. Nem fogom kockára tenni az állásomat, vagy ilyesmi, de figyelni fogom. Megvárom, amíg felfedi a valódi énjét. Előbb-utóbb meg fog történni. Mindenkivel meg szokott. Majd adja magát a helyzet. Én pedig ott akarok lenni, amikor ez megtörténik. Egy almát rágcsálok két vendég között, amikor Ryan megint felbukkan. Ezúttal nem néz felém, de utánaszólok:
- Hé, Ryan! - megtorpan és felém fordul. Felugrom a székről és odamegyek hozzá.
- Tessék, Arizona? - apám, úgy ejti a nevem, mintha nyögné!
- Tudod már, hogy mikor lesz időd rám?
- Rád? - ráncolja a homlokát. Harapok az almából, de egy apró darabka lehullik az ujjatlan pólóm dekoltázsába. Megáll a melltartóm kosarának tetején, úgyhogy gyorsan felkapom róla és bedobom a számba. Ryan felemeli a fejét és a szemembe néz felvont szemöldökkel és elnyílt szájjal. Megint sötét a szeme színe. Tehát a mellemet nézte a kis hamis.
- Igen, tudod-e már, hogy mikor lesz időd ráfirkálni a testemre? - nem tudtam volna egyszerűen csak azt mondani, hogy tetoválni? És miért nyomtam meg a testemre szót? Fenébe!
- Mi az az arcodon? - mutat rám.
- Micsoda? - Ryan finoman hozzáér a bőrömhöz. Megbizsergek.
- Ja, ez? Csak játék. A barátnőm rajzolta rám, amíg aludtam. - hazudom. Ryan úgy ráncolja a homlokát, mintha nem hinne nekem.
- És ez mi? - megfogja az államat és oldalra fordítja a fejem. - Véraláfutás. Hogy szerezted? - francba! Észre sem vettem reggel a tükörben!
- Nekimentem az ajtófélfának. - nem tetszik neki a válaszom, mert rosszallóan vizsgálgat, és még mindig fogja az állam.mat. Josh krákog mellettünk.
- Mit csináltok?
- Arizona nekiment az ajtófélfának. - mondja Ryan és elereszt. Josh felnevet.
- Akkor vagy nagyon szerencsétlen, vagy megverték. - viccelődik Josh. Elrántom a fejem és visszamegyek a helyemre.
- Nagyon szerencsétlen vagyok. - válaszolom, de Ryan még mindig engem vizsgálgat. Nem tetszik, ahogy néz rám. Bosszúsan leharapok egy darabot az almából, a leve ráfröccsen az arcomra. Letörlöm és lenyalom az ujjamról. Ryan megmozdul a látóteremben, de mire felnézek, már nincs sehol. Nem adott választ a kérdésemre, pedig sürgőssé vált a dolog. Egy tetoválás fizikai fájdalommal és megerőltetéssel jár, ami elvonja a figyelmet a lélek fájdalmáról. Olyan, mint egy megtisztulás. Kiüríti az elmét, kellemesen elfáraszt. Eddig akármikor rossz passzban voltam, mindig javított a hangulatomon. És most rossz passzban vagyok. Fájdalmat szeretnék érezni. Teszek-veszek az üzletben, miután végeztem mára. Átnézem az időpontokat és visszahívom azokat, akik telefonon akartak érdeklődni, s visszaírok azoknak, akik a honlapon, e-mailben, vagy a Facebookon üzentek. Kinyílik az ajtó és betér egy szőke csinibaba. Biztosra veszem, hogy Ryan-hez jött. Megáll előttem.
- Szia! - köszön kedvesen.
- Szia! Miben segíthetek?
- Te vagy Arizona, igaz? - nyújtja felém a kezét. Elfogadom a gesztust.
- Igen.
- Én Elizabeth vagyok, Ryan barátnője és HR-ese. - úgy csinálok, mintha nem lepődnék meg. Pedig nem gondoltam volna, hogy Ryan a barátnős típusba tartozik. - Velem beszéltél telefonon.
- Szia! Bocs, nem ismertem fel a hangod.
- Semmi baj! - mosolyog kedvesen. - Milyen itt? Ryan jól bánik veled?
- Nem panaszkodom. Örülök, hogy egy ilyen tehetséggel dolgozhatok együtt.
- Az, ugye? - felbukkan mellette az emlegetett és puha csókkal üdvözli.
- Mindjárt mehetünk, Lissy! Látom, találkoztál Arizonával.
- Igen. Jó választás volt őt felvenni.
- Valóban. - feleli Ryan és rám sandít. - Egy perc és jövök! - mondja és elmegy. Még három percig szóval tart a csaja, aztán visszatér, immár pólóban.
- Arizona, ne felejts el bezárni, ha végeztél! - mondja Ryan figyelmeztetően.
- Így lesz, főnök! - összehúzza a szemét, Elizabeth pedig hangosan nevet, amikor elhagyják a szalont. Nem rágom magam a dolgon, nincs közöm hozzájuk. De kíváncsi lennék, hogy miért jött össze egy ilyen nővel, aki mindenben az ellentétének látszik. Gazdag, kifinomult, kecses, barátságos. Ryan nem barátságos, ő bezárkózik a maga világába. Nem is ellenséges, csak hallgatag. Komoly. Talán a csaj kedvessége fogta meg, mert tényleg az. De egy darab tetoválást sem láttam rajta. Szűz a bőre. Érdekes párost alkotnak.