ThINK

26. Fejezet - Arizona

Egy kínszenvedés ez az este. Itt vagyunk a fiúk fellépőhelyén, ahol sajnos nem játszhatnak még két hétig. Pedig örömmel hallgatnám őket újra. Az egész bandájuk jelen van, mind a négy srác. Itt van még Tim barátnője és Elizabeth is. Egy ideig én álltam a feleseket, mert ez az alkalom az én hálám kifejezése lenne a jófej kollégáim felé, de aztán mindenki fejenként legalább egy kört fizetett. Megy a hangoskodás, nevetgélés, szórakozás, de én minduntalan Ryan-t nézegetem. Egyre spiccesebbek vagyunk a vastag faasztal körül, amin mély barázdák húzódnak. Már súlyos teher ül a nyakamon, alig bírom megtartani a fejem. Muszáj mozognom, hogy magamhoz térjek egy kicsit. Úgyis pisilnem kell. Szó nélkül kiverekszem magam az asztaltársaságból és elmegyek kiüríteni a vesémet. Amikor kezet mosok, kinyílik az ajtó. Azt hiszem, hogy csak egy másik lány lép be, de tévedek.
- Arizona Davis. - mondja az ismerősen mély hang. Belenézek a tükörbe és Ryan-t pillantom meg magam mögött.
- Ez a női mosdó, nem? - lehet, hogy elnéztem a jelölést.
- De. Fordulj meg! - kicsit akad a nyelve, de lehet, hogy csak rosszul hallom. Engedelmeskedek. Ryan megindul felém, meg sem áll, amíg össze nem ér a cipőnk orra.
- Mi az, Ryan? Mit akarsz?
- Nagyon egyszerű. Hogy ne bámulj állandóan.
- Nyomjam ki a szemem?
- Ne. Lépj!
- Hova? Mit? - reszketegen veszem a levegőt, mert ennyire közel áll hozzám. Izzadni kezdek Ryan forró pillantása alatt.
- Azt te döntsd el.
- Nem értem, mit akarsz, Ryan! - kezdem elveszíteni a türelmemet.
- Nem egyértelmű?
- Most nem. Sokat ittam.
- Nekem sem hagytál más választást. Megint itattál. - dorgál.
- Mert még mindig tudni akarom, hogy kit rejt ez a szép pofi. - belecsípek a pirospozsgás arcába.
- Akkor derítsd ki! - flörtöl és közelebb hajol.
- Most?
- Most. Csak akkor fog menni, amikor iszom. Ilyenkor igazán önmagam vagyok. - a derekamra teszi a kezét, amitől libabőrös leszek. Én is feljebb gyűröm a pólóját és belekapaszkodom a csípője feletti bőrbe. Félek, hogy összerogyok, ha nem tart meg.
- És hogy derítsem ki?
- Tedd, amit tenni akarsz. - nem kell kétszer mondania. Lábujjhegyre állok és megcsókolom.
- Kívánlak. - suttogom a szájába. Ryan felmordul és belemarkol a fenekembe. Nyalogatni kezdem a nyakát.
- Mutasd meg, hogy mennyire! - lihegi.
- Bánni fogod! Ki fogsz rúgni.
- Nem te akartál felmondani?
- De. Jogos. Felmondok. - Ryan felnevet.
- Jó. De most mutasd! - nem teketóriázom, elkezdem kigombolni a farmernadrágját, és leguggolok elé, amiközben a térdéig letolom a gatyáját az alsójával együtt. Szemmagasságba kerül velem Ry farka. Szép darab. Formás és ápolt. Piercing van benne. Érzem a tiszta ruha illatát, amit magából áraszt. Rámarkolok, erre Ryan megkapaszkodik a mosdókagyló szélében, hátrahajtja a fejét és nyög egyet. Játszani kezdek vele. Amikor lenéz rám, akkor bekapom a farkát a számba, hogy ne maradjon le a látványról. Mialatt szopom, a hajamba kerül a keze és finoman fogja a fejem. Nem kényszerít, nem húz magára, csak fog. Olyan örömmel adom neki az élvezetet, amilyennel csak tudom. Azóta vágyom erre, hogy nekiütköztem a benzinkúton. Azóta, hogy akkor beszólt nekem. Hogy elégedettség csillant a szemében a tetoválásaim láttán. Azóta, hogy cigizett a furgonja mellett és megnézett magának. Illuminált vagyok ugyan, de a szopás még jól megy. Ryan egyre erősebben markolja a hajam, ahogy közeledik a csúcshoz. Nem hagyom abba, amíg el nem élvez. A forró nedű belelövell a számba, megérzem a sósságát és hirtelen lenyelem a felét. Ryan szinte rögtön felállít, magához húz és megcsókol. A nyelve köröz a számban, forgatja benne a saját spermáját. Morog, én pedig nyöszörgök, amikor a melleimet kezdi gyúrni. Aztán elszakad tőlem és elkezd öltözködni. Lenyelem a megmaradt spermiumot és bambán lesem Ryan mozdulatait.
- Vissza kell mennem a barátnőmhöz. - már nyúl is a kilincs után. Persze, a barátnőjéhez. Majdnem megfeledkeztem róla.
- Ennyi? - kérdezem csalódottan. Ennél azért többet várnék tőle. Nem válaszol, de mintha fontolgatna valamit a fejében. Aztán inkább kilép a hangzavarba és rám csukódik a mellékhelyiség ajtaja. Ha átlagos nő lennék, most kedvem lenne sírni. De nem vagyok átlagos nő. Ryan Collins kihasznált. Felfogtam. Örömmel juttattam el a csúcsra. Ennél bonyolultabb már nemigen lehet a munkakapcsolatunk. Nem mondhatnám, hogy haragszom rá, inkább csalódtam benne. Azt reméltem, hogy ennél azért több fog történni közöttünk. De mit is vártam? Ryan józanul maga a megtestesült kedvesség és nyugalom. De részegen? Valaki teljesen más. Könyörtelen és hideg. Bízom benne, hogy most sem fog emlékezni semmire. Akkor nem lesz olyan kínos holnap a helyzet. Kiöblítem a szám, felfrissítem az arcom és egy nagy levegő után visszamegyek a többiekhez. Mintha teljesen kijózanodtam volna. Igyekszem oldottan viselkedni, ahogy eddig. Azzal a kivétellel, hogy kerülöm Ryan látványát. Amikor visszaültem, nyújtott lábbal terpeszkedett és ölelte a barátnője vállát, aki épp megnevettette valamivel. Esküszöm, mintha fájdalmat okozna a közönyös viselkedése. Túl sokat vártam tőle. Nem az ő hibája. Louis flörtölgetni kezd velem. Korábban is csinálta már az este, mert mellette ülök és élt a lehetőséggel. Játékosan műveli, komolytalanul, úgyhogy én is belemegyek a játékba és próbálok nem Ryan-re gondolni közben. De hihetetlenül bosszant, hogy ennyire semleges velem, amikor az előbb szoptam le. Nem a barátnője, hanem én. Most meg őt fogdossa helyettem. Sejthettem volna, hogy ez lesz. Túl sokat gondoltam bele az apró jelekbe, amiket mutatott. Ez tipikus női dolog. Túl sokat ábrándoztam róla és ez átfestette bennem a valóságot. Egyszer sem nézek rá. Még akkor sem, amikor direkt hozzám intézi az egyik kérdését. Sőt, nem is válaszolok neki. Ugyanúgy figyelmen kívül hagyom, ahogy ő engem. Tovább flörtölgetek a barátjával. Nem azért, hogy bosszantsam, hanem azért, mert jólesik, hogy valaki kitüntet a figyelmével. Egyébként sem gondolom, hogy érdekelné. Ahogy én sem igazán Louist. Még néhány körrel később visszatérek illuminált állapotomba, amíg körülöttem mindenki egyre mélyebbre süllyed benne. Harsányabbaknak hangzunk és hangosabban nevetünk, mint eddig. Igaz, hangosan szól az alternatív rock és a többi asztalnál sem suttognak éppen. Úgyhogy nem vonzunk magunkra több figyelmet, mint amit a pincérnő kínál. Elfelejtettem a nevét annak, akinek Ryan a kiszemeltje. Most viszont ő sem repes a boldogságtól, hogy az álompasija elhozta a nőjét. Együtt tudok érezni vele, pedig semmi bajom Elizabeth-tel. Inkább sajnálom őt, mert a háta mögött szoptam le a pasiját, ráadásul ugyanabban a krimóban, ahol mindannyian együtt vagyunk. Most már a bűntudatom is előjön. Jobb estét szerettem volna. Mióta Thomas otthon van, azóta Victor nem szabja meg nekem, hogy mikor és hova mehetek. Mintha örülne is neki, hogy keveset vagyok otthon, mert így addig sem kerülök Thomas ,,birtokába". Belegondolok, hogy a jelenlévők között lehet-e még olyan, mint én? Ismeri-e közülük valaki azt a hierarchikus rendszert, amiben élek, vagy én vagyok itt az egyetlen? És városszerte hány olyan lehet még, mint én? Milyen más rendszerek szerint élhetnek még az emberek? Vajon mik történhettek Ryan-nel, hogy ilyen ember lett belőle? Neki milyen csontvázak lapulhatnak a szekrényében? Az anyukája öngyilkossága biztosan sok bánatot és kérdést hagyott benne. Jelentősen hozzájárulhatott a mostani Ryan-hez. Amelyik elnyomja az érzéseit és csak az alkohollal képes újra érezni. Vagy nem érezni. Meg is lepődöm, hogy mennyire eleven, mennyire más most. Beszédes, kiabálós, hangosan röhögős a viselkedése. Ellentétben áll megszokott önmagával. Kezd beszólogatni mindenkinek és nem a kedves módon. Fokozatosan egyre zavaróbbá válik a társasága. Louis is megunhatja, mert felkér táncolni. Mosolyogva adom meg magam, hogy legalább egy kicsit távolabb kerülhessek az asztalunktól. A francia nem nyomul, csak kedvesen megpörget és csak annyira ölel magához, amennyire az nem terhes nekem. Minden figyelmem ennek a külföldi fenegyereknek szentelem, végre szórakozom is egy kicsit. A lassabb ütemre lassabban ringatózunk, Louis keze a derekemon pihen, illendő helyen.
- Mi van köztetek a haverommal? - kérdezi alig artikulálva, erősebb akcentussal.
- Melyik haveroddal? - rám mosolyog.
- Ryan-nel, te butus. - én is mosolygok.
- Semmi. Mi lenne? Együtt dolgozunk.
- Téged még nem ismerlek, amin amúgy feltétlenül változtatnunk kell, de Ryan-t igen. Látom, hogy néz rád.
- Miért? Hogy néz? - kezd érdekessé válni a beszélgetés.
- Nem úgy, ahogy akkor kellene, amikor Elizabeth is itt van.
- Mire célozgatsz?
- Semmire. Ha azt mondod, hogy nincs köztetek semmi, akkor hiszek neked. Bár, sajnálom egy kicsit, mert te inkább vagy a haverom esete, mint őszőkesége. - hangosan nevetek. - De persze, annál jobb nekem! - vigyorog. Belebokszolok a vállába és nevetek. Ez egy rendes fickó.
- Amúgy, Ryan mindig így viselkedik, ha iszik? - kérdezek rá.
- Mi?? Viccelsz? Most még visszafogott! - nevet. - De hosszú még az este! - Louis nem téved. Ryan viselkedése egyre frusztrálóbb. Konkrétan minden emberbe beleköt, aki elmegy az asztalunk mellett. Mindenkihez van legalább egy rossz szava. Mintha direkt provokálná őket, hogy valaki kezdjen ki vele. Szándékosan keresi a bajt. Elizabeth próbálja csitítgatni, de nem működik. Végül a fiúk megelégelik a dolgot és javasolják, hogy menjünk haza. Támogatom a döntésüket. Nagy sokára összeszedjük magunkat és meggyőzzük Ryan-t is. Illetve ők, mert nekem nincs kedvem beszélni vele. Már kint vagyunk a kocsmából, amikor észreveszem, hogy bent felejtettem a táskámat. Elköszönök a többiektől és visszasietek érte. De ahogy megint hagynám el a kocsmát, Ryan állja el az utamat az ajtónál. Nagyon zabosan néz rám és félek, hogy jelenetet fog rendezni valami miatt.
- Mi az? - kérdezem gyanakvóan. Már alig tud megállni a lábán. Tényleg nem szabadna innia. Nem való neki, mert nem bírja az alkoholt.
- Hogy mi? Talán nem várhatlak meg? Készültél leszopni valaki mást is? - megforgatom a szemem és megpróbálok elmenni mellette, de megfogja a kezem és visszatart.
- Mit akarsz, Ryan?
- Téged.
- Nem kéne ezt csinálnod. Elizabeth kint vár.
- Hadd várjon! Most veled beszélek.
- Nem beszélsz, hanem gúnyolódsz.
- Nem gúnyolódok. Csak kíváncsi vagyok.
- Senkit nem készülök leszopni. Csak szeretnék hazamenni.
- A náci, faszkalap haverjaidhoz?
- Ők a családom. Nem faszkalapok! - muszáj kiállnom értük.
- Dehogynem. Nem értékelnek téged.
- Te sem értékelsz engem. Kihasználtál.
- Semmit nem erőltettem rád. - kirántom a kezem a szorításából.
- Menj haza, Ryan!
- Ki vagy rúgva! - kiabálja hangosan.
- Tessék?
- Nem hallottad? Nem akarlak látni holnap reggel!
- Holnap szombat. Nem dolgozunk. - világítok rá.
- Akkor legközelebb. - Ryan sóhajt és lecsukja a szemeit, mint aki állva készül aludni.
- Oké. Nem fogsz látni. Most már mehetek?
- Ribanc! - köpi utánam, amikor elindulok. Dühösen fordulok vissza hozzá.
- Ne merészelj így beszélni velem! Nem tudsz rólam semmit! Csak visszaélsz azzal, amit érzek irántad! - kitágulnak a szemei.
- Mit érzel irántam?
- Sajnálatot. Jó éjt! - kilököm az ajtót, mire szembe találom magam a fürkésző szemű társasággal. Csak csendben bámulnak rám és azt latolgathatják magukban, hogy mi történhetett az imént köztem és Ryan között. Zavartan integetek nekik, aztán elsétálok mellettük és elindulok haza.