ThINK

17. Fejezet

Már az utolsó vendégemnél úgy izzad a tenyerem, hogy az példátlan. Még akkor sem izzadtam ennyire, amikor nem működött a légkondi. Ez Arizona miatt van. Attól, hogy hamarosan ő fog a kezem alatt feküdni. Hogy megalkothatok rajta valami maradandót, amit személyesen tervezhettem neki. Ez a tetoválás lesz az egyik kedvencem és ezt már most tudom. Két-három alkalommal számolok vele. Alaposan ki akarom dolgozni minden apró részletében. Különös érzés, amikor az ember teljesen elégedett a saját alkotásával. Magasztos. Csodálatos. Érzelmeket vált ki az alkotóból. Kötődést. Nehéz megmagyarázni. Elöl hagyom a fekete festéket, minden mást viszont elpakolok, mert ma csak a kontúrt szándékozom felvinni Arizonára. Késő is van, meg bosszantani is szeretném azzal, hogy még ne derüljön ki számára semmi konkrét. És talán, csak nagyon talán, többször is szeretnék rajta dolgozni. Lassan és alaposan. Megérinteni. Előre félek. Mit tagadjam? Rettegek. Bűntudatom van miatta. Éppen elég dolog miatt volt már nélküle is. Anyám halála, hogy magára hagytam a húgomat, az a rengeteg szarság, amit műveltem... nem hiányzik még ez is. De nem tudok tenni ellene. Akárhogy is igyekszem. Arizona beférkőzött a fejembe. Követik a gondolataim. Minél többször beszélgetek vele és minél többet tudok meg róla, annál inkább. Neki se lehetett könnyű élete, és ez kíváncsivá tesz. Egy újabb lelki sérült. Iszom, mintha a folyadékbevitel csökkenthetné az izgalmam. Azt hittem, hogy kínos lesz beszélnünk a tegnapról, de most még kínosabbá válik minden. Hogy is felejthetném el azokat a csókokat? Lehetetlen. Főleg, ahogy Arizona ma lesmárolt. Irányított. És ez olyasmi, amire nagyon vágyom. Hiányzik. Unok mindig dominálni. Azt akarom, hogy forduljon a kocka. Ez olyan nagy bűn? Mind azt akarjuk, amink nincs. Arizona megjelenik és szó szerint ráveti magát a tetováló székre.
- Kezdhetjük! - majdnem kibuggyan belőlem a röhögés. Úgy ül ott, mint egy ártatlan kislány és egy romlott nő keveréke. Csak állok tétován, azt sem tudom, hogy minek kéne most jönnie.
- Ö..
- Nem lesz gond, ha leveszem a pólómat, ugye? Mert másképp nem tudnád... - kérdezi.
- Nem. - félig elfordulok és felhúzom a kezeimre a gumikesztyűt. Nem mintha nem kéne látnom majd melltartóban Arizonát - nagyon remélem, hogy van rajta -, de nem akarom bámulni, ahogy vetkőzik. Leülök a háttámla nélküli székemre és odagurulok az ágy mellé. Közelebb húzom a tartókocsit, amin az eszközeim vannak. Lassan végigvezetem a tekintetem Arizona köldökétől a gyönyörű, formás mellein át - amik majdnem kibuggyannak a melltartójából -, és a szemein állapodok meg. Már most száraz a szám és szűk a gatyám.
- Biztos, hogy nem akarod megnézni előtte? - kérdezem alig artikulálva.
- Egész biztos. - hihetetlenül szexis egy nő. Hogy a francba fogom így végigcsinálni ezt a tetkót? Hála az égnek, hogy nem a szeméremdombjára kérte! Ráadásul, ez a rövidke sort is... olyan barnák és simák Arizona lábai, hogy jóformán csillog a bőre. Ugye, nem fog kicsöppenni a nyálam?
- Ülj fel, kérlek! - Arizona előredől és kihúzza a hátát. Most közelebb kerülnek hozzám a mellei. Jesszusom! Fogom és lefújom a spray-jel, ami elősegíti, hogy a kontúr majd látszódjon a bőrén. Finoman áttörlöm egy darab vattával és lever a víz. Remegő kezekkel tartom fel az indigópapírt és próbálom elképzelni, hol lesz a tökéletes helye a feszes testen. Igyekszem nem hozzáérni, de nincs sok választásom. A szexi mellek alatt lassan végigsimítom a papírt, de ahogy lefogom közben a másik kezemmel, úgy a tenyerem pont Arizona melléhez ér. Mindegy, hogy van-e rajtam kesztyű, vagy nincs, érzem a forróságát. Lüktet a vér az ereimben, őt pedig hallom sóhajtani. Mindjárt le fogom teperni. Abba kell ezt hagynia, különben lelépek. Nem sokáig tudom így folytatni. Ég a bőröm, mintha a nő engem nézne. Felpillantok rá, csillog a tekintete. Nem tudom, mire gondolhat most, de sejtem, hogy valami csibészségre. Bassza meg, ha így néz rám... gyorsan a kezembe veszem a gépet, a lábam a pedálra helyezem.
- Hátradőlhetsz. - engedelmeskedik és ellazul.
- Annyira izgalmas! Ryan Collins tetkóm lesz! - mosolyog.
- Úgy csinálsz, mintha ez valami nagy dolog lenne. - fitymálom le.
- Mert az is! Lebecsülöd magad. Híres vagy! - nevetek.
- Jó tudni.
- Csak játszod az álszerényt.
- Nem játszom. Nem szoktam ilyesmivel foglalkozni. Nem szokásom rákeresni magamra a Google-n.
- Pedig lenne néhány találat. Nem tudod, hogy a műveiddel tetováló versenyeket nyernek? - ami azt illeti, tudom. Mert nem egyszer kaptam felkérést zsűritagnak egy-egy ilyen alkalomra, de sosem vállaltam. Gratulációkat és köszönő e-maileket is szoktam kapni vendégektől, vagy más tetováló mesterektől. Általában végig sem olvasom őket.
- Nem szeretem a népszerűséget.
- Azt vettem észre.
- Kezdhetjük?
- Kérlek! - berregni kezd a gép és nekiállok a munkának. Festek, törlök, festek és törlök... ütemszerű váltásokban. - Tudod, mit hallottam rólad? - kérdezi hirtelen.
- Nem. - most legalább nem kell ránéznem, miközben beszél.
- Hogy népszerű sportoló voltál. Említetted is egyszer, hogy fociztál. Mégsem szereted a népszerűséget?
- Nem voltam annyira népszerű. Én csak fociztam és kész. - imádtam. Régen annak a hobbimnak éltem. A helyi lapokban elég sokszor szerepelt ugyan a nevem, de nem minden esetben a sikereim miatt. Megint elhatalmasodik rajtam a bűntudat. Nem szeretek a múltamról beszélni.
- Azt is hallottam, hogy kirúgtak a csapatból. - folytatja.
- Akkor már mindent tudsz rólam, nem igaz? Kérdezned sem kell.
- Miért rúgtak ki? - sóhajtok. Nem fogja feladni.
- Nem beszélhetnénk másról? Vagy maradhatnánk csendben inkább?
- Mióta tetoválsz? - megint sóhajtok. Nem lesz csend.
- Hat éve.
- Hogy jött ez a dolog? - leveszem a lábam a pedálról és elhallgat a tű.
- Arizona! Szépen kérlek! Ne akarj rólam beszélgetni!
- De miért ne?
- Ha mindenáron beszélgetni szeretnél közben, akkor beszéljünk másról! Beszéljünk inkább rólad!
- Rólam? Oké. Mi érdekel?
- Nem tudom. Amit el akarsz mondani.
- Beszéljünk inkább arról, hogy miért nem dolgozol! Folytasd! - megnyomom a pedált és folytatom a munkát.
- Melyik munkámmal találkoztál korábban? - hosszasan mesélni kezd a vendégeiről és a tetoválásaimról. Meglepően sokat felsorol közülük. Úgy beszél rólam, mintha a megszállottam lenne. De kihallom a hangjából a tiszteletet és ez jólesik.
- Kíváncsi vagyok, erről mi lesz majd a véleményed! - mondom.
- Biztos vagyok benne, hogy imádni fogom.
- Mit szólnál hozzá, ha te is tetoválnál engem? - el kell húznom a tűt, olyan hirtelen rezzen össze Arizona teste.
- Komolyan mondod?
- Miért ne? Van a hátam alsó részén egy kis szabad terület.
- Mutasd! - előredől.
- Mi?
- Mutasd! - lassan felállok, megfordulok, és egy kicsit feljebb húzom a pólómat. - Csodás! Remek lesz! - mosolyognom kell. Nem fogom megbánni, ha rám fest valamit. - Csodás hát! - visszaengedem a pólóm. Arizona utolsó megszólalására nem reagálok. Inkább folytatom a munkát. Rányomom a tenyerem a dekoltázsára és lassan hátratolom a testét. Elnyílt szájjal lazul el a székben a kezem alatt, de a tekintete lyukat perzsel belém. Mindjárt leteperem. Anyám! Visszaülök és a tűvel esek neki a farkam helyett. Arizona egy ideig csendben marad és folyamatosan a kezemet nézi, ahogy mozog. A telt keblei nagyon kínozzák az agyam. Fehér, dús, puhának látszó zsírcsomók, amik harapásért esdekelnek nekem. Rohadtul zavaró álló fasszal dolgozni. Alig tudok koncentrálni. Muszáj szünetet tartanunk.
- Tartsunk egy kis szünetet! Egyél valamit! - töröm meg a némaságot.
- Ahogy akarod! - Arizona leugrik a székről és az egész alakos, barokk keretes tükör elé áll. Abban nézegeti magát. Pont a felénél tarthatunk a mai alkalomnak. Már egész szépen kezdenek kirajzolódni a formák körvonalai. Arizona kivesz a nadrágzsebéből egy piros nyalókát, amilyet reggel is evett. Francba az emlékekkel! Nem mozdul a tükör elől, úgy nézegeti magát, mintha a terhes hasában gyönyörködne. Egyik keze a nyalóka pálcáját mozgatja, másik a karcok vonulatait simogatja. Látom magam mögötte a tükörben, ahogy vágyakozva bámulom. Alig kapok levegőt. Kidobom a kesztyűt a kukába és kimegyek a mosdóba. Megmosom az arcom hideg vízzel, hátha segít. Kibújok a pólómból és átdörzsölöm a vízzel a nyakam, a mellkasom, és a hasam is. Ahogy egy kicsit lelohadok, pisálok és visszamegyek. Arizona még mindig félmeztelenül nézegeti magát. A nyalóka már nincs a szájában, de tűzvörösre színezte az ajkait. Te jó Isten! Ennyit a lelohadásról. Megpillant a tükörben, amikor éppen bámulom.
- Gyönyörű lesz! - mondja ámuldozva.
- Még alig kezdtem el.
- Én már most is tudom. - nem kérdezem meg, hogy zavarja-e, csak simán leveszem a pólómat és új kesztyűt húzok a kézfejemre.
- Folytassuk! - Arizona visszaugrik a székre és eldől.
- Meleged van? - kérdezi.
- Igen.
- Nekem is.
- Ha megkérhetlek, ne vetkőzz lejjebb! - rögtön pánikba esem.
- Ne aggódj, nem fogok! - ó, bárcsak mégis megtenné!
- Te mióta is tetoválsz?
- Négy éve. Húszévesen kezdtem, mint te.
- Sokkal jobb leszel nálam.
- Azt erősen kétlem.
- Nagyon tehetséges vagy, Arizona! - és nem csak a tervezésben meg a tetoválásban.
- Úgy ejted a nevem, mintha nyögnéd. Raksz bele egy ,,h" betűt.
- Óh!
- Igen, pont így. - nevetünk.
- Betettem az albumba a hátad és a dekoltázsod. Ott a helyük.
- Megtisztelve érzem magam. Bekerültem Ryan Collins archívumába!
- Megkérhetnélek, hogy hagyd ezt a Ryan Collins-ozást?
- Nem szeretném. Túl jó a hangzása.
- Nehéz eset vagy.
- Te is. - még egy ideig semleges témákról beszélgetünk, aztán nem sokkal később végzünk is mára. Leteszem a tűt, törlök, fújok, törlök és kenek. Kidobom a kesztyűt és levágok egy megfelelő méretű darabot a lélegző fóliából. Ráteszem a tűzforró, friss sebre és kifeszítem, majd finoman lesimítgatom. Megint remeg a kezem. Amikor végzek, Arizona elüti a karom és odasiet a tükörhöz.
- Bassza meg! Ez kibaszott jó lesz! - ámuldozik. Elégedetten vigyorgok.
- Remélem!
- Annyira köszönöm, Ryan! - Arizona a nyakamba veti magát és megölel. Észrevétlenül elnyúlik a dolog, már nem csak ölelkezünk, hanem szaglásszuk egymás nyakát. Női ujjak simogatják a hátamat. Az én kezem már Arizona derekán jár, és egyre lejjebb halad. Jézusom! Meg fogom csókolni! Nem bírok magammal! De ő eltol magától és zavartan hátrál. Gyorsan magára kapja a felsőjét. - Mennem kell! Még egyszer köszönöm! Alig várom a következő alkalmat! Mikor lesz?
- Nem tudom. Talán a jövő héten össze tudjuk hozni. - úgy társalgunk, mintha semmi sem történt volna az előbb.
- Szuper! Köszönöm! Imádom! Szia! - Arizona úgy elszelel, mint egy hurrikán. Ezt a nőt sosem fogom tudni kiismerni.