ThINK

39. Fejezet

Úgy elaludtam Arizona mellett, mint a sicc. Azt sem tudtom, hogy álmos voltam-e, de bizonyára így volt. Char ébreszt fel, ahogy beront a padlásszobába a nevemet kiabálva. Arizona rögtön mozgolódni kezd, így elengedem és óvatosan kibújik a karja alól. Char az egyik lépcsőfokról kukkant fel és úgy vigyorog, mintha karácsony lenne.
- Pszt! Ne kiabálj! - szólok rá.
- Honnan tudhattam volna, hogy alszotok? Nappal van! Illetve, már nem sokáig! Készüljetek! Elmegyünk enni, aztán irány a buli! - lelkendezik Char.
- Jó-jó! Nyugalom! Nem ez lesz életed első bulija!
- Az lehet, de először jön velem a bátyám a csajával! - nem tiltakozom. Nem tudom, hogy Arizona kicsodám éppen, de azt én is érzem, hogy ma közelebb kerültünk egymáshoz. Mintha tényleg a csajom lenne, egy csomó dolgot meséltem neki magamról, ami egyáltalán nem szokásom. Az ilyesmit rendes kapcsolatokban csinálják. Habár, ő még mindig nem árulta el, hogy mi történt vele tegnap. - Küldd be hozzám, ha ruhára lenne szüksége! - így is teszek, miután Arizona áttúrj a táskáját. Egy rövidebb sortban akar jönni, de én lebeszélem róla. Elképzelni sem tudnék gyötrőbb dolgot, minthogy abban bámuljam egész este anélkül, hogy megérinteném. Később alaposan megbánom a döntésemet, amikor egy még rövidebb miniben jelenik meg Charlotte mellett. Sikerül úgy elhagynunk a házat, hogy apa még mindig nem adott magáról életjelet. Ha ilyen szerelésben meglátta volna a lányokat, még stricinek is megbélyegzett volna. Hálás vagyok a szerencsémért, nem kívánom a balhét. Ámbár, van egy olyan érzésem, hogy ma nem kerül el, bármit is csináljak. Beülünk a régi étterembe, ahol a fiatalkorom javában megfordultam. Ahol az egész város jön és megy. Afféle központi eleme ez a hely ennek a kis városkának. Az origója. Nagyon nem akaródzik itt lennem, mert még csak most kaptuk meg a vacsoránkat, de máris vagy öt ember megállt az asztalunknál és próbált beszélgetésbe elegyedni velem a viszontlátás örömére. Nem volt kedvem ennyiszer megválaszolni a hol élsz, és mivel keresed a kenyered kérdéseket. Rendszerint csak ezután vették észre az idegen nőt a jobbomon, akit még sosem láttak. Én már hozzászoktam a konzervatív városlakók rosszalló tekinteteihez a testemet díszítő minták miatt, de Arizona nem tudom, hogyan kezeli ezt a dolgot. Az ujjatlan, kerek dekoltázsú ruhában alig van valamije, ami nem látszik. Még a combjai is teli vannak színekkel. Részemről bámulatosnak tartom. Álló dákóval epekedek utána, pedig helytelennek érzem. Haragszom magamra, de nem tudok mit tenni ellene. Amíg így néz ki, addig biztosan nem. Char mellé beülnek a barátnői, hangosan, nevetve csivitel velük. Szeretem, amikor vidám. Mosolyogva nézem őket. Amikor befejezzük az evést, visszaszállunk a kocsiba és a házibuli helyszínére hajtunk. Népes összejövetel fogad az egyik régi haverom házánál. A csajok mögött haladok, Arizona észbontó lábait lesve. A húgom ráadta anyám western csizmáját, ami egyszerre szomorít el és izgat fel. Kurvára fülledt az idő, tapad rám a ruha. Hip-hop zene bömböl, az ajtó tárva-nyitva, mert folyamatosnak tűnik a jövés-menés. Néhány régi haverom megállít és örömtelien beszél hozzám, így szem elől tévesztem a csajokat. Mielőbb igyekszem elszabadulni az emberektől, hogy megkereshessem őket. Hatalmas a káosz, a tömeg. Sikeresen összegyűlt az összes helyi bunkó és fiatal lány. Átverekszem magam az emberek között, de a faszba is, valaki mindig feltart. Némelyikükkel szívesen beszélgetnék máskor, de nem most. Felkapok két bontatlan dobozos sört és tovább keresem a csajokat a szemeimmel. Amikor végre megvannak, lemerevedek. Brian-nel vihognak. Undorító féreg. Messziről lerí róla, hogy egy semmirekellő, és most a húgomat öleli, mialatt a ,,csajomon" legelteti a szemeit. Mindenkit félrelökök, amíg odasietek hozzájuk. Belépek a körükbe, Brian vigyora gúnyossá válik. Igazi szemétláda.
- Ryan! Üdv újra a csapatban! - köszönt. Baszódj meg!
- Helló, Brian! - fagyossá válik a levegő. Tapintható a feszültség. Kiveszem Arizona kezéből a műanyag poharat, és átadom neki az egyik dobozos sört, majd a húgom kezéből is kikapom a poharát.
- Hé! - elégedetlenkedik Charlotte. Egyszerre kiiszom a volt pohara tartalmát - ami szerencsére sör -, majd leteszem az üres poharakat és kinyitom a másik dobozos sört. Brian felröhög. Most tettem egyértelművé, hogy nem bízom benne.
- Jó lesz neked, ha iszol, Ryan? Én nem tanácsolnám! - gúnyolódik a fasz. Baszd meg! Mondanám, de nem akarok balhézni.
- Kösz, hogy aggódsz.
- Hát... te tudod! Gyere, táncoljunk, husi! - rácsap Char fenekére és belevesznek a tömegbe. Agyonverem!
- Nyugi! - Arizona megérinti a vállam. - Árad belőled a feszültség. Lazulj el!
- Persze. - mondom dacosan.
- Inkább táncoljunk! - összefűzi az ujjainkat és akaratom ellenére beljebb vonszol. Most valami 4/4-es ütemű szar szól, ami nem az én világom. Nem mintha tudnék táncolni, de A. nem ereszt el. A tömeg közepén beleiszik a sörbe, aztán megáll velem szemben a zene kiállásánál. Mereven bámuljuk egymást, izzik körülöttünk a levegő. A bekúszó dallamnál elkezdi riszálni a csípőjét, és amikor az ütem is visszatér, rádob még egy lapáttal. Mozdulatlanul állok és csak nézem csodálattal. A testét színes minták díszítik, a haja szabadon áramlik a mozgásával. Zöld szeme elvarázsol. Megint iszik egy kortyot, aztán azt tátogja: - Táncolj! - hogyan? Nem tudok táncolni. De az ösztöneim mozgásra késztetnek. Egyféle táncot azért ismerek. Megragadom Arizona karját és közelebb húzom magamhoz. A bal térdem a lábai közé dugom és belemarkolok a fenekébe. Megint a szemembe néz. Megvadít. Látom ám, hogy hány kis pöcs csorgatja utána a nyálát hiába. Baszhatják. Én kellek neki. Kellek neki. Érzem és látom. Megőrjít. Forró a feneke és rázza a tenyeremben. Apró, izmos, mint az egész nő. A ruhája a combja tetejéig felpöndörödik, de le sem tojja. Kezd bejönni ez a zene. Meghúzom a sört, reflexből összepréselem a dobozt és Char veszi ki a kezemből széles mosollyal az arcán. Arizona leköveti az iménti példámat és az ő üres dobozát is elveszi, majd el is tűnik vele. Jött begyűjteni a szemetet. Arizona feltartja a kezeit a magasba és forogni kezd. Pattog az a szexi kis segge. Nem bírom tovább. Megragadom a testét, szája a számon köt ki. Lesmárolom. Átöleli a nyakam, de még mindig mozog a zenére. A rövidre nyírt hajammal babrál a tarkómon a sapkám siltje alatt, én meg az ő fenekét markolászom. Hirtelen elenged és rám mosolyog. Elolvadok tőle. A fülemhez hajol és beleszól.
- Akarsz engem, Ryan Collins? - megfogom Arizona arcát és én is a fülébe beszélek.
- Akarlak, Arizona Davis. Kibaszottul akarlak! - összenyomja az ajkaimat és megrázza a fejét.
- Akkor táncolj! - és megint riszálja magát. Egy tizenéves gyerek áll mellé, és próbál alkalmazkodni a ritmusához. Taszajtok rajta egyet, hogy tudja, hol a helye. Feltartja a tenyerét és elhátrál. Arizona nevet. Tekergeti az arcom előtt a kezeit, próbál inspirálni a mozgásra. De akkor sem tudok táncolni. Megfogom a kezét és visszateszem a vállamra.
- Féltékeny vagy? - kérdezi Arizona.
- Nem kötöm az orrodra. - mosolyogva simogatja meg az arcom.
- Édes vagy! Imádlak, Ryan Collins! - úgy hangzik, mintha nem gondolná komolyan, de ettől még abbamarad a szívverésem. - Rá akarok gyújtani! - már húz is kifelé a tömegből, ki a házból. Teljesen alélt vagyok. Rohadtul kívánom őt. És azok a szavak... végem van. Valaki belecsap a tenyerembe és vigyorog rám, de alig fogom fel. Egy rakás régi ismerős van itt. Arizona megállít a verandán és nekivezet a ház oldalgerendáinak. Idekint is hangoskodás van, az égbolt tiszta, csillagos. Kicsit odébb tábortűz fénye világít, körülötte árnyalakok sereglenek. A szálldogáló parázs olyan, mint egy varázslat. Arizona megragadja a fehér pólóm nyakát és egyszerűen megcsókol. Aztán megint hirtelen hagyja abba és távolabb lép. Azt sem tudom, hogy ki vagyok. Játszik velem.
- Van nálad cigi? - kérdezi. Nem válaszolok. El sem jut a tudatomig a kérdése. Valakit megállít, aki befelé tart a házba és elkér tőle egy szálat. Ekkorra már magamhoz térek és kikapom az ujjai közül a szálat, mielőtt betehetné a kívánatos ajkai közé. Adok neki egyet a sajátomból, majd tűzzel kínálom. Én is rágyújtok.
- Ne fogadj el idegenektől dolgokat! - intem meg Arizonát, aki nevetve lép le a verandáról és lassan megindul a távoli tábortűz felé.
- Nem bízol a régi barátaidban? - jogos kerdés.
- Senkiben sem bízom. - A. megfordul és háttal halad.
- Még bennem sem?
- Benned sem. Most is játszadozol.
- Mi lenne, ha elengednéd magad és beszállnál a játékba? Én jól érzem magam. Tök jó ez a buli!
- Mi olyan jó benne? - A. kacéran mosolyog tovább.
- Például te.
- Ezt nem tudom megcáfolni. - nevet és megfogja a kezem.
- Kösz, hogy elhívtál!
- Kösz, hogy eljöttél. - Arizona megszorítja a kezem.
- Gyere, pajtás! Élvezzük az estét! - odahúz a tűzhöz, ami körül ittas fiatalok üldögélnek, ácsorognak, beszélgetnek. Leültet a földre, majd elém helyezkedik és a mellkasomnak dönti a hátát. A haja máris melegíti a nyakam. Átigazítom a másik vállára és odafigyeléssel lesimítgatom, hogy ne érjek a melléhez. Arizona felfelé néz a csillagokra, közben köröket rajzol a felfordított tenyerembe. Lehunyom a szemem és kiélvezem ezt a pillanatot. A meghittség eltelíti a lelkem.
- Kit látnak szemeim! Ryan Collins? - oda a pillanat. Kinyitom a szemem. Rico ül le tőlem egy méterre, a régi csapattársam és haverom.
- Rico Ortega! - összeöklözünk a levegőben. - Mi a helyzet veled?
- Megvagyok. Rég láttalak, haver! Ő a barátnőm, Sarah. - mutatja be a mellette ülő lányt, aki jointtal a kezében integet nekem.
- Helló! - mosolygok rájuk. - Ő itt Arizona. - nem tudom, hogy kicsodám.
- A barátnője. - ment meg Arizona és kezet nyújt feléjük. Vidáman rázzák meg egymás karját.
- Nahát! Vagy ezer éve! Hallom, saját szalonod van! - kezd bele Rico.
- Igen. Nézz be hozzám, ha Nashville-ben jársz! Csinálok neked valamit.
- Menő, haver! Örülök neked!
- És veled mi a helyzet? Még a texasi fenevadaknál játszol?
- Igen.
- Szoktam nézni a meccseidet. Végre felismerték a tehetséged. - Rico nevetve vállba bokszol. - Megérdemled, Rico! Tényleg!
- Kösz, haver! Mi járatban itthon?
- Havonta egyszer eljövök a húgomhoz.
- Charlotte! Hogy megnőtt! Kész nő!
- Csak ne járna Brian-nel! - panaszkodom. Sarah nekem nyújtja a cigit. Arizonára nézek, aki sürget a szemével, ezért elveszem és beleszívok. Azután továbbadom neki. Egy ideig a tüdőmben tartom a levegőt, majd kifújom a maradék füstöt.
- Basszus! A tűzzel játszik. - válaszol a régi spanom.
- Nem is sejti.
- A legutóbbiak után gondolhatná. Marha! - Rico-val mindig jóban voltunk, a spanyol fenegyerek, aki most a nagymenőknek szerzi a touchdown-okat. Szívből örülök a sikerének.
- Ja.
- A kuzinom mesélt a versenyedről. Az egyik haverja indul rajta. - a versenyemről? Ja, igen. Ezért nem szeretem ezt az egész népszerűség dolgot. A lányok beszélgetésbe elegyednek egymással, mi pedig folytattuk a tetoválásokkal és a focival. Jól eldumálunk, közben elszívjuk a spanglit és Rico mindenkinek hoz egy sört is. Benne megbízom. Az ő pohara miatt nem kell aggódnom. De amikor megjelenik Char és Brian egymás kezét fogva, rögtön aggódni kezdek. A fickó elhanyagoltan fest. Egy alsó munkásosztálybeli senkiházi taplónak. Valamiért még mindig azt hiszi magáról, hogy futball sztár. Egy két lábon járó klisé. Egy rohadék. És az én ártatlan kishúgom kezét fogdossa a mocskos mancsával. Bele sem akarok gondolni, hogy mit fogdosott még rajta. Nem fér a fejembe, hogy Charlotte mit keres egy ilyen lúzerrel. A tűz körül lébecoló fiúk tucatnyi öklözéssel üdvözlik a srácot, tovább szítva benne azt az álomképet, miszerint még mindig valaki. Brian semmire sem vitte az életben. Kurvára semmire. Nulla oka van nagyképűnek lennie, és mégis. Úgy mászkál itt a gimisek és egyetemisták között, mintha még mindig közéjük tartozna. Megfeszül a testem.
- Emlegetett szamár. - mondja Rico gúnyosan. Arizona közelebb kucorodik a mellkasomhoz és megszorítja a térdem. Érzi, hogy mit vált ki belőlem ez a paraszt. Igyekszem megőrizni a hidegvéremet. Charlotte lehuppan mellém, majd Brian is, de előbb még köszön Rico-nak is.
- Mi a helyzet? - kérdezi tőle, aztán Char átnyújt neki egy hatos csomagolású sört. Brian kivesz egyet magának, majd felénk kínálja a többit. Farkasszemet nézek vele, de nem veszem el a söröket. Arizona viszont igen, mielőtt felpattannék és betörném az ürge orrát, ahogy a legutolsó alkalommal, amikor láttam. Pontosabban, azóta láttam már néhány alkalommal, amikor hazahozta Char-t a reggeleken, vagy amikor én mentem érte hozzá. A bájcsevegést eddig mindig sikerült megúsznom, de most nem lesz ilyen szerencsém.