ThINK

27. Fejezet

Megint éktelen fejfájással ébredek. Azt sem tudom, hogy mennyi az idő. Egyáltalán, milyen nap van? Felülök az ágyban és az arcom elé emelem a telefonomat, de az teljesen le van merülve. Francba! Kinyúlok a töltőkábelért és rádugom a készüléket. Pár órája már ki lehet kapcsolva, mert most egyáltalán nem reagál a nyomkodásra. Több idő kell neki, amíg összeszedi magát. Pöpec. Nehezen tudom kiverekedni magam az ágyból. Még szerencse, hogy csak egy vastag matracon alszom és nincs ágykeretem, így konkrétan legurulok róla a földre, és lassan, fájdalmas mozdulatokkal küzdöm magam négykézlábra. Mi az istentől fáj ennyire mindenem? A szemeimet még ki sem tudom rendesen nyitni. Megint, mi a faszt műveltem tegnap? Annyira utálom, hogy soha semmire nem emlékszem, amikor iszom! Ah! Mi a szarért fáj az oldalam? És a combom? De a fejem a legrosszabb. Kurvára nehéz. A szám meg úgy ki van száradva, hogy cuppog. Kikúszom a fürdőszobába. Belekapaszkodom a mosdó szélébe és erőnek erejével felhúzom magam. Hosszasan iszom a csapból, azután megmosom az arcomat. Amikor felemelem a fejem és szembenézek a tükörképemmel, majdnem újra a földön kötök ki. Bassza meg! Mi a szar történt tegnap? Hol a hajam? A fele hiányzik. Mintha nullás géppel elkezdtem volna lekapni, de félúton meguntam volna. Uram Atyám! Hogy nézek ki?? Újabb mokka van a szemem alatt, az arccsontom be van dagadva. A számon megkövült állagú vér zárja össze a nyílást, ahol fel lehet szakadva. Megint összevertek, bassza meg! De minek vágtam le a hajam? Legalább befejeztem volna! Úgy nézek ki, mint akinek elmegyógyintézetben lenne a helye. És talán tényleg így is van, mert nem normális, amit alkoholos befolyásoltság alatt művelek. Alaposan szemügyre veszem magam, milyen nyomokat találok még a testemen. Gyűlölök így ébredni. Az emlékezetkiesésnél nincs rosszabb. Már rengetegszer kellett szembesülnöm a hülyeségeim árával a másnapokon. Megint, mibe árthattam magam tegnap? Gyűlölöm magam! Mi a geciért nincs önuralmam? Miért nem tudok egyszer nemet mondani a piára? Azt hittem, már sikerült magam mögött hagyni a rossz szokásaimat. Arizona hibája. Mióta megjelent, azóta elveszi a józan eszemet a vonzalom. Van rajtam néhány kisebb zúzódás, ellenben a bal combomon egy sokkal nagyobb éktelenkedik. Tuti, hogy verekedés nyomai. Fasza. Próbálom megnézni a hátamat is, de rögtön megbánom. Mi a fasz ez?? Egy új tetoválással gazdagodott a testem. Mi akar ez lenni? Sellő?! Bassza meg! Ki a rohadt élet csinálta ezt? Hogy lehet ilyesmit elfelejteni?! Még az a szerencse, hogy nem nagy. Ellenben, pont ott van, ahová Arizonával akartam tetováltatni. Jézus, úgy néz ki, mintha egy négyéves rajzolta volna! Ráadásul le sincs rendesen kezelve. Pánikszerűen rohanok a telefonért, hogy valakit felhívjak és kérdőre vonhassak. De még mindig nem hajlandó aktivizálni magát. Kirántom a hálózati kábellel együtt a falból és messzire dobom. Rakás szar! A ketyere hangosan koppan a szoba másik felén, mire nyöszörgést hallok a kanapé felől. Odakapom a fejem, ahol Josh fetreng félig lelógó végtagokkal. Mi a szart keres itt? És ki a faszom az a nő mellette a földön? Kurva életbe! Remélem, nem halt meg! Mozdulatlan, mindössze egy hanyagul rávetett pulóver takarja meztelen testét. Odacsörtetek a nőhöz, megtapintom a pulzusát, szerencsére él, úgyhogy megkönnyebbülök. Furcsa, horkantó hangot hallat álmában. Átlépek felette és durván rázni kezdem a haveromat.
- Josh! Ébredj! Mi az átkozott fasz történt tegnap?? És ki ez a nő?! Josh! Hallod? Ébredj már fel! - csukott szemmel nyújtózkodik és hatalmasat ásít. Ahogy lassan felül, lecsúszik róla a takaró a nőre, felfedve ezzel a félmeztelen alakját. - Mi a fasz volt tegnap, Josh? - mintha percekig tartana, amíg kinyitja a szemeit, de amikor sikerül neki, akkor irtózatosan nevetni kezd. A fejemre mutat és szakad a röhögéstől. Elhúzom a számat.
- Hogy nézel ki! - röhög tovább.
- Josh! Beszélj! És könyörgöm! Tüntesd el innen a nődet! - megint röhög.
- Haver! Ez nem az én nőm! Nem is ismerem! Te hoztad haza! Én csak azért jöttem, mert nem tudtál egyedül járni! - megint röhög, ahogy a hajamat nézi.
- Nem érdekel! Tüntesd el! Mire végzek a kávéval, ne legyen itt! - megfordulok és átmegyek a konyhai részre. Két ajtó van a lakásban. A bejáraté és a fürdőszobáé. Ez egy elég kicsike, egyszobás lakás. Úgyhogy tisztán hallom, amikor az idegen nő mérgelődik, szapulja Josh-t a durva bánásmódért, aztán végre valahára bevágja maga után a lakás ajtaját. De olyan erősen, hogy leesik a falról az egyetlen kép, ami az otthonomban megtalálható. Az üveg összetörik a keretben. Fasza. Most nem foglalkozom vele. Leteszem a két kávét az asztalra és levágom magam az egyik székre. Felszisszenek a fájdalomtól, ami éri a testem. Josh immár teljesen felöltözve ül le mellém és maga elé húzza a bögréjét.
- Beszélj! - parancsolok rá.
- Azt sem tudom, hol kezdjem.
- Kezdd az elején!
- Hát, ittunk, aztán elkezdtél faszoskodni, mint általában. - igen, általában így szokott kezdődni. - Belekötöttél minden élő emberbe, még Arizonába is.
- Mi?
- Ja. Nem voltál magadnál. Ő megsértődve ment el, te meg nekiálltál veszekedni Louis-val, hogy szálljon le róla. Apám! Szép kis féltékenységi jelenetet rendeztél!
- Micsoda? Én?!
- Ki más? Mintha totál bele lennél zúgva A-ba! Megtiltottad Louis-nak, hogy többet a közelébe menjen, vagy akár csak ránézzen! Szegény Louis!
- Folytasd!
- Beverted a képét. Úgyhogy neked esett. De végül Tim baszott be neked egy hatalmasat.
- Mi?! Miért?
- Hogy lehiggadj! Teljesen elment az eszed. A csajod is lelépett a kis akciód után. És Louis is. Aztán Tim is. Mindenáron halálra akartad magad inni, úgyhogy visszamentünk Ralph's-hoz. Aztán felszedted azt a csinos kis pincér csajt meg a barátnőjét - ő volt a földön -, és kitaláltad, hogy tetováltatni akarod magad, ezért átmentünk a szalonba.
- Ki csinálta? - teszem fel rettegve a kérdést.
- A pincér csaj. Mutasd csak! Ügyes volt, ha jól emlékszem! - felállok és megfordulok, hogy Josh jól lássa az eredményt. - Jobbra emlékeztem. - úgy elkezd nevetni, hogy majdnem leesik a székről. Dühödten ülök vissza. - Mi akar ez lenni? - kérdezi.
- Szerintem, egy sellő. - kibuggyan belőle a vihogás. - Mi lett a hajammal? - a fejem búbjára néz és megint rázza a nevetés.
- Ó! Az szép történet! Azt mondtad nekik, hogy lenyírod a hajad, ha mindketten leszopnak. - kitágul a szemem és szóhoz sem jutok. - Bejött nekik a fogadás. Az egyikük nyírt, amíg a másik már közben szívta a farkad. Ha jól rémlik, én nyaltam azt, amelyik nyírta a búrád, mialatt lekapta a séród. Biztos ezért nem lett befejezve. - vigyorog.
- Nem hiszek neked!
- Pedig hihetsz. Aztán simán lezártad a bulit és elhúztál aludni. A pincér elment, de a másik maradt, akit kihajítottál az ágyadból. A kanapén akart aludni, de az az én helyem volt, gondolom ezért dőlt el a földön.
- Hogy történhetett ez meg?
- Ittál. Úgy.
- Josh, soha többet ne hagyd, hogy igyak! Ez egy szar helyzet. Francba! - hátrasimítanám a hajam, de a fejem felén nincs mit. - Mit mondtam Arizonának?
- Azon kívül, hogy ki van rúgva?
- Mi?! Ne!
- De. Hangosan üvöltötted. Másra nem emlékszem. Sok dolog nekem is homályos. De a helyedben bocsánatot kérnék a többiektől. És az sem lenne jó, ha Arizona nem dolgozna többet. Elég jó, hogy ott volt velünk.
- Meg fogom oldani. Valahogy.
- Remélem is! Hát.. jó volt dumálni, de nekem most mennem kell! Donnával ebédelek.
- Előbb fejezd be, ami miattad maradt félbe! - mutatok a fejemre és Josh megint röhög.
- Miért? Tök faszán nézel ki! - gúnyolódik.
- Akarod, hogy beverjem a képed?
- Elhiszem, hogy megtennéd. De csak akkor fosztalak meg a szenvedésedtől, ha megint megmutatod a tetkódat! - olyan csúnyán nézek rá, hogy máris kiszakad belőle a nevetés.
- Na, igen. Ezzel is kezdenünk kell majd valamit.

Furcsa érzés, hogy eltűnt a hajam. Csupasznak érzem magam nélküle. Nem lettem totálisan kopasz, csak katonás. Magamnak köszönhetem. Jó nagy marha vagyok. És gőzöm sincs, hogy mihez kezdjek. Vagy kivel. Hogy kitől kérjek először elnézést. Leguggoltam a leesett fotóhoz, lesöpörtem a képről az üvegdarabokat és visszaakasztottam a falra a keretettel együtt. A családom, amikor még kölyök voltam. Mindenki boldognak látszik ezen a képen. Pedig apám már akkor is utált, anyám pedig valószínűleg depresszióval küzdött. A húgom fogatlanul vigyorog a kamerába. Még én is mosolygok, de azt nem tudom, minek örültem annyira. Mindannyiunkon álarc van Charlotte-ot leszámítva. A boldogság álarca. De ez az egyetlen olyan családi fénykép, amikor az álarc vidámságot mutatott. Ideje takarítanom magam után.
Először Timet hívom, mert ő a legrégebbi barátom. Ő tudja, milyen vagyok. Jól ismer engem. Nem haragszik rám, de belolvas nekem, amiért rárontottam közös barátunkra és Arizonára. Igazat adok neki. Másodjára Louis-t hívom. Ő már nehezebb eset. Háromszor is elnézést kérek a viselkedésemért, de nem tudom megmagyarázni neki, hogy miért tettem, amit tettem. Még csak nem is emlékszem rá.
- Elég egyértelmű, Ry. Mert zavart, hogy Arizonával flörtölgettem. - mondja ki helyettem a nyilvánvalót. - Csak játszottunk, semmi komoly. De egyszerűbb lett volna, ha előre szólsz!
- Nincs miről szólnom. Nincs köztünk semmi.
- Ő ugyanezt mondta. De nem vagyok hülye. Szedd össze magad, Ry! Döntsd el, hogy mit akarsz! - pár másodpercig némán hallgatok. Magam sem tudom, hogy mit akarok. Mit akarhatok?
- Jövő hétvégen nem próbálunk? Rég gyakoroltunk már. Talán a gitározás helyre tenne. - javaslom.
- Egyeztetek a többiekkel.
Ezután Char-t hívom fel, hogy minden oké-e otthon. Megnyugtat, hogy igen. Apa jobban van, már a múltkorihoz képest. Lissy-t nem hívhattam fel. Ő személyes magyarázkodást érdemel. Viszont, túl kell esnem Arizonán. Őt már nem halogathatom tovább.