ThINK

28. Fejezet - Arizona

Ryan folyamatosan hívogat telefonon, de baromira nem érek rá cseverészgetni vele. Nem elég, hogy hajnalban értem haza, szar hangulatban és alig aludtam pár órát, de Victor már hajnali ötkor ébresztett.
- Arizona! Ébredj! Keltsd fel a többieket és csináljatok reggelit, mert hamarosan dolgunk lesz!
- Hová mész? - kérdezem száraz, kaparó torokkal.
- Elintézünk valamit a srácokkal. - kár lenne tovább kérdezősködnöm, mert Victor ennél többet nem mondana. Pontosan el tudom képzelni, hogy milyen dolguk lehet. Ismerem a teljes repertoárt. Olyasmire készülnek, amiért börtönbüntetés jár. Thomas nem tanult semmit az eddigi éveiből? De a parancs az parancs, úgyhogy felkeltem a lányokat és reggelit csinálunk a fiúknak. Amint elmennek, félelem és aggodalom marad utánuk a házban. Dave sokatmondóan néz rám, mielőtt utolsóként kilép az ajtón. Nagyon idegesít, hogy nem tudom, mit csinálnak. Inkább lennék velük, minthogy itt várjak. Azt az utasítást kaptuk, hogy fogadjuk a mai vendégeiket és szórakoztassuk őket, amíg ők vissza nem érnek. A ház délre már egy csomó embernek ad otthont, mi pedig sürgünk körülöttük. Csupa új jelölt, aki a tenyerünkből eszik. De amikor sokadjára is rezegni kezd a telefon a zsebemben, akkor felfutok a szobámba és bosszúsan felveszem.
- Ryan. - szólok bele.
- Arizona! Rosszkor hívlak? - tényleg érdekli, amikor ilyen erőszakosan hívogatott?
- Igen.
- Ne haragudj! Nem tudnánk ma találkozni? - a szívem a torkomban dobog a hangjától, de a tegnapi csalódás ránehezedik a mellkasomra.
- Minek?
- Azt hiszem, tartozom egy bocsánatkéréssel. - mondja erőtlenül.
- Nem tartozol semmivel. Már nem dolgozom neked, emlékszel?
- Pont erről kellene beszélnünk. Biztos nem érsz rá egy kicsit? Csak tíz percet kérek!
- Ryan...
- Kérlek! - valamiért megsajnálom. De az is érdekel, hogy mit akarhat mondani. Gondterhelten sóhajtok.
- Legyen. Otthon vagy?
- Igen.
- Hamarosan ott leszek.
- Ari... - kinyomtam. Most én diktálok. És nem leszek vele kedves. Befejeztem.
- Donna! - kapom el a karját a konyhában. - El kell mennem egy rövid időre!
- Most?! Arizona! Nem teheted! Christine is elment! Nem hagyhattok egyedül!
- Hová ment?
- Valamilyen feladatot kapott.
- Ígérem, sietek! Egy órán belül itt leszek! - kérlelem.
- De siess!
- Ígérem! - csókot nyomok Donna arcára és sietve távozom. Kivételesen elviszem az egyik kocsit, amit itthon hagytak a srácok. Így tényleg visszaérhetek egy órán belül. De rettegés húzza össze a gyomromat, mert ha Victorék előbb érnek haza nálam, akkor semmi jó nem fog várni rám. Gyorsan le kell ezt rendeznem. Leparkolok a szalon előtt, de Ryan lakására csöngetek fel. Beleszól a kaputelefonba, aztán felenged. Felsétálok a keskeny lépcsősoron és befordulok az ajtajához. Egyetlen lakás van a házban, úgyhogy el sem téveszthetem. Feltárul előttem az ajtó, Ryan látványa többszörösen letaglóz. Verekedett. Eltűnt a haja. És egyszerűen csak túl jóképű.
- Szia! - köszön rekedt hangon. - Gyere be! - kitárja az ajtót. Belépek az otthonos, de szerény kis lakásba. - Nem kellett volna házhoz jönnöd. Megihattunk volna egy kávét, vagy valamit.
- Nem érek rá szaladgászni a városban. Miért hívtál? - térek a tárgyra, és Ryanre nézek. Hogy lehet valaki ennyire szexi?
- Oké. Akkor belekezdek. Sajnálom, ha tegnap megbántottalak. Sajnos kiesett az este nagy része. De szeretnék bocsánatot kérni. - bűntudatosan néz a szemembe.
- Jobb neked, hogy nem emlékszel semmire.
- Mit mondtam, Arizona? Csináltam valamit veled? Megbántottalak? - lehajtom a fejem.
- Egy fasz voltál. - krákog.
- Sajnálom.
- Már mondtad.
- Lehetne, hogy elfelejtsd?
- Nem. Már így is túl sok dolgot kell elfelejtenem, ami veled kapcsolatos.
- Azokat is sajnálom. Mindent.
- Oké. - nem tudom, mit mondhatnék erre. Hiába sajnálja, már késő.
- Elmondod, hogy mit tettem veled?
- Minek?
- Hogy tudjam. Mert így, hogy semmire sem emlékszem... - beletúr a hajába, illetve túrna, mert feleszmél, hogy nincs haja. Magamban megmosolygom. Nem kell tudnia róla, de ez a stílus kicseszettül vagány. Most csak jobban néz ki, mint eddig. - Ez rohadt szar érzés. Egész nap csak bocsánatokat kéregetek, pedig azt sem tudom, hogy miket csináltam!
- Kirúgtál. Nem rémlik?
- Nem. De nem gondoltam komolyan. Tudnod kell, hogy semmit nem gondoltam komolyan!
- Érdekes. Pont tegnap mondtad, hogy olyankor vagy igazán önmagad, amikor piálsz. Annak az énednek jobban hiszek.
- Ne tedd! Az egy marha! Nem szabad hinned neki!
- Mi jelentősége van ennek?
- Eszemben sincs kirúgni! Semennyit nem kell fizetned nekem mostantól. Saját zsebbe dolgozhatsz. Sőt! Én fizetek neked, ha maradsz! - kitágulnak a szemeim.
- Nem viccelsz? - megrázza a fejét.
- Nem. Komolyan mondom! Szükségünk van rád! Elbasztam és sajnálom! - megint beletúrna a hajába, ha lenne. - Francba! - maga mellé ereszti a kezeit. - Kérsz egy kávét?
- Nem maradhatok.
- Biztos?
- Biztos. Szóval, ha maradok dolgozni, minden pénzt megtarthatok, amit keresek? - ez nagyon jól jönne. Majdnem mindent félre tudnék tenni.
- Teljes mértékig! És fizetek neked heti 400 dollárt.
- 500.
- 450.
- 600.
- Oké. De akkor mielőbb megcsinálod a tetoválásomat!
- Miért? - Ryan felhúzza a pólóját és megfordul. Röhögni kezdek. - Ez meg micsoda? - kérdezem.
- Talán egy sellő. - még hangosabban nevetek.
- Inkább egy disznóemberre hasonlít. - Ry mérgesen visszahúzza a pólóját. - Ki csinálta?
- Senki. - vágja rá.
- Oké. - ennyiben hagyom.
- El tudod fedni?
- Megpróbálhatom.
- Hálás lennék érte!
- Azt gondolom! - mosolygok. Ryan lerogy az étkezőszékre és a tenyerébe hajtja a homlokát. Odamegyek hozzá és megsimogatom a rövid séróját. Felemeli a fejét és a szemembe néz. Elkapja a csuklómat és nem ereszti.
- Arizona, mondd el, mit csináltam veled! Beleőrülök, hogy nem tudom! - kérlel.
- Jobb neked így, hogy nem emlékszel semmire. Hidd el, nem akarnál! - elhúzom a kezem és az ajtóhoz sétálok. Olyan mocskosul jóképű, hogy muszáj lenne kezdenem vele valamit. Szétvet a vágy.
- Akkor hétfőn? - integetek neki menet közben.
- Csak megérte az a szopás! - szólok be egy velőset, mielőtt távozom a lakásból. Nem bírtam ki, muszáj volt belerúgnom egyet ebbe a fickóba. Most legalább lesz min gondolkodnia.
- Arizona! - leszalad utánam a lépcsőkön és megállít. Francba, nem voltam elég gyors! - Mit mondtál?
- Semmit.
- Azt mondtad, hogy megérte a szopás. Milyen szopás? - belém fúródik a tekintete. Annak ellenére, hogy mindvégig csak kihasznált, nagyon szeretném megcsókolni.
- Semmilyen.
- Arizona Davis! Most már belekezdtél! Fejezd be! - állom a pillantását.
- Leszoptalak a nyilvános WC-ben.
- Hogy mondod? - kikerekednek a szemei.
- Mondtam, jobb neked, hogy nem emlékszel!
- Arizona! Komolyan beszélsz?!
- Szerinted?
- Hogy... hogy történt ez?
- Hogy szokott történni egy szopás? - Ryan megszorítja a felkaromat.
- Ezzel ne viccelődj!
- Nem teszem.
- Tényleg megtörtént?
- Tényleg.
- De miért csináltad ezt? - mintha közelebb kerülne hozzám.
- Én?! Most az jön, hogy az én hibám? - akadok ki.
- Nem! Csak nem tudom elképzelni, hogy...
- Mit? Mit nem tudsz elképzelni? Hogy megtettem?
- Nem. Csak azt, hogy nem emlékszem erre.
- Miért olyan nagy baj? Utána közölted, hogy vár a barátnőd, úgyhogy ennyi történt. - hitetlenkedve rázza a fejét.
- Ezt nem hiszem el... miért csináltad?
- Ryan! Hagyjuk a témát! Semmit nem jelentett!
- De igen. - érzem a teste friss, szappan illatát. - Vagy neked nem?
- Neked sem. Világosan a tudtomra adtad.
- Ez nem igaz! Képtelen vagyok elhinni!
- Mit? - Ryan hirtelen nekipenderít a falnak a nehéz ajtó mellett és odapréseli a testem az övével.
- Hogy nem emlékszem egy ilyen dologra. Bárcsak emlékeznék! - alig kapok levegőt a közelségétől. Az arcomra teszi a tenyerét.
- Nem fogom újra megtenni, hogy felidézzük! Inkább felejtsük el.
- Miért mondtad el? - kérdezi kedvesen.
- Mert bántani akartalak, amiért te is bántottál. - vallom be.
- Szóval, nem is történt meg?
- De igen. És én akartam. Most örülsz?
- Nem. Nem örülök. Biztos vagyok benne, hogy nem csak te akartad. A fél karomat odaadnám, ha csak emlékezhetnék rá! - megsimogat a hüvelykujjával. Az aléltság küszöbére kerülök az érzéstől. Egyre sötétebb a tekintete. - Arizona? - még közelebb kerül hozzám az arca. Alig tudok megszólalni.
- Ryan?
- Most meg foglak csókolni. - mielőtt bármit mondhatnék, már a számban is van a nyelve és nem tudok ellenállni. Átkozottul puha és selymes. Néhány perc múltán bedurvulunk és össze-vissza taperoljuk egymást, benyúlunk a ruhák alá, hogy érezzük a forró bőr érintését. Jesszusom! Nekem végem! De amikor a derekához emeli az egyik lábam és megérzem az erekcióját, magamhoz térek és ellököm.
- Hagyd abba! Abba kell hagynod, különben nem mehetek vissza dolgozni! - védekezően tartja fel a kezeit.
- Ne haragudj! Én nem tudom, mi ütött belém! Sajnálom, Arizona! - ismétli, amikor elhagyom az épületet. Rohadt életbe! Meddig fogjuk még gyötörni magunkat? Ez így nem mehet! Bele fogok betegedni! Állandóan ő jár a fejemben! Egyszerűen nem tudok másra gondolni, csak őrá! Az ízére és mindenére. Francba! Gyorsan visszahajtok a házhoz, de azonnal meghalok a félelemtől, mert mostanra visszaértek a fiúk. Amikor belépek a házba, minden tagom remeg. Előre érzem a veszélyt. Próbálok settenkedni az idegenek között, de váratlanul Thomasszal találom magam szemben. Megfagy bennem a vér. Olyan haraggal néz le rám, hogy máris halott vagyok.
- Tűnés a szobámba! - szó nélkül, remegő lábakkal engedelmeskedem. Hol van ilyenkor Victor? Mintegy válaszként, amikor már a lépcső tetejénél járok, hallom, ahogy a bátyja nevét üvölti.
- Te kussolsz! - csak ennyit hallok Thomas válaszából, aztán továbbmegyek. Senki nem fog megmenteni tőle. Ennyit arról, hogy Dave majd segít, ha szükségem lenne rá. Most az lenne, mert rettegek a félelemtől, hogy mit kapok. Tétlenül állok a szoba közepén, amikor megjelenik az elnök. Az ágyra hajítja a levetett pólóját és egyenesen elém lép. Finoman a kezébe veszi az arcomat. Meg sem merek mozdulni.
- Hol voltál, angyalom?
- Be kellett szaladnom a szalonba. - reszketeg a hangom.
- Megdugott?
- Tessék?
- Talán nem hallottad a kérdést? - Thomas egyre erősebben szorítja az arcom. Kezd fájni. - Azt kérdeztem, hogy megdugott-e?
- Kicsoda?
- Azt hiszed, hogy nem tudok mindenről, ami veled kapcsolatos? Nem ismersz engem.
- Thomas, fogalmam sincs, hogy miről beszélsz! - még erősebben szorít. Már alig tudok artikulálni.
- Rendben. Te akartad! Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek! - pánikba esem.
- Mire? Mire nem figyelmeztettél? Thomas! Mire készülsz?? - durván ellök magától, a lendülettől a fenekemre esem. Hátrább kúszom, de Thomas megragadja a bokámat és erőteljesen visszaránt. A hasamra fordít és hallom, hogy a lánc csörög rajta, ahogy veti le a nadrágját. Próbálok előrébb kúszni, minél távolabb tőle, de megint visszaránt és ezúttal rátérdel a gerincemre.
- Tudod, milyen a börtönélet, angyalom? Tudod, miket kellett tennem a túlélésért? Mocskos feketéket basztam! - Jézusom! Mit fog velem tenni?? Leszaggatja rólam a sortot és a bugyit, aztán durván, análisan hatol belém. Felüvöltök a hirtelen fájdalomtól. Többször is megismétli a mozdulatot, kíméletlenül mozog bennem. Zsibbad az egész altestem a fájdalomtól, de nem sírok. Nyögök és próbálok ellenkezni, de nem sírok. Azt nem adom meg ennek a kibaszott állatnak. Hörög, mint egy elvetemült vadbarom. Szerencsére hamar elélvez, nem kell olyan sokáig szenvednem. Amikor eltűnik rólam a testének mázsás súlya, akkor négykézlábra szenvedem magam, majd lassan felegyenesedem. Thomas meztelenül figyeli a mozdulataimat. Kihúzom magam és felemelem a fejem. Belenézek a kifejezéstelen, hideg szemeibe. Nem mutatok előtte félelmet. Váratlanul megragad a tarkómnál, a másik tenyere pedig a számon igyekszik erőszakosan elkenni a tenyerébe gyűjtött spermáját. Undorodom az ízétől. Undorodom tőle! Beleharapok a kezébe, mire üvölt és egy hatalmas pofont lekever. Megint a földön kötök ki. Leszedi a gatyájáról a láncot és azzal jön felém. Sajog az arcom. Nem félek. Nem félek. Nem félek.
- Nem félek tőled! - kiabálom. - Nem félek! Hallod? - Thomas villámgyorsan odaköti a csuklóimat az ágy lábához, de guggolva marad előttem. A szerszáma gúnyt űz belőlem.
- Pedig félned kellene. És fogsz is! - Victor üvöltve ront be az ajtón, Brock és Dave a nyomában. Elkapják és minden erejükkel próbálják visszatartani.
- Mit csináltál vele? Ezt nem teheted! Eresszetek el! - Thomas higgadtan felegyenesedik és belemászik az öccse arcába.
- Semmi közöd hozzá, öcsikém! Arizona mostantól az enyém! - Victor tovább üvöltözik és vergődik. Thomas elsétál mellette, semmit sem számít neki, hogy anyaszült meztelen, ugyanolyan tiszteletet követel ruha nélkül is. - Senki nem jöhet be hozzá! Ma nem kap enni, átgondolja a bűneit. - teszi még hozzá, mielőtt végleg elhagyja a szobát. Victort kivonszolják, egyedül maradok. Képtelen vagyok ránézni az arcára. Szégyellem magam. Mocskosnak és undorítónak érzem magam. De akkor sem fogok sírni. Engem nem olyan fából faragtak. Még néhány hónapot kihúzok itt, addig szépen félre fogok tudni tenni, ha Ryan nem hazudott. Aztán elhúzok innen messze. Ideje, hogy saját lábra álljak, távol ettől a világtól. Az az egyetlen bűnöm, hogy ezt a családot választottam magamnak.