Az a hülye végzet

2.rész

Stacy nagyon rendes volt és tényleg mindent elmagyarázott, akár többször is. Sőt kiemelte nekem direkt az apróbetűs részt és felhívta rá a figyelmem. Vagy másfél óráig tartott, mire mindent megértettem és mindent átnéztünk.

-Szóval ez lett volna a szerződés. Minden világos? Van valami kérdésed még? – veszi elő a tollat a táskájából.

-Csak egy utolsó kérdés... Hol írjam alá? – veszem el tőle az íróeszközt, amit felém nyújt.

-Itt – mutat a papír aljára a kipontozott részre, mire rögtön alá is írtam – és itt – teszi elém a saját papírjait is. Mikor ez kész volt, elvette tőlem mindkettőt, majd a táskájába tette az önéletrajzommal és az ajánló leveleimmel együtt. – Rendben. Akkor készen is vagyunk Köszöntelek a cégnél. Holnap kezdhetsz is reggel nyolckor. Ne késs el, arra nagyon raplis a főnök!

-Köszönöm a tanácsot – mosolygok rá és egyszerre álltunk fel az asztaltól. Stacy a tárcájába kezd kutakodni. – Hagyja csak, majd én fizetek. Ez a legkevesebb, ha már ennyi időre feltartottam...

-Ugyan már. Tekintse ezt amolyan "Üdv nálunk" ajándéknak – teszi az asztalra a pénzt.

Kezet ráztunk, elköszöntünk egymástól és én már indultam is haza felé. Annyira örültem és olyan boldog voltam.

Pár hónap és végre elköltözhetünk. Bár a mostani lakhelyünkkel sincs gond, a szomszédok rendesek meg minden, de az még sem igazán a mi otthonunk.

Egy kis panellakásba lakom a barátnőmmel. Egyetem után költöztünk ide, mivel egyikőnk sem akart a szüleinél élni. Bár már elég régóta ismerem Angel, még soha nem találkoztam a szüleivel, azt mondja, hogy túl elfoglaltak. Az én szüleim pedig hát, nem nagyon bírnak engem szerintem. Kis koromtól kezdte bentlakásos sulikba adta, ahonnan csak havonta egyszer jártam haza, szóval a kapcsolatom nem a legjobb velük.

Vissza térve a panelhez. Nagyon szép és mindenki kedves, de mi mindig is egy családiházról álmodtunk, nagy kerttel és kutyákkal. És most, hogy találtam munkát pár hónap és ez valóra is válhat akár.

Mivel Angel már egyetem mellet is egy jól működő cégnél dolgozott, mint titkárnő, könnyebb dolga volt munka keresésben, hisz rögtön egyetem után lecsaptak rá és felvették teljes munkaidőbe.

Viszont én egy kis étterembe dolgoztam pincérnőként, ami nem fizetett túl jól, de így épp tudtam fizetni az egyetemet és minden mást, de én még is mást akartam csinálni. Mármint nem azért tanultam ennyit, hogy egy csomó ember parancsoljon nekem, főleg nem annyi pénzért.

Sajnos, mint azt említettem a fizetésemből éppen csak kijöttem, viszont most, hogy megszereztem ezt a munkát, végre elkényeztethetem Angel. Nála jobban ezt senki nem érdemli meg.

A mostani fizetésem majdnem kétszer annyi lesz, mint Angellé, pedig ő is nagyon jól keres. Ha jól tudom a két cégnek egy a tulajdonosa. A főnöknő nem kispályás. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy Amerika egyik legnagyobb vállalkozója.

Leparkoltam az egyik üres parkolóhelyre. Beütöttem az ajtón a szám kombinációt, mire az egy sípolással jelzett, hogy kinyitódott. 

Rose néni, a ház egyik idősebb lakója épp a lépcsők előtt állt és gondterhelten nézegette a lépcsőket. Látom, hogy mellette két elég nehéznek tűnő szatyor van. Szegény hölgy már elég idős és kezd nehezen mozogni a lépcsőn, ami érthető ebbe a korba.

Egyébként nagyon vagány nő. A haja rózsaszín, úgy beszél, mint a tinik, de még is tipikus nagyi kinézete van. Mármint alacsony és picit tömzsi.