Az a hülye végzet

7.rész

-Szeretlek, szeretlek, szeretlek. Annyira szeretlek – kezd el kiabálni, mire ajkamba haraptam és hitetlenkedve megráztam a fejem. – Megy hangosabban is – vesz egy mély levegőt, de én gyorsan befogtam a száját – szeretlek – próbálja kiáltani, de hála a kezemnek nem jött össze.

-Ránk fogják küldeni a rendőröket csendháborításért – kacagok tovább.

-Azt hittem azt akarod, hogy mindenki tudja, hogy a tiéd vagyok – hajtja fejét a mellkasomra, mire reflexből egy puszit nyomtam homlokára.

-Megyek aludni, ha nem baj. Nagyon, nagyon hosszú volt ez a nap – mondom, mire megértően bólint egyet. Egy utolsó apró puszit nyom a számra, mire rögtön felé fordultam és lehunytam a szemem.

Érzem, hogy valami világít. Gondolom Angel még telefonozik, hisz ő mindig is éjjeli bagoly volt, így ez megszokott. Hallom a folyamatos remegését a telefonnak, ami azt jelenti, hogy valakivel nagyon társalog.

Tudom nem szép dolog és bíznom kéne benne, de a kíváncsiságom nagyobb volt, mint máskor. Nem is tudom, a Bob incidens után valami megváltozott bennem. Mindenkire féltékeny tudnák lenni, aki csak rá néz Angelre.

Lassan kinyitom a szemem és tekintetem egyenesen a képernyőre tapadt. Az az Istenverte Bob volt az. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy mérgesen elfordulja a másik irányba.

Igazából fogalmam sincs, hogy mit kezdhetnék a kapcsolatukkal. Mármint, még sem tilthatom meg Angelnek, hogy találkozzon vele, elvégre szabad ember. A haragom átment csalódottságba, mikor is a következő gondolatok futottak végig az agyamba:

"Bob jó gyerek, rendes, szép és éppen Angel esete. Vagyis mikor még fiúkkal járt akkor az esete lett volna."

A fiút még egyetemen ismertük meg és mindketten elég jóba voltunk/vagyunk vele, viszont engem nagyon zavar, hogy ennyire feltűnően, még előttem is nyomul Angelre. Pedig nagyon jól tudja, hogy együtt vagyunk.

Gyorsan elhessegettem minden ilyen és hasonló gondolatomat. Bízok Angelbe, bízok a kapcsolatunkba és szerintem ez örökké fog tartani, mert nagyon szeretem őt.

Viszont még is itt van ez az érzés. Biztos mindenki érezte már ezt. Amikor nem tudjuk megmagyarázni, hogy miért és hogyan... csak egyszerűen tudjuk, hogy rossz fog történni a közel jövőben.

...

Reggel mikor felkeltem Angel már nem volt mellettem. Mintha valamit említett volna még hét elején, hogy valamikor korábban be kell mennie. Ezek szerint ez az a nap.

Gyorsan elvégeztem reggeli rutinomat és már indultam is munkába. Még most sem hiszem el, hogy tényleg sikerült ide bejutnom. Úgy látszik, hogy még sem hiába tanul az ember.

Minden ugyan úgy történt, mint tegnap. Kellet kávét hoznom Miss. Jonasnak, aztán pedig ki kellett számolnom a tegnapi papírok összegét minden hétre.

Ez gyanúsan egyszerűen és gyorsan ment. Teljesen elcsodálkoztam mikor megláttam, hogy még csak négy óra van és én már kész vagyok a feladatommal.

-Sikerült? Végeztél? – kérdi Miss. Jonas, mire bólintok egy aprót. – Elkérhetném?

-Nem bízik bennem?

-Még új vagy. A bizalmat ki kell érdemelni Rachel – kezét felém nyújtja, amibe bele nyomom a papírokat. Látom, hogy ő is átszámolja majd elégedetten bólint egyet. – Oké, ügyes vagy. Akkor ezt most írd be a gépbe, egy Word dokumentumba és tedd a BRT mappába kérlek. Ott vezetjük a kiadásainkat, szóval kérlek az alapján írd őket, hogy ne legyen más, mint a többi. Szólj, ha kész leszek. Még írnod kell egy email-t és mára végeztél is – adja vissza a papírt.