Az a hülye végzet

24.rész

-Nem látsz a szemedtől? – kiált rám irritálóan vékony hangjával.

-Sajnálom, nem direkt volt – indultam is volna tovább. Nem akartam balhét. Véletlen volt és bocsánatot kértem. Nem tudom mit kell túlreagálni. Ez bárkivel előfordul.

Viszont a lány úgy látszik balhét akart, hisz megragadta a karomat. Mérgesen felé fordultam.

-Azt hiszed ennyivel el van intézve? – kérdi és jobban megszorítja a kezem, mire állkapcsom megfeszül és egy hirtelen mozdulattal elrántom tőle magam.

-Mondtam, hogy bocs.

-Leszarom, hogy mondtad – kiált, majd gonoszan elmosolyodik. – Te vagy az a csaj, akik a feketék közé jár suliba ugye? Tudtam, hogy ismerős vagy valahonnan.

-Ja és akkor mi van?

-Hány néger volt már benned? Igaz, hogy az övék hatalmas? Tuti már szét vagy kur... - nem voltam hajlandó tovább hallgatni.

Lekevertem neki egyet ököllel, mire a földre esik. Szó szerint rá ugrottam és elkezdtem tépni. Természetesen ő sem hagyta magát és tépett ahol csak tudott.

Tudom, hogy nem szép dolog verekedni, de utálom az ilyen rasszista, előítéletes embereket. Szóval szerintem megérdemelte, amit tőlem kapott.

-Szállj le rólam – sipítozik és hatalmas körmét végig húzza arcomon, mire érzem, hogy a bőröm felszakad.

-Elég lesz Lara – hallom Mike hangját, aki lerángat a lányról.

-Mit mondtál neki? – jön oda mellénk a kreol bőrszínű lány és mérgesen a barátnőjére néz, miközben kezet nyújt neki.

A zene időközben elhallgatott és mindenki körülöttünk állt. Az egész terembe érezhető volt a feszültség.

-Hope esküszöm, hogy semmit – mentegetőzik rögtön a lány.

-Jól vagy? – nyúl az arcom felé.

-Ne érj hozzám – ordítok rá és kitérek érintése elől.

Nem akartam vele kiabálni, hisz ő nem tett semmi rosszat, de egyszerűen annyira ideges voltam, hogy nem gondolkodtam.

Mike elkezd ki felé rángatni. Mikor kiértünk hátam a bár falának támasztottam és hangosan kifújtam a levegőt. Mike mellém állt, majd elkezd hangosan nevetni, mire követtem a példáját, hisz ha Mike nevet te is akaratod ellenére nevetsz, annyira vicces.

-Hadd nézzem azt a karmolást – mosolyog rám, mire lassan felé fordítom a fejem. – Hozzá érhetek? – kérdi mire bólintok egy aprót és lehunyom a szemem.

Végig simít az arcomon. Táskájából kivesz egy palack vizet, kezére önti és lassan elkezdi lemosni arcomról a vért.

-Nem olyan csúnya. Pár nap és nem is fog látszani – böki meg finoman a vállam.

...

Hajnali három körül értem haza. Felosontam a szobámba, gyorsan lezuhanyoztam és már mentem is aludni. Vagyis mentem volna, de valaki benyit az ajtón. Jake volt az, mire jobban összehúztam magam és becsuktam a szemem.

-Tudom, hogy fent vagy – csukja be az ajtót és érzem, hogy leül az ágyam szélére. – Hol jártál? – kezdi el lejjebb húzni a takarót, amit rögtön meg is fogok és próbálom magamon tartani, de ő erősebbnek bizonyult.