Az a hülye végzet

22.rész

-Hey, eladom helyetted, ha nem szeretnéd – néz rám aggódva Mike miközben vissza felé sétálunk. – A bárba száz százalék, hogy el tudom passzolni.

-Megoldom! Most mennem kell, mert elfogok késni a munkából – nézek Mike órájára.

-Rendben Jones. Akkor holnap találkozunk – köszön el és már el is tért másfelé.

Bementem a munkahelyemre, ami egy egyszerű gyorsétterem volt. Igazából az étlapon nem volt túl sok választás. Pár hamburger, egy-két hús fajta, maximum négy féle köret és pár gyümölcs turmix.

Gyorsan átöltöztem az egyenruhámba, ami egy fehér nadrágból, az étterem logójával ellátott fehér rövidujjúból és egy idétlen világos rózsaszín, szinte pár fehér sapkából állt. Mérgesen kihúztam a copfomat a sapkából és már be is álltam a pult mögé.

Igazából semmi bajom a munkával és a munkatársakkal. Mindenki elég normálisan viselkedik velem szóval nincs gáz.

-Ott az asztalod – mondja Tom a főpincér, azaz az egyetlen pincér, aki rajtam kívül itt dolgozik. Egy asztal felé biccent, ahol egypár elég hangos és figyelemre éhes lány ült.

-Miért mindig én kapom ezeket az asztalokat? Miért nem mehetek ki az idős párhoz? – nézek az étterem másik felében ülő emberekre. Megfogtam a tollam és a jegyzetfüzetem.

-Azért, mert ha szigorúan vesszük én feletted dolgozom, tehát én döntök a sorsodról – mondja és "gonoszan" összedörzsöli kezeit.

Halkan felnevetek és látványosan megforgatom a szemeimet. Magamra erőltettem a kötelező mosolyt és már meg is indultam a hangos asztal felé.

-Sziasztok. Sikerült választani? – nézek végig rajtuk sorba.

-Igen! Öt banános turmix lesz, öt csirke hamburger. Mindegyik hasábbal és ketchuppal – mondja a barna, göndörhajú lány, aki kissé megakadt a szemem. Annyira szép volt. Bőr színe kreol barna volt, ami nagyon jól állt neki. Szeme világos zölden ragyogott. Szerintem még soha nem láttam ilyen gyönyörű szempárt. Ha jól láttam még szeplői is voltak az orrán és az arc csontja mentén. Mikor észrevette, hogy nézem megvillantotta hófehér fogait egy mosoly erejéig.

-Rendben, már is hozom!

Leírtam a rendelést és már be is adtam a konyhára, én pedig addig elkezdtem csinálni a turmixokat. Gyorsan tettem rá tejszínhabot és egy-egy cseresznyét mindegyik tetejére. Mikor ezzel is megvoltam elindultam az asztal felé és sorban elkezdtem lerakni. Épp az utolsó turmixot tettem volna le, mikor is lány, akinek adtam volna elkezdett telegetni és a turmix rám borult. Mérgesen kifújtam a levegőt. Csurom lötyi lettem és hála a rengeteg cukornak, tiszta ragacs lettem.

-Ne haragudj – mondja nevetve, mire a többiek felnevetnek.

-Semmi gond, hozok egy újat – erőltetek magamra egy mosolyt és már el is indultam vissza a pulthoz, ahol újra csináltam, majd a lány felé indultam és letettem elé.

Hoztam egy felmosót és elkezdtem feltörölni a kiöntött turmixot.

-Megyek és gyorsan átöltözöm – kiáltok oda Tomnak, aki épp a barátnőjével flörtölt elég feltűnően. Felém fordult és idegesen legyint egy aprót.

Mikor lejárt a munka időm haza mentem és rögtön a szobámba indultam, de Paul szobájából szipogást hallottam, mire bekopogtam az ajtaján. Nem jött válasz ezért vártam egy kicsit, de akkor már halk sírást hallottam. Lassan benyitottam. Szegényke ott ült az ágyon lila monoklival a szeme körül.

-Szia pajti – térdelek le elé és lassan álla alá nyúlok, hogy jobban szemügyre vegyem az arcát.

-Szia Lara – mondja hüppögve. Látom, hogy próbál kemény maradni előttem.

-Hey, semmi baj – simítok végig az arcán, mire hangosan elkezd zokogni és szorosan hozzám bújt. Kissé megremegtem a hirtelen jött érintés miatt, de mikor hozzá szoktam elkezdtem hátát simogatni, amig meg nem nyugodott. – Mi történt?

-Felhívták Jaket a suliból, mert verekedtem és ahogy haza értünk megütött és azt mondta, hogy ha még egyszer be kell mennie miattam, akkor eltöri mindkét kezem – suttogja félve.

Paul a legfiatalabb négyünk közül. Ő még csak tíz éves, de ő a legravaszabb mindünk közül. Minden helyzetet megragad, hogy borsot törjön Jake, a nevelőapánk orra alá. Vele még mondhatni, hogy elnézőbb, mint velünk szerencsére.

A második legfiatalabb fiú Noah. Ő tizenhárom éves és elég hallgatag, visszahúzódó fiú. Ő már rájött, hogy ha szellemként jár és kell a házba, kerüli Jaket, akkor nincs baj. Aztán jön James, aki csak egy évvel fiatalabb nálam. Ő tizenöt éves és Noah szöges ellentétje. Neki akkora a szája, mint a bécsi kapu. Nem fél vissza beszélni, viaskodni Jake-kel, így ő elég sokszor kap és nem keveset.

-Semmi baj kis haver. Emlékszel mit kell mondani, ha megkérdik, hogy mi történt? – törlöm le a kis krokodil könnyeit.

-Látnod kéne a másik fiút – mondja mosolyogva és erősen megdörzsöli szemeit.

Felálltam az ágy elől és a szobámba mentem, ahol James várt rám. Az ágyamon ült és naplómat olvasgatta nyugodtan. Mikor meglátott felállt és a naplót lazán a háta mögé dobta.

-Tudod létezik olyan, hogy magánszféra.

-Nem vagy nagy ehhez Lara? Vagy a lányok soha nem nőnek ki ilyen hülyeségekből. Jaj, Mike ilyen... Mike kedves. Miért nem jössz össze vele? – kérdi szem forgatva.

-Mike csak egy barát semmi több.

-Hát persze – nevet fel.

-Mi kéne?

-Tudnál kölcsön adni tíz dollárt? Haverokkal elmennénk pizzázni. Eskü visszafizetem – néz rám könyörögve.

Kivettem farzsebemből a pénztárcámat és elővettem a kért összeget, majd a fiú kezébe nyomta.

-Te vagy a legjobb – kacsint rám és már ki is ment a szobából.

Leültem az asztalomhoz és neki álltam tanulni. Teljesen bele merültem és észre se vettem, hogy milyen gyorsan eltelt az idő. Kopogásra lettem figyelmes, mire felkaptam a fejem és kissé megdörzsöltem a szemeimet. Kinéztem az ablakon. Már eléggé sötét van. Kiszóltam, hogy bejöhet az illető.

Olivia jött be, a nevelőanyám. Annak a fasznak a felesége. Soha nem értettem amúgy, hogy Olivia, hogy a fenébe tud együtt élni egy olyan emberrel, mint Jake. Mármint Olivia gyönyörű és kedves nő. Ő tényleg próbál minket nevelni és vigasztalni minket, na meg persze segít eltüntetni a nyomokat, amiket Jake hagy rajtunk.

-Szia Lara, kész a vacsi. Gyere egyél egy kicsit – mosolyog rám.

-Noah és Paul ettek már? – kérdem fáradtan és becsukom a töri könyvet.

-Még nem – suttogja szomorúan.

-Akkor egyenek először ők!

-Már három napja ezt mondod. Tiszta csont és bőr vagy – látom rajta mennyire bántsa a dolog, hogy bűntudata van, pedig ez nem az ő hibája.

-Ők még növésbe vannak, na meg én kibírok pár napot kaja nélkül és amúgy is, Mike mindig add nekem a suliba a tízóraiából.

-Te Lara, ez a Mike fiú nagyon jó képű lett. Valamelyik nap láttam a bárjuk előtt, épp cipelt be egy ládát – kezdi el szemöldökét fel-le vonogatni, mire kissé felnevettem.

-Igen, elég helyes – rázom meg nevetve a fejem.

-Lara – hallom meg Jake ordibálását, mire felálltam a székről és elmentem Olivia mellett, aki aggódva követett. – Lara, most azonnal gyere ide, a kurva életbe már!