Az a hülye végzet

5.rész

Az órámra néztem és hangosan felnyögtem. Imádtam ezt a kanapét, viszont most egy életre megutáltam. Ülni olyan kényelmesen lehet rajta, na de aludni valami rettenet. Olyan, mintha valami kínzó eszköz volna.

Lassan elkezdtem készülődni. Megittam a reggeli kávémat és mikor kész voltam már indultam is a munkahelyemre.

Leparkoltam a hatalmas épület előtt és csodálkozva mértem végig. Annyira szép volt. Szinte az egész üvegből volt, így mindent lehetett látni. Lenyűgöző.

Mikor bementem mosolyogva körbe néztem. Minden makulátlan tiszta volt, szó szerint csillogott-villogott az egész épület.

-Elnézést – megyek a recepcióhoz.

-Jó reggelt. Miben segíthetek?

-Én vagyok az új asszisztens. Meg tudná mondani, hogy hova kell mennem?

-Harmadik emelet. Sok szerencsét – mosolyog rám kedvesen.

-Köszönöm – viszonzom a gesztusát és már el is indultam a lift felé.

Megnyomta a harmadik emelet gombját és türelmesen vártam, még az ajtó elkezdett lassan becsukódni.

-Tartsa kérem – hallok meg egy női hangot, mire kezemmel meggátolom, hogy a lift becsukódjon. – Köszönöm – néz rám hálásan a nő.

Ő is hasonlóan volt öltözve, mint én. Csak rajta nadrág helyett szoknya volt, de a fehér ingünk megegyezett.

-Maga új itt ugye? – mér végig mosolyogva.

-Igen. Rachel Darlin – nyújtom a kezem.

-Stacy Bloomer! Tegnap velem kellett volna találkoznod, de valamelyik kis taknyos az utcából kiszúrta a kocsi kerekeimet és így nem tudtam elmenni. Aztán a lányom is elesett és a bokája elég csúnyán kiment, szóval elkellett vinnem orvoshoz – mondja kissé kiborulva.

-Semmi baj. Remélem már jobban van!

-Erős lány, ma már akart is menni focizni – nevet fel és hitetlenkedve megrázza a fejét.

-Amúgy én azt hittem, hogy az a nő volt Stacy, akivel tegnap találkoztam. Mármint nem javított ki amikor rá kérdeztem a nevére – gondolkodom el.

-Más Stacy nem dolgozik a cégnél, aki felvétellel foglalkozna. Fogalmam sincs, hogy kit küldött helyettem Miss. Jones – vakarja meg a tarkóját kissé zavartan és látom, hogy erősen gondolkodik. – Mindegy is. Örülök, hogy felvettek. Rá fér a cégre a friss hús, egy csomó öreg néni dolgozik itt – forgatja meg a szemeit, mire felnevetek. Stacy a negyvenes éveinek elejében járhatott, de nagyon jól nézett ki alkatilag, de arcán azért picit látszódott az öregedés korai jelei. – Sok sikert az első napodhoz. Ha valamibe segíteni kellene nyugodtan keres meg engem. Szívesen segítek – kacsint rám és ahogy megállt a lift Stacy már el is tűnt a többi dolgozó között.

Nagy levegőt vettem és én is kiléptem a fémdobozból. Az első szó, ami eszembe jutott, a wao volt. Az emberek fel-alá rohangáltak és minden olyan zűrzavarosnak tűnt. A telefonok folyton csörögtek és mindenki kezébe volt egy csomó papírkupac.

A teret főleg asztalok, nyomtatok, gépek és hasonló dolgok töltötték meg. Minden annyira modernek nézett ki.

Lassan elindulta, de fogalmam sem volt, hogy merre, hogy hova kéne mennem.

-Elnézést, az ott Miss. Jones irodája? – kérdem esetlenül az egyik hölgyet, aki szembe jött nekem.

-Igen az. Te vagy az új lány igaz? Én vigyáznék vele. Ma elég mórgos kedvébe van, mint -mindig – siet tovább a hölgy azonnal ahogy kimondta.

Nyeltem egy hatalmasat és elindultam az iroda felé, majd mikor ott voltam nagy levegőt vettem és benyitottam. A nő háttal ölt az ajtónak, így nem láttam őt.

-Nem Carlos! Nem érdekel, hogy mi akar az a szarházi, ez az utolsó ajánlatom – kiált mérgesen. Gondolom telefonál. Olyan ismerős valahonnan a hangja. – Leszarom. Azt mondtam, hogy kurvára nem érdekel... Ide figyelj Carlos, üzenem annak a kis szarházinak, hogy nem érdekel és hogy kurvára pótolható szóval bassza meg... igen, ezt így mond meg neki. Velem nem szórakozhat – mondja majd lassan megfordul a forgószékkel, mire szívem kihagyott egy ütemet.

Nem, ez nem lehet igaz. Ez csak valami béna vicc. Érzem, hogy homlokomon végig folyik pár izzadtság csepp.

A nő letette a telefont. Fáradtan megdörzsölte a halántékát és mélyen szemembe néz, de én nem bírtam vele tartani a szemkontaktust szóval lehajtottam a fejem.

-Ma...maga a főnök? – nyelek egy hatalmasat.

Az a nő ült a székbe, akivel tegnap találkoztam a kávézóba, viszont valahogy még sem ugyan az volt. Tegnap olyan kedvesnek és segítőkésznek tűnt. Most pedig szó szerint nem merek a szemébe nézni olyan ijesztő benyomást tett rám pár másodperc alatt.

-Meglepetés – tárja szét a karját. – Hozz nekem egy tejeskávét. A kávézó itt van pár sarokra – mondja és már hallom is ahogy egy újabb telefonszámot üt be a telefonjába.

Szó szerint kiszaladtam az irodából és mentem a kávézó felé. Megvettem a kért italt és visszamentem. Az ajtó előtt megálltam.

Gyerünk már Rachel, szedd össze magad! Ő is csak egy ember, nem lesz semmi baj. Lehet csak rossz napja van... Gyerünk már, fogd meg a kilincset. Te nem csináltál semmi rosszat. Te csak elmondtad azt, amit hallottál másoktól, ez miatt nem lehet rám mérges. Minden bizonnyal már el is felejtette. Ezzel és hasonló gondolatokkal próbáltam magam nyugtatni.

Bementem az irodába. Letettem az asztalára a kávét és csak álltam ott az asztal előtt. Nem tudtam, hogy most mit kéne csinálnom. Olyan esetlennek éreztem mamam.

Végig néz rajtam, majd int, hogy üljek le a székbe, ami az asztal előtt volt. Szó nélkül meg is tettem. Csak nézett rám és hallgatott, ami elég frusztráló volt.

-Nézze én sajnálom... - kezdek bele, de felemeli a kezét ezzel jelezve, hogy maradjak csendbe.

-Nem gond. Tudom, hogy mit gondolnak rólam a dolgozók. Azt hiszik, hogy egy kegyetlen zsarnok vagyok, aki a halálig dolgoztatja őket. Ez így oké – mondja és kényelmesen hátra dől a székébe.

-Nem tudtam, hogy maga a főnök – hajtom le a fejem szégyenkezve.

-Felvettelek nem, de? Én tudtam, hogy ki vagy és még is felvettelek – tárja szét a karjait.

-Igen tudom és köszönöm szépen!

-Ne szabadkozz tovább. Ami volt az volt. Engem csak a jövő érdekel, hogy mi lesz. Remélem jó embert választottam erre a posztra.

-A legjobbat asszonyom!

-Rendben. Az ott a te asztalod – mutat a szoba egyik sarkában lévő asztalra, amin egy számítógép díszelgett. – Te felelsz az emailokért. Ha valami fontos vagy sürgős üzenet jön, azt jelented nekem. Ha valamit mondok, azt elküldöd az embereknek és néhány dolgot majd te fogsz szervezni pl.: találkozók meg hasonló dolgok. Viszont most kezdhetnéd ezzel. Állítsd időrendi sorrendbe ezeket a papírokat. Heti kupacokba tedd őket és az egy heti kupacot úgy válogasd szét, hogy a legolcsóbb bevételtől a legdrágábbig – nézz a földön lévő hatalmas papír kupacra, én pedig kissé eltátom a szám mikor meglátom, hogy miről is van szó. – Remélem érthető volt!

-Igen asszonyom!

Elindultam a papír kupac felé, ami olyan magasra tornyosult, hogy szinte a csípőmig felért. Nem is értem, hogy ez eddig hogy a fenébe nem dőlt fel.

Leültem a földre, mint egy kisgyerek, aki játszani készül és már neki is álltam a válogatásnak.