Bizalmunk története / Első kötet

Első fejezet

Eloise Blanche

Október 16. Péntek

Dübörgő zenétől megfájdult a fejem ahogy beléptem Julia Fontaine házába. Mondhatni Monaco egyik legszebb háza volt. Fehér kerámia padlólap beterítette az egész földszintet. Kikerültem pár embert, akikben a kelleténél kicsivel több alkohol volt, és a lábukon alig álltak meg. Ahogy a balerinacipőmben beléptem a nappaliba, körbe néztem és a hatalmas fehér bőr sarokülőn ott ültek a barátnőim. Aida azonnal kiszúrt, fekete haját felköltötte és így alig lehetett rá ismerni.

- Eloise! –kiáltotta túl a zenét, én pedig zavartan elindultam feléjük. Mind a három barátnőm a legkihívóbb ruhájukat öltötték magukra, és észrevehetően kicsit már be is voltak állva.

- Hogy késhettél ennyit? –húzott le maga mellé a másik feketehajú barátnőm Lauren.

- Olyan sokat azért nem késtem –feleltem védekezően.

- Tortáról még nem maradtál le –jegyezte meg Citta, aki szőkehaját feltűzte, a sminkje pedig annyira erős volt, hogy simán versenyezhetett volna egy pandával.

- Tényleg, hol van Julia? –jutott eszembe.

- Biztos a pasijával vannak elbújva valahol –kuncogott Lauren, majd meghúzta az előtte lévő felest.

- Amúgy te komolyan farmerben jöttél? –nézett végig rajtam Citta.

- Nem hittem, hogy így kikell öltözni –vontam vállat.

- Mintha nem is közénk tartoznál –jegyezte meg enyhe arroganciával Aida.

- Sajnálom, de végül is ez csak Julia barátjának a szülinapja, nem? Nem valami borzasztóan nagy esemény! –forgattam meg a szemem.

- Na, ha ezt meghallaná –dünnyögte Citta.

- Nem hallja meg –sóhajtottam, és pont ezt kimondva, az üvegből készült lépcső tetején megjelent Julia, és az ünnepelt. Charles Leclercnek meg volt a maga sármja és az a mosoly, amit villantott az emberekre, valami elképesztő volt.

- Szerintetek Charles ráfog jönni valaha, hogy Julia a négy év alatt párszor összejött Chesterrel? –kérdezte halkabban Lauren.

- Biztos nem, Julia a kezében tartja a dolgokat –válaszolta Aida magabiztosan.

- Egyébként meg érthető, hogy mással feküdt le... Hiszen Charles még csak tavaly veszítette el –kezdett az idegeimre menni ez a beszélgetés, így felálltam a sarokülőről.

- Keresek valamit inni, amiben nincs alkohol –közöltem megkerülve őket.

- Én meg keresek magamnak egy pasit –jelentette be Lauren.

- Nem mentek sehova! –szólalt meg Julia kedvesen, de a hangjából érezhető volt, hogy ez inkább parancs volt mit kérés.

- Hozzák a tortát a szerelmemnek –csókolta meg Charlest, aki ettől azonnal zavarba jött.

- Ne erőltesd rájuk, ha nem akarnak itt maradni –mondta Charles, én pedig pont ezt a pillanatot választottam arra, hogy elmenjek egy üvegvízért. A konyhába belépve megpillantottam a tortát, amit pont vittek ki a másik oldalon. Egy Ferrari versenyautó volt rajta, huszonhármas gyertyával. Julia kitett magáért kár, hogy a hűség nem az erőssége. A hűtőszerkényhez léptem és szerencsére találtam egy mini üvegvizet. A hűtő tele volt egészséges étellel, amit nem tudom hogyan tudott Julia megenni. De nem akartam arcátlan lenni, így gyorsan visszacsuktam az ajtót és visszaindultam a nappaliba.

- Boldog szülinapot! –kántálták, én pedig megálltam az ebédlő asztal mellett, ami a hatalmas ablakok előtt állt, és onnan figyeltem a tökéletes filmbe illő jelenetet. Julia a pilóta nyakába akaszkodva adott neki puszit, majd megvárta míg száz kép készül róluk.

- Még szerencse, hogy sok a vendég, nem látják az unott arckifejezésedet –állt meg  mellettem egy szőke magas srác, mire ijedten ugrottam arrébb.

- Jézusom, de megijesztettél –közöltem, mire ő csak vigyorgott.

- Arthur vagyok –mutatkozott be.

- Charles öccse, nem? –ismertem fel az azonos vonásaikat.

- Pontosan –bólintott.

- Julia megadta ennek a módját –fogta a kezében lévő sört, és úgy kémlelte a tömeget.

- Mindig igyekszik –fújtam ki a levegőt.

- Barátnők vagytok, ugye? –kérdezte, mire bólintottam.

- Akkor a bátyámat nem bírod, hogy ilyen fancsali képet vágtál? –kérdezte, mire felháborodottan fordultam felé.

- Nem is vágtam fancsali képet! –mondtam sértetten, de a srác csak mosolyogva nézett le rám.

- Egyébként meg, senkivel sincs bajom –tettem hozzá.

- Hát jó, megyek tortát enni... Nem jössz? –nézett hátra ahogy már megtett pár lépést előre.

- Nem –ingattam meg a fejem.

Újra egyedül maradtam és ugyan onnan, ahol álltam végig kísértem a tekintetemmel, ahogy Arthur a bátyjához lép. Megölelték egymást nevetve, majd a szőke srác elvett egy tortaszeletet. Ezután pedig eltűnt a tömegben. A kezemben lévő vizet kibontottam, belekortyoltam és a hidegvíztől azonnal jobb lett a közérzetem.

A tekintetemmel újra a barátnőimet kerestem, akik éppen az üveglépcsőnél szelfiztek. Julia fogta a telefont, és vagy két percig igazította a haját mire ellőttek egy képet. Charles pedig jóval arrébb beszélgetett, a torta mellett valakivel. De az erőltetett mosolygása szörnyű volt. Nagy levegőt vettem, majd elindultam Laurenék felé, és amint oda értem, maguk közé húztak.

- Jaj, rontja az összképet, hogy farmerkabátban vagy –morogta Aida.

- Akkor kiállok a képből –húzódtam el, és nem állítottak meg. Még az ünnepelt se volt ki öltözve, nem is értettem miért vannak kiakadva az én farmeremen! Egy ideig vártam, hogy abba hagyják a képek készítését, de nem tették, így megfordultam és az üvegajtó felé indultam, ami a kertbe vezetett. 

Sziasztok! Meg is hoztam az új könyv első fejezetét! Aki Pierre sztorira szavazott, ne keseredjen el, mert a következő könyvem biztosan vele lesz! ❤
És ki mit gondol eddig a történetről? :)

Instagram: dkamilla_iroioldal