Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|19| - Határok nélkül

Hyunjin szobájában legalább fél órán keresztül vitatkoztunk azon, hogy mit lehessen, s mit nem. Míg én minél kevesebbet akartam, addig ő annál többet, ami miatt már értetlenül néztem rá.

-Most bocsánat, de ezt meg kell kérdeznem. - kezdtem el, miközben keresni kezdtem a szavakat.

-Kérdezz csak. - mondta, miközben már a szobájában lévő poharak egyikére fogott.

Míg Hyunjin inni kezdett, addig én többször is feltettem magamban a kérdést, ráadásul többféle verzióban is. Végül pedig elegem lett, s inkább szépítés nélkül kérdeztem rá arra, amire akartam.

-Neked... Bejövök? - kérdeztem halkan.

Tartottam Hyunjin válaszától, viszont tudni akartam az igazságot. Ám Hyunjin nem tudott szóhoz jutni, ugyanis a kérdésem miatt félrenyelt, s köhögni kezdett. Ez miatt pedig egyből letette a kezében lévő poharat, miközben én ijedten figyeltem őt.

-M-mit csináljak? - kérdeztem ijedten, miközben kezdett bűntudatom lenni.

-Semmit. - mondta ki két köhögés között, ami miatt sóhajtva ültem le az ágyára.

Mit is képzeltem? Nyilván azért akar többet, hogy minél hihetőbbek legyünk, s nem pedig azért, mert szeret.

Hyunjin idővel befejezte a köhögést, majd miután megköszörülte a torkát lassan rám nézett. Száját szóra nyitotta, viszont nem tudott megszólalni. Kereste a szavakat, de csak tanácstalanul nézett maga elé, ami miatt én szólaltam meg.

-Sajnálom. Amióta itt vagyok csak rossz történik. - sóhajtottam, miközben hátradőltem az ágyon.

-Miről beszélsz? - kérdezte értetlenül.

A kérdése miatt pedig sorolni kezdtem mindent. Az anyjával való veszekedéssel kezdtem, majd a lépcsős balesetemmel folytattam. Végül pedig a kisebb vitánk után a fulladását említettem.

-Jaj, maradj már. - mondta, miközben leült mellém az ágyra. - Csak hogy megnyugtassalak megmutatom, hogy mennyi szabályt megjegyeztem.

-Hallgatlak. - jelentettem ki, majd kíváncsian vártam, hogy elkezdje.

Hyunjin viszont mielőtt elkezdte volna megkért arra, hogy üljek fel, így tettem azt, amire kért. Miközben pedig vártam, hogy elkezdje, lábaimat törökülésbe húztam, s kíváncsian fürkésztem Hyunjint, aki egy halvány mosollyal nézett rám.

-A puszi itt ritkán szabályos. - tette mutatóujját az arcomra. - Ez a rész már nem. - rakta át a nyakamra. - Itt pedig. - érintette meg végül ajkaimat. - A csók... - kezdte el halkabban.

Hyunjin az ujjával elidőzött ajkaimon, ráadásul habozni kezdett. Nem szólalt meg, s szinte mozdulatlanná vált amit nem tudtam hova tenni.

-Tilos. - fejezte be végül, majd lassan levette ujját az ajkaimról.

Miért érintettél meg az említett helyeken? Talán így akarsz hozzászoktatni az érintésedhez?

-És mit szabad? - kérdeztem halkan, s lesütött szemekkel, ám Hyunjin egy kisebb habozás után szólalt csak meg.

-Már magam sem tudom. - mondta sóhajtva. - Ez így akkor sem jó, Jeongin. Hiába foghatom a kezed, s hiába ölelhetlek meg, de... Ilyet az egyszerű barátok is csinálnak.

Hyunjin kijelentése miatt nyöszörögve temettem kezeimbe az arcomat, majd gondolkozni kezdtem azon, hogy miből engedjek, viszont semmiből nem akartam. Ettől függetlenül tudtam, hogy muszáj lesz, hiszen tényleg barátoknak tűnnénk csak.