Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|72| - Kérsz? Kérlek

Hyunjinnal egy pár percig még a folyosón maradva beszélgettünk, a téma pedig továbbra is Jieun volt, s emellett a szülők igazságtalan lépése. Pontosabban az, hogy kirúgták őt. S mivel Hyunjin egyszerűen képtelen volt arra, hogy ezt elfogadja, így rögtön megfogadta, hogy ezt nem hagyja annyiban. Emiatt viszont hamar eluralkodott bennem egyfajta félelem, ugyanis csak arra tudtam gondolni, hogy mi van akkor, ha Hyunjin ezzel rontana a helyzeten, s végül minden csak rosszabb lenne. Ám az ezáltali félelmem nem említettem meg neki, hiszen eszem ágában sem volt visszatartani őt attól, hogy megpróbálja megmenteni Jieun állását. Tudtam, hogy nem akarja elengedni őt, ahogyan azt is, hogy rettenetesen fontos a számára. Emiatt pedig biztos voltam abban, hogy ha akarnám sem tudnám megakadályozni őt ebben. Ráadásul Hyunjin makacs volt, s amit a fejébe vett azt szinte mindig meg is valósította. Nem kellett félteni őt, s ennek tudata végül kezdett annyira megnyugtatni, hogy már egyre biztosabb lettem abban, hogy végül majd mindent meg fogunk tudni oldani. Vagy, ha esetleg én még nem is, de ő igen. Számomra pedig ez már több mint fél sikert jelentett, s csak remélni tudtam, hogy valamilyen módon végül majd teljes sikert aratunk.

Nem sokkal később viszont közös megegyezés után végül megindultunk a nappali felé. Az odáig tartó utat pedig most szótlanul tettük meg, hiszen Hyunjin arcán tisztán látszódott, hogy folyamatosan gondolkozott. S, mivel én nem akartam megzavarni sem őt, sem a gondolatait, így inkább némán haladtam mellette. Ezáltal a csend nem lett megtörve, de még ha nem is szóltunk egymáshoz, én akkor sem haladtam tétlenül. Hyunjin kezét ugyanis nem sokkal később megfogtam, s miután egy aprót szorítottam a kezén, az arcára már fel is került egy halvány mosoly, minek látványa engem rögtön boldogabbá tett. Attól a pillanattól kezdve pedig kézenfogva mentünk tovább a nappali felé, ahová megérkezve hirtelen váratlan dolog történt. A nappaliba érve ugyanis egy párna repült egyenesen Hyunjinnak, ami miatt nemcsak ő, de még én is meglepődtem.

-Ezt most mégis miért kaptam? - kérdezte Hyunjin értetlenül, s miközben felvette a földön heverő párnát, Minjae megszólalt.

-Azért, mert ennyire megvárattatok minket. - közölte lazán a férfi, aki a kisebb kanapén ült Jieun társaságában.

-És miért csak én kapok? - A kérdése miatt viszont Minjae egy újabb párnát hajított felé, ám ez most nem jött össze neki, hiszen Hyunjin könnyedén elkapta a felé suhanó párnát. - Miért megint engem akarsz megdobni? - kérdezte felháborodva.

-Miért kit dobjak meg? Jeongint? – kérdezte Minjae nevetve. - Őt nem bántom, mert vendég. Tudod a vendégeket pedig nem illik dobálni. De mivel reklamáltál, így megkaptad az ő adagját is.

-Minjae, felnőtt létedre ne legyél már ilyen gyerekes. - ütött gyengéden a fejére Jieun, ami miatt rögtön elmosolyodtam.

Jieun kijelentése után Minjae egyből kiállt magáért, s míg ő szinte szembeszállt a nővel, addig mi elindultunk a nagyobb kanapé felé. Miután pedig helyet foglaltunk azon, Hyunjin már át is karolt, majd ezután magához húzott, így én hamar nekidőlve találtam magam. A tette miatt ráadásul az arcomra egyből kiült a zavartság, de mivel senki nem foglalkozott ezzel, ahogyan azzal sem, hogy neki vagyok dőlve, így már nem is éreztem magam olyan kellemetlenül.

-Mit nézzünk? - kérdezte Minjae, miközben a kezébe vette a távirányítót.

Jieun és Hyunjin a kérdés hallatán egyből elkezdtek felváltva javaslatokat tenni, de hiába, ugyanis a hallottakból neki semmi sem tetszett. Emiatt pedig Minjae, miközben elkezdte nézni a filmkínálatot, feltette ismét a kérdését, viszont ezt most csak és kizárólag nekem címezve tette meg.