Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|65| - Vallomás

Jeongint hiába érdekelte a földre esett Mochi, amint a kezeim közé fogtam az arcát, s az ajkaimat az övéire helyeztem, már egyáltalán nem foglalkoztatta az édesség épsége. Az ajkaink találkozásakor ugyanis mindenről megfeledkezve hagyta, hogy elkezdjem csókolni az ajkait, s rövid időn belül a kezeit még a nyakam köré is kulcsolta. Amint pedig megéreztem, hogy maga felé húz, hogy még közelebb tudhasson magához, rögtön egy lassabb csókot kezdeményeztem, amit ő gondolkodás nélkül viszonzott. Lassan, s finoman akartam csókolni Jeongint, de hiába törekedtem erre, egy idő után már képtelen voltam a finomkodásra. Így miután az egyik kezemet a hajába, a másikat pedig lejjebb, a nyaka oldalára vezettem, úgy csókoltam tovább, mintha ezt most tehetném meg először, s utoljára. Jeongint pedig hiába csókoltam ekkor már egyre mohóbban, őt ez egyáltalán nem zavarta. Nem ellenkezett, s még csak meg sem hátráltatott. Tartotta velem a tempót, idővel pedig már ő is úgy csókolt engem, ahogyan én őt. A hosszas, s szenvedéllyel teli csókunknak viszont idővel muszáj volt véget vetnem, hiszen tudtam, hogy nem csókolhatjuk egymást az idők végezetéig a járda közepén állva. Miután pedig ezt tényleg megtettem, s nagy nehezen elváltam az ajkaitól egy apró sóhaj szaladt ki az ajkaim közül.

Viszont hiába váltam el tőle, én még akkor sem hátráltam meg teljesen, s még Jeongin sem törekedett a hátrálásra. Az ajkaink még mindig vészesen közel voltak egymáshoz, s a kezeimet továbbra is rajta tartottam. Eközben viszont míg én folyamatosan csak a szemeit fürkésztem, addig ő a tekintetét egész végig az ajkaimon tartotta, s emiatt hatalmas erőt kellett vennem magamon ahhoz, hogy ne vessem rá magam ismét az ajkaira. Jeongin ráadásul ahelyett, hogy könnyített volna a helyzetemen, inkább csak mindent megnehezített. A kezeit ugyanis először igaz, hogy csak a vállaimra tette, de végül azokat lejjebb, a mellkasomra vezette, ahonnan lassan, s megállás nélkül haladt tovább egyre csak lejjebb. A tette miatt pedig a szemeimet ekkor már képtelen voltam továbbra is nyitva tartani.

-Jeongin. - mondtam ki a nevét nehezen, s ekkor már mind a két kezemmel a nyaka oldalát érintettem.

Rengeteg mindent mondtam, s vallottam volna be neki, viszont a gondolataim sokasága miatt nem tudtam, hogy mivel kezdjem. S, ha ez nem lett volna elég, a kialakult helyzet még meg is nehezítette a megszólalásom, így egy aprócska szót sem tudtam neki kinyögni. Viszont ellenkező esetben sem tudtam volna megszólalni, ugyanis Jeongin amint a derekamra vezette a kezeit, ismét megszűntette a köztünk lévő távolságot, ami miatt a szívem több ütemet is kihagyott. Jeongin viszont hiába csókolt meg újra, én csupán csak egy pár másodperc erejéig mentem bele a folytatásba, s már meg is hátráltattam. A szívem mélyén igaz, hogy vágytam egy újabb csókra, de tudtam, hogy most tényleg nem eshetünk túlzásba. Így ahelyett, hogy belementem volna ismét egy hosszabb ideig tartó csókba, inkább meghátráltam, s még a kezeimet is levettem róla. Végül pedig egy apró lépést tettem hátra, hogy egy kicsit még távolabb is kerüljünk egymástól.

-Ne haragudj. - szólalt meg halkan Jeongin. - Fogalmam sincs, hogy miért csináltam. É-én csak... - kezdte el keresni a szavakat, miközben az arca olyan vöröses árnyalatot vett fel, mint még soha. - Csak... Felejtsük el az előbbit. - jelentette ki, viszont a tettét még, ha akartam volna se tudtam volna elfelejteni.

Felejtsük el? Mégis hogyan felejthetném el, mikor ezzel csak azt erősíted, hogy tényleg szeretsz? Csak vallanád már be végre...

Jeongin a tette után viszont olyan kellemetlenül, s kínosan érezte magát, hogy amilyen gyorsan csak tudott még hátat is fordított nekem. Vele ellentétben én viszont élveztem a kialakult helyzetet, s emiatt az arcomra még egy apró mosoly is került. Hiszen ahogyan eddig, úgy most is aranyosnak találtam a zavarát, s az azzal járó viselkedését.