Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|22| - Hozzám jössz?

-Lebuktál, Hyunjin. - szólalt meg Jeongin. - Most már tudom, hogy szeretsz. Ne is tagadd. - nézett rám mosolyogva.

Az előbb még szomorú voltál, most meg már megállás nélkül mosolyogsz. Talán ennyire megnyugtat a jelenlétem?

-Ki ölelt át és kért meg szinte sírva arra, hogy maradjak vele? - fontam keresztbe a karjaim. - Szóval ki is szeret kit?

Jeongin a kérdésem miatt teljesen lefagyott, majd nem sokkal később ő is keresztbe fonta karjait.

-De én nem azért kértelek meg rá, mert szeretlek. - jelentette ki.

-Hát én se úgy értettem azt, amit mondtam. - közöltem.

-Aha. - mosolyodott el.

-És, ha szeretlek, akkor mi van? - kérdeztem hirtelen.

Kérdésemre viszont nem kaptam választ. Jeongin szótlanul ült vissza az ágyára, majd lesütötte szemeit. Ezután pedig lassan megindultam felé, végül pedig leguggoltam elé.

-Amúgy nem szeretlek. - tettem hozzá. - Ez elég csúnyán hangzik így. Szeretlek. - javítottam ki mégis, majd határozottan bólintottam egyet.

Nem hiszem el, hogy szerelmet vallottam neki. Ráadásul fogadni merek, hogy csak szórakozik és direkt állítja azt, hogy szeretem.

-Jó, hagyjuk ezt. - nézett rám egy halvány mosollyal. - De ígérd meg, hogy bármi is az igazság nem csinálod azt, amit Yejun.

Jeongin ezután a kisujját felém nyújtotta, majd mosolyogva akasztottam bele az ujjam az övébe.

-De akkor áruld el, hogy mit csinált, hogy véletlenül se tehessem meg azt, amit ő. Bármi is legyen az igazság. - tettem hozzá mosolyogva.

Ám Jeongin habozni kezdett. Szemeit ismét lesütötte, miközben visszahúzta a kezét. Egy darabig nem szólalt meg, ami bennem csak erősítette azt a gondolatot, miszerint tényleg egy komolyabb dologról van szó.

-Mi van akkor, ha Yejun nem talál az iskolában és visszajön? - kérdezte, amivel teljesen elterelte a témát. - Mi van, ha visszajön és... - folytatta, viszont nem tudta befejezni.

Akkor olyat teszek, hogy ismét kidobnak innen. És ezt most jogosan is tennék.

Nem tudtam, hogy Jeongin végül melyik opció mellett fog dönteni. Viszont azt tudtam, hogy a másik kollégium fizetését egyáltalán nem engedné meg. Így csak kettő lehetőség maradt, s féltem, hogy Jeongin döntése nem én leszek.

Azt akarom, hogy velem maradj. Hiszen ha elmész, akkor mindennek vége. Az álkapcsolatunknak, s minden másnak is.

De miért is maradnál velem, mikor a másik hely az igazi otthonod?

Folyamatosan Jeongint figyeltem, akinek arcáról teljesen leolvasható volt a félelem. Ez miatt pedig meg akartam nyugtatni, de tudtam, hogy hiába mondok bármit is, ő ugyanúgy félni fog Yejuntól. Ráadásul azt is tudtam, hogy idő kell neki, de ettől függetlenül nem adtam fel. Tovább nyugtattam, s tényleg megtettem volna érte bármit.

-Mivel mindenképpen elmész ma, így sok vizet nem zavarhat.  - sóhajtottam. - Ráadásul még itt vagyok veled. - sütöttem le most én is a szemeimet. - Szóval nincs esély arra, hogy bármit is tegyen.

-Még? - kérdezte ijedten. - Azt mondtad itt maradsz.

-Itt is maradok. - néztem rá lassan. - Jelenleg te készülsz elhagyni engem. Vagyis... Szöult. Meg úgy minden mást. - mentettem ismét magam.