Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|70| - Bizonytalan jövő

Amint Jieun röviden és mindenféle finomkodás nélkül kijelentette azt, hogy kirúgták, mi teljesen lefagytunk. Mindannyian megálltunk az evésben, s még arra is képtelenek voltunk, hogy megszólaljunk. A hatalmas sokk miatt így csak döbbenten, s némán néztünk a nőre, kinek szemeiben ekkor már látszódott a könnyei okozta csillogás.

-Haha, Jieun. Látom visszatért a jókedved – szólalt meg elsőnek Hyunjin. – Nagyon vicces. – tette hozzá sokkal halkabban.

-Nem viccelek, Hyunjin. – jelentette ki Jieun, majd egy nagyobbat sóhajtott. - Sajnos nem.

Mivel tisztán, s tökéletesen látszódott Jieun arcán a fájdalom, ahogyan a szomorúság is, így biztos voltam abban, hogy Hyunjin csak azért mondta azt, amit, mert nem akart hinni a fülének. Hiszen tényleg egy rossz viccnek tűnt az, hogy kirúgták. Emiatt pedig elképzelni sem tudtam azt, hogy a szülők mégis milyen okból tették meg ezt az igazságtalan lépésüket, mikor Jieunnek tényleg igaza volt. Ahogyan mi sem, úgy ő sem tett semmi rosszat. Olyat pedig végképp nem, amiért ki kellene őt rúgni.

-De... - szólalt meg ismét Hyunjin, de csak egy kisebb habozás után tudta folytatni. - Nem. A-az nem lehet. Jieun, te nem hagyhatsz itt. – jelentette ki kétségbeesetten, s eközben még a hangja is megremegett. - Nélküled én...

Hyunjin nem fejezte be azt, amit mondani akart, ugyanis a hangja teljesen elcsuklott. A következő pillanatban inkább lassan letette a kezében lévő evőeszközét a tányérjára, s másodperceken belül felállt az asztaltól, végül pedig szó nélkül hagyta el az ebédlőt, amibe még a szívem is belesajdult. Sajnáltam őt, s biztos voltam abban, hogy nem csak én, hanem a többiek is. Jieun sóhajtása pedig ezt rögtön alá is támasztotta.

-Utána megyek. – állt fel az asztaltól Minjae is, aki meg sem várta a válaszunk, de már indult is.

-Jieun, megkérdezhetem, hogy mi történt, amiért...? – kérdeztem rá, de csak félig-meddig.

Tudtam, hogy ahogyan Hyunjint, úgy Jieunt is rosszul érintette az, hogy a szülők kirúgták, így a kérdésemet bátortalanul tettem fel, s még csak be sem fejeztem. Nem akartam rontani a helyzeten, így a lehető legfinomabban akartam rákérdezni a kirúgásának okára, de erre én nem kaptam rögtön választ. Jieun, egy rövidebb ideig némán ült tovább a széken, s emiatt azt hittem, hogy nem fogja jobban a tudtomra adni a történteket, de végül ez nem így történt. Idővel megszólalt, s ekkor megtudtam azt, hogy először a történtekért csak és kizárólag Hyunjint tudta okolni. Ám a véleménye hamar megváltozott. Még akkor is, ha alapjáraton a baj forrása tényleg Hyunjin volt.

S, hogy mit tett Hyunjin, amiért végül Jieun fizetett meg? Kitette az Instagram történetébe a fotózáson készült képeket, amivel alapjáraton semmi baj nem lett volna. Csakhogy azok idővel eljutottak a szüleihez is, s a baj itt kezdődött. Majd ott folytatódott, mikor felismertek...

-A fotózáson történtek után Hyunjin szülei jobban beleásták magukat ebbe. – folytatta Jieun, s ekkor én a szavait már lesütött szemekkel hallgattam. – És tudod... Elég sok mindent találtak rólatok az interneten. Képeket és... - kezdett el habozni, majd egy kis idő múlva folytatta. – Mondjuk úgy, hogy elég rendesen elterjedt az, hogy együtt vagytok.

Abban a pillanatban, amikor megtudtam, hogy a tetteink miatt lett Jieun kirúgva, rögtön beláttam azt, hogy mind a ketten felelőtlenek voltunk. Ettől függetlenül én mégsem bántam meg semmit, csak azt, hogy odáig hagytuk elfajulni a hazugságunkat, hogy az még az internetre is felkerült.

-Hibáztunk. Méghozzá hatalmasat. – jelentettem ki, majd egy nagyobbat sóhajtottam. – Viszont, ha én nem vagyok, akkor ez nem történik meg. Talán az álkapcsolat mégsem volt jó ötlet. – folytattam, miközben letettem a kezemben lévő evőeszközt. – Figyelembe kellett volna vennem Hyunjin helyzetét. Nem szabadott volna belemennem ebbe... – váltam fokozatosan egyre halkabbá.