Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|50| - Hálátlan

[ H y u n j i n - s z e m s z ö g e ]

Életem legszebb estéje csupán csak pár percnek tűnt. Mindketten hamar elaludtunk, s olyan volt, mintha az ébresztőm öt perc múlva már meg is szólalt volna. Emiatt pedig lehunyt szemekkel, s morgolódva kezdtem el kutatni a telefonom után, majd amint ráfogtam, fáradtan emeltem fel a kezem, s vezettem a készüléket a szemeim elé.

-Jó reggelt, Innie. - szólaltam meg egy ásítás kíséretében, miközben kikapcsoltam az ébresztőt.

Ám a szavaimra semmilyen reakciót sem kaptam, így miután visszatettem a telefonomat az ágyra, kíváncsian fordultam felé, s amint rávezettem a tekintetem, az arcomra egy hatalmas mosoly került. Onnantól kezdve pedig folyamatosan csak Jeongint néztem, aki mozdulatlanul, s angyali arccal úgy aludt tovább, mintha mi sem történt volna. Emiatt pedig hiába volt itt a felkelés ideje, nekem eszem ágában sem volt felébreszteni őt. Hihetetlenül aranyosnak találtam, s órákig tudtam volna még nézni azt, ahogyan alszik.

Jeongin ráadásul az este nem törekedett arra, hogy a saját felén maradjon. Közel volt hozzám, s miközben néztem ahogyan alszik, még a szívem is hevesebben kezdett el verni. Mikor pedig megláttam, hogy pár hajtincse a szemeire csúszott, lassan megemeltem a kezem, s a lehető legóvatosan tettem arrébb a lehunyt szemein lévő tincseit. Ezután pedig a kezem akaratlanul keveredett az arcára, s miután gyengéden simítottam rajta egy aprót, ébredezni kezdett.

-Ne haragudj. Én csak... - kezdtem el keresni halkan a szavakat.

A szavaimra viszont ismét nem kaptam választ, ugyanis Jeongin továbbra sem szólalt meg. Ám a szemeit végül felnyitotta, de nem sokkal azután, hogy találkozott a tekintetünk rögtön le is hunyta azokat. A következő pillanatban pedig hirtelen a lehető legközelebb férkőzött hozzám, majd a kezét a derekamra helyezte, s úgy bújt hozzám, mintha számára valami menedéket biztosítanék. Emiatt pedig a szívem már olyan gyorsan vert tovább, hogy attól féltem, hogy kiugrik a helyéről.

-Leírhatatlanul édes vagy, Innie. Nem tudtam, hogy reggelente ilyen bújós vagy, de muszáj felkelnünk. Ölelgetnélek én nagyon szívesen, de idő van.

-Csak meg akartam köszönni az estét. - szólalt meg halkan. - Végig aludtam az éjszakát és nem álmodtam rosszat. Hála neked. - tette hozzá, s eközben még a felsőmre is rászorított.

-Ne öleléssel köszönd meg. - mosolyodtam el, miközben viszonoztam az ölelését.

-Hálátlan. - mérgelődött. - Érd be most ennyivel. Ma úgyis sokat fogunk tenni az álkapcsolat miatt, szóval... Most legyen elég ennyi.

Igazad van. Hiszen egész nap úgy kell majd viselkednünk, mint egy pár. Szóval muszáj lesz sokszor közelednünk egymáshoz. Mondjuk én ennek csak örülök.

-Amúgy én annyira megnézném Yejun arcát akkor, amikor megcsókollak előtte.

-Te csak ne vele foglalkozz akkor.

Megint furcsán viselkedsz. Ilyenkor mégis mi jön rád? Teljesen elbizonytalanítasz, s félek, hogy feleslegesen hitetgetem magam, de tényleg kezd olyan lenni, mintha már te is éreznél valamit.

-Innie. - szólítottam meg, de csak egy hümmögéssel válaszolt. - Szeretlek. - vallottam be őszintén.

-Tudom.

Én nem ilyen választ szeretnék erre...

-És te... Nem akarsz esetleg mondani nekem valamit, ha már én őszinte vagyok veled?